El: az Atlético-csatár az első francia, aki négy európai kupát nyert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.17. 07:49
Az Atlético Madrid nyerte meg az Európa-liga 2018-as döntőjét, így a spanyol együttes francia labdarúgója, Kevin Gameiro pályafutása negyedik aranyérmét szerezte a sorozatban.

A 31 éves csatár ezzel a futballtörténelem első francia játékosa, aki négy európai kupát nyert – számolt be róla a L’Équipe. Gameiro tagja volt az Unai Emery-féle Sevillának, amely 2014 és 2016 között sorozatban háromszor ült fel Európa második számú kupasorozatának trónjára.

Gameiro a szerdai lyoni fináléban nem állt be a kispadról. A mostani El-szezonban öt meccsen összesen kétszer volt eredményes.

Érdekesség, hamarosan Gameiro két honfitársa is csatlakozhat hozzá. A Real Madrid ugyanis a Bajnokok Ligája-döntőjében a Liverpoollal csap össze május 26-án, s amennyiben nyer, a királyi gárdát erősítő Karim Benzema, Raphaël Varane páros is négyszeres európai kupagyőztesnek mondhatja magát. Igaz, a két realos eddigi három trófeáját egyaránt a BL-ben nyerte meg… L’Équipe. Gameiro tagja volt az Unai Emery-féle Sevillának, amely 2014 és 2016 között sorozatban háromszor ült fel Európa második számú kupasorozatának trónjára.

Gameiro a szerdai lyoni fináléban nem állt be a kispadról. A mostani El-szezonban öt meccsen összesen kétszer volt eredményes.

Érdekesség, hamarosan Gameiro két honfitársa is csatlakozhat hozzá. A Real Madrid ugyanis a Bajnokok Ligája-döntőjében a Liverpoollal csap össze május 26-án, s amennyiben nyer, a királyi gárdát erősítő Karim Benzema, Raphaël Varane páros is négyszeres európai kupagyőztesnek mondhatja magát. Igaz, a két realos eddigi három trófeáját egyaránt a BL-ben nyerte meg…

EURÓPA-LIGA
DÖNTŐ, LYON
OLYMPIQUE MARSEILLE (francia)–ATLÉTICO MADRID (spanyol) 0–3 (0–1)
Lyon, Parc Olympique Lyonnais, 55 768 néző. Vezette: Kuipers (holland)
MARSEILLE: Mandanda – Sarr, Rami, Luiz Gustavo, Amavi – Sanson, Anguissa – Thauvin, Payet (M. Lopez, 32.), Ocampos (N’Jie, 55.) – Germain (Mitroglu, 74.). Vezetőedző: Rudi Garcia
ATLÉTICO: Oblak – Vrsaljko (Juanfran, a szünetben), J. Giménez, Godín, L. Hernández – Á. Correa (Partey, 88.), Saúl, Gabi, Koke – Griezmann (F. Torres, 90.), Diego Costa. Vezetőedző: Diego Simeone (eltiltva). Másodedző: Germán Burgos
Gólszerző: Griezmann (21., 49.), Gabi (89.)

Legfrissebb hírek

Visszavonult a 13-szoros francia válogatott támadó

Francia labdarúgás
2025.03.18. 08:03

A Newcastle kupagyőzelmével akár a PL 11. helyezettje is indulhat az európai kupákban

Angol labdarúgás
2025.03.17. 21:03

Ranieri egy cédulát rejtett Valverde zsebébe a Roma kiesése után – kiderült, mi volt rajta

Európa-liga
2025.03.14. 10:42

„Nem hiszem, hogy ez volt a játékvezető legjobb napja” – Oyarzabal a Manchester United elleni kiesés után

Európa-liga
2025.03.14. 08:41

Mourinho: Remélem, hogy csak véletlenszerű, ami velem történik a budapesti döntő óta

Európa-liga
2025.03.14. 07:53

Butland volt a hős – Mourinhóék tizenegyesekkel búcsúztak Glasgow-ban; továbbjutott a Spurs is

Európa-liga
2025.03.13. 23:53

Hummels kiállítása pecsételte meg a Roma sorsát Bilbaóban; a döntetlen is elég volt a Laziónak a Plzen ellen

Európa-liga
2025.03.13. 20:57

Micsoda tizenegyespárbaj volt! Emlékezetes módon jutott tovább a Real Madrid a BL-ben az Atlético ellen

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 23:50
Ezek is érdekelhetik