El: Az elmúlt hetekhez képest jól játszottunk – Pető

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.20. 23:52
null
Lehangolóan sima Videoton-vereség – a Lech háromgólos fórba került (Fotó: Newspix.pl)
A lengyel Lech Poznan hazai pályán 3–0-s, sima győzelmet aratott a súlyos válságban levő Videoton ellen a labdarúgó Európa-liga rájátszáskörében. A Lech edzője, Maciej Skorza arra figyelmeztet, nem dőlt még el minden.

„Jól kezdtük a mérkőzést, szép akció után gyorsan vezetést szereztünk, de nem tudtuk ezt követően egyből padlóra küldeni az ellenfelet. A Videoton nem nyílt ki, makacsul védekezett, és arra kényszerített minket, hogy pozícióharcba kezdjünk. Okosan játszottunk, végig kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, ez nagy öröm – a magyar bajnok elleni három–nulla jó eredmény, és bizonyosan feldob minket. Ugyanakkor vigyáznunk kell, még nem dőlt el a párharc” – értékelt röviden a PAP hírügynökségnek Skorza, aki megkönnyebbülten állapította meg, hogy csapatán látszott, végre tudott pihenni egy kupamérkőzés előtt.

A lengyel csapat tagjai közül megsérült a mérkőzésen Marcin Robak, aki edzője szerint több hetes pihenőre kényszerül.

A Videotont a távozó Bernard Casoni helyett irányító Pető Tamás szerint látható pozitív irányú változás a fehérváriaknál.

„Azt láttam a pályán, amit vártam a mérkőzéstől. Erős ellenfelet vártam, és ez be is igazolódott. A játékunkkal elégedett vagyok, de nem volt szerencsénk. Az előző mérkőzésekhez képest a csapatom jó irányba mozdult el, ám ezt az eredmény egyáltalán nem mutatja” – idézi a lengyel Sportowe Fakty Petőt.

„Először is, gratulálok a Lechnek a győzelemhez. Az én csapatom az elmúlt hetekhez képest jól játszott, talán mondhatom, hogy sokkal jobban mint ezt megelőzően. Sajnos a szerencsével viszont egy kicsit hadilábon álltunk ma este is. Jó pár helyzetet sikerült kidolgoznunk, de ezeket nem tudtuk kihasználni, ellenfelünk viszont kihasználta a hibáinkat. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy nem játszottunk alárendelt szerepet, méltó ellenfelei voltunk a hazaiaknak. Ők ennyivel előrébb tartanak, mi pedig dolgozunk tovább és készülünk a következő mérkőzésekre” – értékelt Pető Tamás a vidi.hu-nak.

EURÓPA-LIGA
PLAYOFFKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Lech Poznan–Videoton 3–0 (Linetty 11., Thomalla 57., Tralka 68.)

Legfrissebb hírek

A góljával győzte le a Vidi a kedvenc csapatát – Wittmann Géza-interjú

Képes Sport
2025.03.23. 10:35

Robbie Keane: A négy rúgott gól alighanem jót tesz az önbizalmunknak – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 09:32

Gera Zoltán: Kaptunk két hihetetlen gólt

Labdarúgó NB I
2025.03.08. 08:06

NB I: Hinnünk kell benne, hogy a Ferencvárost újra legyőzhetjük – El Maestro

Labdarúgó NB I
2025.03.03. 07:50

Pető Tamás néhány játékosán nem azt látta, hogy meg akarja verni a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.02.23. 22:30

Eligazolt a csapatkapitányom, harmadszor kell csapatot építenem egy évadon belül – Pető Tamás a Fehérvár veresége után

Labdarúgó NB I
2025.02.14. 23:03

Ha jó a beadás, még mindig tud érkezni – Bognár György Böde Dánielről

Labdarúgó NB I
2025.02.08. 21:42

Csak bele kellett szaladni, nem volt extra megoldás – Katona a sarkazásáról

Labdarúgó NB I
2025.02.02. 07:22
Ezek is érdekelhetik