UEFA-kupa: Sáfár Szabolcs csapata gólgazdag meccsen nyert

Vágólapra másolva!
2007.08.16. 23:37
Baselben szenvedett egygólos vereséget Csizmadia Csaba és Kovrig Ákos csapata, az osztrák Mattersburg az UEFA-kupa selejtezőjének második fordulójában, az első mérkőzésen. Sáfár Szabolcs végig a pályán volt az Austria Wienben, amely 4-3-ra nyert a Jablonec ellen.
A két magyar játékos kezdőként lépett pályára, a Mattersburgban, amely már a tizenhetedik percben emberhátrányba került, de ennek ellenére négy perccel később Nakata öngóljának köszönhetően megszerezte a vezetést.A hazaiak nem hagyták ezt annyiban és Ergic révén kiegyenlítettek, sőt a második félidő elején Caicedo találatával a győzelmet is megszerezték.Az Austria Wien együttese – Sáfár Szabolccsal a kapuban – az első félidő derekára 2-0-ra vezetett hazai pályán a Jablonec ellen, azonban még a szünetig Zelenka kiegyenlített.A második játékrész elején aztán újra kétgólos előnyre tett szert az osztrák gárda, de ezúttal a vendégek csak szépíteni tudtak, így a magyar kapus csapata egygólos előnnyel utazhat a visszavágóra.A Sampdoria Splitben nyert 1-0-ra Campagnaro találatával. Az olaszoknál ezúttal a kispadon sem kapott helyet Koman VladimirA Standard Liege az első mérkőzésen szinte el is döntötte a továbbjutás sorsát, hiszen a Kaerjeng otthonában nyertek 3-0-ra. A belgák egyébként a nyolcvanadik percig csak egyetlen góllal vezettek, azonban jött Witsel és öt perc alatt háromra növelte a vendégek előnyét.Idegenben szintén 3-0-ra nyert a Hapoel Tel Aviv és ezzel az izraeli gárdának is csupán kötelességből kell lejátszania a visszavágót.

UEFA-KUPA, SELEJTEZŐ:

2. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
Hammarby - Fredrikstad 2 - 1
Kaerjeng - Standard Liege 0 - 3
Rabotnicki - Zrinski 0 - 0
Basel - Mattersburg 2 - 1
Siroki Brijeg - Hapoel Tel Aviv 0-3
Austria Wien – Jablonec 4-3
Drogheda United - Helsingborg 1 - 1
Hajduk Split - Sampdoria 0 - 1
Uniao Leiria - Maccabi Netanya 0 - 0

UEFA-KUPA, SELEJTEZŐ:

2. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
Hammarby - Fredrikstad 2 - 1
Kaerjeng - Standard Liege 0 - 3
Rabotnicki - Zrinski 0 - 0
Basel - Mattersburg 2 - 1
Siroki Brijeg - Hapoel Tel Aviv 0-3
Austria Wien – Jablonec 4-3
Drogheda United - Helsingborg 1 - 1
Hajduk Split - Sampdoria 0 - 1
Uniao Leiria - Maccabi Netanya 0 - 0
Legfrissebb hírek

Szavazzon a XX. század góljára! – Csuhay József, 1985. április 24., Zseljeznicsar–Videoton 2–1

Minden más foci
2024.12.10. 18:53

Hasonló csodameccs – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2024.11.29. 00:21

Videó: az UEFA-kupa-menetelés 40. évfordulója alkalmából találkoztak a Videoton legendái

Labdarúgó NB I
2024.09.22. 12:30

A Fradi és az Újpest kiütéssel jutott tovább

Népsport
2024.09.18. 09:55

Ha nincs az a súlyos vállsérülés… – Sáfár Szabolcs ötvenéves

Magyar válogatott
2024.08.20. 07:00

Videó: Vaduz, Progres Niederkorn – a magyar csapatok legkellemetlenebb kupabúcsúi

Labdarúgó NB I
2023.07.20. 17:22

El : amikor magyar csapat legutóbb nyolcaddöntőt nyert!

Európa-liga
2023.03.07. 09:21

El: ír csapat eddig még soha nem nyert NB I-es klub ellen

Európa-liga
2022.08.18. 15:06
Ezek is érdekelhetik