Az ETO kazah ellenfele megmutatná magát Európának

Vágólapra másolva!
2010.07.22. 11:30
null
A Győr már az idegenbeli találkozón nagyot lépett, Montpellier felé is (Fotó: Mirkó István, NS-archív)
Kétgólos előnye tudatában – amely az UEFA döntése értelmében csütörtökre háromra nőtt – nyugodtan játszhat a Győri ETO labdarúgócsapata az Európa-liga második selejtezőkörének hazai visszavágóján. A kazah FK Atirau elleni továbbjutás kötelező, így a győriek fél szemmel már a következő ellenfélre, a francia Montpellier-re figyelhetnek.

Egy hete az első mérkőzésen Linas Pilibaitis és Fuad Bugerra góljával 2–0-ra nyert az FK Atirau otthonában a Győr, amelynek így továbbjutása szinte biztosra vehető, még akkor is, ha a kazahok vezetőedzője bizakodó.

A KAZAH EDZŐ SZERINT A TOVÁBBJUTÁS EGY HETE ELDŐLT
„A továbbjutás már egy hete eldőlt, bár egy nullás győri vezetésnél még bizakodtam, ám a kétgólos hátrány behozhatatlannak tűnik – értékelt az Atirau mestere, Viktor Paszulko. – Jó fizikai állapotban van a Győr, szervezetten védekezik, a játéka ugyan gyorsabb is lehetne, ám mi még messze vagyunk ettől a szinttől is. Mégis szeretnénk megmutatni magunkat Európának, ennek szellemében játszunk majd.”

„A futballban bármi megtörténhet, de szinte lehetetlen kifejezni, mennyire csalódottak lennénk, ha kétgólos előnyünkről nem sikerülne kiharcolnunk a továbbjutást – jelentette ki Klement Tibor, a Győri ETO ügyvezetője. – A kazahsztáni mérkőzés óta nem szereztünk újabb felvételeket ellenfelünkről, mert elegendő információnk van az Atirauról."

Továbbjutás esetén a szakmai siker mellett újabb jelentős összeg kerülhet az egyesület kasszájába. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) ugyanis az Európa-liga csoportköréig fordulónként kilencvenezer eurót, hozzávetőlegesen huszonötmillió forintot utal a kluboknak, ráadásul a szövetség nem tesz különbséget az utazások távolságai között. Így aztán teljesen mindegy, hogy a szlovákiai Nyitrára oda-vissza kétszázötven, avagy a Győr–Atirau repülőúttal összesen majd' hatezer kilométert tett meg a csapat.

„Ez valóban így van, csakhogy az UEFA később utalja az összeget, így a kiadások előfinanszírozást igényelnek, de a kazah túránk sem került huszonötmillió forintba, azaz a második kört is pozitívan zárhatjuk" – zárta le a témát Klement Tibor.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik magyar csapat jut tovább az El második selejtezőköréből?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

További bevételnövekedést jelenthet a reklámfelületek és a televízióközvetítés értékesítése, igaz a visszavágót egyetlen magyar csatornán sem láthatják a nézők. A mérkőzésre jegyet váltók azonban egy héten belül két Európa-liga-mérkőzést is, hiszen nem árt rögzíteni: július 29-én már a Montpellier ellen léphet pályára az ETO. Hosszas dilemma után ugyanis eldőlt, hogy a győriek továbbjutása esetén hazai pályán fogadhatják a francia együttest.

Csakúgy, mint korábban az FC Nitra és az FK Atirau ellen, a Montpellier feltérképezésére is rövid idő állt rendelkezésre, a szakmai stábnak mégis könnyebb dolga volt, mert a francia klub honlapján a csapat előző szezonbeli valamennyi bajnokijának felvétele szerepel. Ezek letöltése sem okozott problémát, ráadásul a csütörtök esti mérkőzésre kisebb francia küldöttség is Győrbe érkezik.

„Korábban megegyeztünk a Montpellier megfigyelőivel, hogy az utolsó két bajnokijuk teljes felvételét megkapjuk, és mi is átadjuk nekik a Debrecen és a Videoton ellen találkozónk felvételét."

A francia csapat szombaton jótékonysági mérkőzésen lép pályára, amelyre a győriektől nem utazik el senki, a felkészülésre megfelelő támpontot adhatnak a videofelvételek is.

NEM 2-0-RÓL, HANEM 3-0-RÓL INDUL A GYŐR VISSZAVÁGÓJA
Gradimir Crnogorac a kazah Atirau labdarúgócsapatának bosnyák védője jogosulatlanul játszott a Győri ETO FC elleni Európa-liga-mérkőzésen, így az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntésének értelmében a Rába-partiak nem 2–0-ról, hanem 3–0-ról várhatják a csütörtöki, hazai visszavágót.
Bővebben itt olvashat az UEFA döntéséről!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik