E-l: bombariadó a Steaua szálláshelyén, a román sajtó szerint elmaradhat a meccs

Vágólapra másolva!
2009.07.23. 09:05
Akár el is halaszthatják a Steaua–Újpest Európa Liga-selejtező mérkőzést amiatt, hogy a bombariadó volt az éjszaka abban a hotelben, ahol a román futballcsapat tagjai voltak elszállásolva – közölte reggeli híradásában a Realitatea román hírtelevízió.
A televíziós csatorna arról adott jelentést, hogy a bukaresti együttesnek az utcán kellett töltenie az éjszaka nagy részét, miután bombariadót rendeltek el szállodájukban. Az adó először a prosport.ro internetes portálra hivatkozva, majd budapesti tudósítójának egyenes adású tudósítása alapján számolt be az esetről. Eszerint ki kellett üríteni az épületet, és a román labdarúgóknak éjszaka egy órától hajnali ötig az utcán kellett várakozniuk, csak ezután térhettek vissza szobáikba.Részleteket itt olvashat!Részleteket itt olvashat!
Legfrissebb hírek

El: AS Roma–Athletic Bilbao nyolcaddöntő

Európa-liga
1 órája

Nem tudott előnyt szerezni Spanyolországban az MU; kikapott a Tottenham és a Fenerbahce is az El-ben

Európa-liga
1 órája

Mikel Oyarzabalban bízhat a bukdácsoló Real Sociedad a Manchester United ellen

Európa-liga
11 órája

Lazio nincs, probléma van – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
2025.02.21. 23:28

Módosított az Opta a BL-erősorrendjén a sorsolás után, csökkentek a Liverpool esélyei

Bajnokok Ligája
2025.02.21. 17:53

Társai kapuskesztyűvel lepték meg a kézzel nagyot mentő mezőnyjátékost

Európa-liga
2025.02.21. 16:20

A Fradit kiejtő Plzen a Laziót, az MU a Real Sociedadot kapta – sorsoltak az El-ben is

Európa-liga
2025.02.21. 13:23

Sallai mellett egy Fradi-játékos is bekerült az El-rájátszás válogatottjába a WhoScorednál

Európa-liga
2025.02.21. 12:25
Ezek is érdekelhetik