Balogh Balázs: Jó meccset akarunk játszani a Panathinaikosszal!

Nem lehet megunni! Egymás után a harmadik éve a nemzetközi porondon kezdi az idényt a Paksi FC, a különbséget az jelenti, hogy az előző két alkalommal ellentétben nem az Európa-ligában, hanem a Konferencialigában. Kétezerhuszonnégy nyarán a romániai Corvinul ellen pofonba futott bele, a 4–0-s hazai vereséget csak kozmetikázni tudta Nagyszebenben (Könyves Norbert és Böde Dániel góljával 2–0), tavaly a kolozsvári CFR ellen a Pakson játszott meccs nem hozott gólt (a visszavágón 3–0-s vereség), nagy kérdés, miként alakul a görög Panathinaikosz elleni párharc első, csütörtöki felvonása.
„Az előző két évhez képest, amikor európai kupamérkőzést játszottunk, jobban sikerült a felkészülésünk, mert akkor csak két hetünk volt az első tétmeccsig, és még a keret sem alakult ki, ami azért nehézséget okozott – mondta a szerdai edzést megelőző sajtótájékoztatón Bognár György, a paksiak vezetőedzője. – Most kialakult a keret, játszottunk tíz felkészülési találkozót, tisztábban látjuk csapatunk erejét. Erős ellenfelet fogadunk, ennek örülök, nagy szó, hogy olyan neves csapat, mint a Panathinaikosz, Pakson tétmeccset játszik. A görög együttes az előző idényben Rafael Benítez irányításával visszafogottabb futballt játszott, nem is olyan régen ezt láthattuk a Ferencváros ellen, az edzőváltás óta nyíltabb játékot vállal fel, az ellenfél térfelén labda felé védekezik, próbál letámadni. Agresszívabb labdaszerzésre számítok a riválistól, mint az előző idényben, mi megpróbáljuk a saját futballunkat játszani, és bár az egész mérkőzésen nyilván nem tudjuk az akaratunkat a Panára erőltetni, a törekvésünk ez lesz."

Az 50-szeres válogatott korábbi labdarúgó elmondta, egy posztot kivéve már összeállt a fejében a kezdőcsapat, ugyanakkor azon még gondolkodik, hogy jobb oldali futónak kit állítson be. Az előző idényben itt szóba jöhető labdarúgók közül Bévárdi Zsombor az egyik felkészülési találkozón sérült meg, Hinora Kristóf az MTK Budapesthez igazolt, Szendrei Ákost a DVSC vásárolta ki a szerződéséből, és ez még nem minden...
„Miután Bévárdi Zsombornak elszakadt a térdszalagja, Silye Eriket raktuk át a jobb oldalra, aki bár bal lábas, ezen az oldalon is jó teljesítményt tud nyújtani – folytatta Bognár György. – A felkészülési meccseken ő játszott jobb oldali középpályást, ám az Austria Wien ellen megsérült. A Panathinaikosz ellen így nem bevethető, így arra a posztra Győrfi Milán maradt. Tény, őt ebben a szerepkörben tervezzük játszatni fiatalként, de gondolkodom, a Panathinaikosz ellen kitegyük-e annak, hogy a rivális argentin vagy marokkói légiósával szemben kelljen megoldania a feladatot. Ez az egyetlen poszt, amiről csak csütörtökön döntök, de valószínűleg rutinosabb futballistára esik majd a választás."
Bognár György fejében tehát tulajdonképpen összeállt a csütörtöki kezdő tizenegy, amelyben helye lehet a kétszeres válogatott, a klubot 2019 nyara óta erősítő Balogh Balázsnak. A négyszázadik NB I-es mérkőzéséhez közelítő, remek rúgótechnikájú középpályás örül, hogy neves rivális ellen futballozhat, és persze reméli, a Paksnak újra jó idénye lesz.
„Becsülettel végigcsináltuk a felkészülést, keményen dolgoztunk, és egyáltalán nem bánjuk, hogy olyan neves csapatot fogadhatunk, mint a Panathinaikosz – fogalmazott a 36 éves labdarúgó. – Ha az elmúlt évek párharcait nézzük, egyértelműen a legjobb ellenfelet kaptuk, aki ismeri a görög futballt, tisztában van vele, a Panathinaikosz milyen múlttal büszkélkedhet, illetve milyen színvonalat képvisel. Tiszteljük a görög csapatot, de hazai pályán sokszor szereztünk már meglepetést. Két mérkőzésben gondolkodunk, ilyenkor az elsőt feszesebbre kell venni. Nem mi számítunk a párharc esélyesének, motiváltnak, koncentráltnak kell lenni, hogy az első meccsen jó eredményt érjünk el, védekezésben és támadásban is a legjobbunkat kell nyújtani. Sok munkát fektettünk az elmúlt évek sikereibe, ilyenkor az európai szereplés mindig az előző idény megkoronázása: örülünk, hogy itt lehetünk, jó meccset akarunk játszani a Panathinaikosszal!"
A Kl döntőjét a Besiktas isztambuli stadionjában rendezik meg 2027. június 2-án.
KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
FŐÁG
JÚLIUS 23., CSÜTÖRTÖK
20.00: Paksi FC–Panathinaikosz (görög) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!








