Délután sorsolnak a Kl-selejtező rájátszásában: szűkítették a Paks és az ETO FC lehetséges ellenfeleinek listáját

T. Z.T. Z.
2025.08.04. 09:14
null
Fotó: uefa.com
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hétfőn reggel közzétette a Konferencialiga szűkített kalapbeosztásait a rájátszáskör délutáni sorsolására, amelyen két magyar csapat lesz érdekelt: a kupagyőztes Paksi FC, valamint az előző NB I-es idény negyedik helyezettje, az ETO FC.

Az európai szövetség hivatalos honlapján hozta nyilvánosságra a harmadik számú nemzetközi kupasorozat rájátszáskörének előzetes csoportbeosztását. Mint ismert, a sorozatban két magyar csapat érdekelt: a Paksi FC az ukrán Polisszja Zsitomirral, az ETO FC pedig a svéd AIK-kal találkozik a selejtezősorozat következő körében.

Amennyiben a két magyar csapat továbbjut, akkor a rájátszáskörben lesz érdekelt. A lehetséges ellenfelek listáját délelőtt szűkítette az UEFA; mindkét magyar együttes a nem kiemelt csapatok közé kapott besorolást, így a rájátszásban mindenképpen egy kiemelt csapattal találkozik majd.

A rájátszáskör sorsolását 14 órától rendezik az UEFA nyoni székházában. A párharcok első mérkőzéseire augusztus 21-én, a visszavágókra egy héttel később kerül sor. A rájátszásból továbbjutó csapatok a Konferencialiga főtábláján szerepelhetnek. 

A Paksi FC lehetséges ellenfelei továbbjutás esetén:
Fiorentina (olasz)
Viking FK (norvég)/Istanbul Basaksehir (török)
Raków Czestochowa (lengyel)/Maccabi Haifa (izraeli)
St. Patrick's Athletic (ír)/Besiktas (török)
Silkeborg (dán)/Jagiellonia Bialystok (lengyel)

Az ETO FC lehetséges ellenfelei továbbjutás esetén:
Rapid Wien (osztrák)/Dundee United (skót)
Crystal Palace (angol)*
Partizan Beograd (szerb)/Hibernian (skót)
FC Ballkani (koszovói)/Shamrock Rovers FC (ír)
Panathinaikosz (görög)/Sahtar Doneck (ukrán)

* A Crystal Palace részvétele a folyamatban lévő jogi eljárások függvénye.

 
A 2025–26-OS KONFERENCIALIGA MENETRENDJE

SORSOLÁS

MÉRKŐZÉSEK

SELEJTEZŐ

 

 

1. forduló

június 17.

július 10., 17.

2. forduló

június 18.

július 24., 31.

3. forduló

július 21.

augusztus 7., 14.

Playoff

augusztus 4.

augusztus 21., 28.

LIGASZAKASZ (36 csapat)

 

 

1–6. forduló

augusztus 29.

okt. 2.–dec. 18.

KIESÉSES SZAKASZ

 

 

Playoff

január 16.

február 19., 26.

Nyolcaddöntő

február 27.

március 12., 19.

Negyeddöntő

február 27.

április 9., 16.

Elődöntő

február 27.

április 30., május 7.

Döntő

 

Május 27., Lipcse, Red Bull Aréna

 

 

Legfrissebb hírek

NB I: egy évvel hosszabbít a Paks rutinos középpályása

Labdarúgó NB I
2026.05.21. 14:37

Bronzérmek a Borházban – ünnepi ebéddel zárta az idényt a Paks

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 10:15

Bognár György: Ez a mostani harmadik hely kiugróan jó eredmény

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 07:55

Bognár György marad a Paksi FC vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 11:59

2027-től a Sport TV közvetíti a Konferencialiga és az Európa-liga meccseit

Európa-liga
2026.05.14. 14:43

Itt a Paks bejelentése, eldőlt Böde Dániel jövője!

Labdarúgó NB I
2026.05.14. 12:45

Zeke Márió: Senki sem becsüli le a DVTK-t

Labdarúgó NB I
2026.05.12. 08:20

Unai Emery hatodjára döntős, ötödször nyerhet az El-ben, de egész Európát uralják a spanyol vezetőedzők

Bajnokok Ligája
2026.05.08. 14:18
Ezek is érdekelhetik