El: az Udinese edzője, Francesco Guidolin megvédte fiatal játékosait

Vágólapra másolva!
2011.09.16. 00:03
A labdarúgó Európa-liga csoportkörének első fordulójában az I-csoportban az Udinese egygólos hátrányt ledolgozva 2–1-re nyert a francia Rennes ellen, de játéka igencsak hagyott kívánnivalót maga után.

„Ez igen nehéz csoport, de megpróbálunk az élén végezni – nyilatkozta a lefújás után Francesco Guidolin, a hazaiak mestere. – Azt azért ne tévesszük szem elől, hogy fiatal játékosokból áll csapatom, szükségünk van még némi időre, hogy összeálljunk, ráadásul a kommunikáció sem mindig megfelelő a pályán. Nehéz idény áll előttünk, de mindhárom sorozatban a lehető legtovább akarunk jutni. Vannak olyan játékosok, akikre még nem akartam nagyobb terheket rakni, ilyen a Neuton, Diego Fabbrini páros, de muszáj játszatni őket, hiszen háromnaponta kell pályára lépnünk. Ezért is cseréltem le Antonio di Natalét jóval a vége előtt."Francesco Guidolin, a hazaiak mestere. – Azt azért ne tévesszük szem elől, hogy fiatal játékosokból áll csapatom, szükségünk van még némi időre, hogy összeálljunk, ráadásul a kommunikáció sem mindig megfelelő a pályán. Nehéz idény áll előttünk, de mindhárom sorozatban a lehető legtovább akarunk jutni. Vannak olyan játékosok, akikre még nem akartam nagyobb terheket rakni, ilyen a Neuton, Diego Fabbrini páros, de muszáj játszatni őket, hiszen háromnaponta kell pályára lépnünk. Ezért is cseréltem le Antonio di Natalét jóval a vége előtt."

Az ellenfélnél a gólpasszt adó ex-interes középpályás, Stephane Dalmat is időt kért.

„Jó ellenfél ellen kiválóan futballoztunk ma. Több tapasztalatot kell még szereznie a csapatnak. Ma például az első félidőben megnyerhettük volna a mérkőzést, de kihagytuk a sok ziccert."

Legfrissebb hírek

Amikor a Real Madrid feláldozta gólzsákját egy reménybeli klasszisért

Minden más foci
2018.03.15. 15:30

PL: Francesco Guidolin marad a Swansea City edzője

Angol labdarúgás
2016.05.11. 19:02

Swansea: nem ismerték az új edzőt, rákerestek a Google-ban

Angol labdarúgás
2016.01.20. 07:35

Anglia: diadallal köszöntötte új menedzserét a Swansea

Angol labdarúgás
2016.01.18. 22:53

PL: kinevezték a bajnokság történetének 9. olasz edzőjét

Angol labdarúgás
2016.01.18. 20:03

Napoli: az elnök már keresi Benítez utódját - sajtóhír

Olasz labdarúgás
2014.09.25. 15:44

Vb 2014: öt név az olasz kispadra - ön kit választana?

Foci vb 2014
2014.06.25. 23:24

Serie A: visszavonul az Udinese sikeredzője, de...

Olasz labdarúgás
2014.05.20. 15:57
Ezek is érdekelhetik