El: Óriási előnyre tehetünk szert – Emery

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.18. 15:42
null
Mindkét oldalon nehéz visszavágóra számítanak (Fotó: AFP)
Unai Emery bizakodóan nyilatkozott a Napoli elleni Európa-liga-negyeddöntő visszavágóját felvezető sajtótájékoztatón, ugyanakkor tudatában van annak, hogy az esetleges idegenben szerzett gól is kevés lehet a továbbjutáshoz.

A londoniak távol az Emiratestől csupán hatszor gyűjtötték be a három pontot a Premier League jelenlegi kiírásában, de a nemzetközi kupában sem sokkal jobb a helyzet, a kieséses szakaszban a BATE és a Rennes otthonában is vereséget szenvedtek.

„A mentalitásunk arra épül, hogy mindig a következő mérkőzésre készüljünk, védekezzünk, amikor arra van szükség, és támadjunk, ha nálunk a labda és megvan hozzá a terünk. Az elsődleges célunk a győzelem, ha betalálunk, óriási előnyre tehetünk szert. Mindazonáltal tisztában vagyunk azzal, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz. A Napolinak kiváló támadói vannak, akik képesek több gólt is szerezni. Arra számítok, hogy a Napoli a legjobb teljesítményével rukkol elő, de készen állunk az összecsapásra” – mondta Unai Emery, az Arsenal vezetőedzője.

ARSENAL–NAPOLI 2–0

AZ ARSENALNAK ÁLL A ZÁSZLÓ
♦ A Napoli az Arsenal elleni egyetlen hazai mérkőzését 2–0-ra megnyerte a Bajnokok Ligája 2013–2014-es kiírásának csoportkörében.
♦ A Napoli az előző nyolc alkalommal búcsúzott az európai kupaküzdelemtől, amikor vereséget szenvedett az első meccsen. Legutóbb az 1988–1989-es UEFA-kupa-negyeddöntőben, a Juventus ellen jött össze a fordítás (0–2, 3–0).
♦ Az Arsenal az előző kirándulása alkalmával kétgólos győzelemmel távozott Olaszországból (Milan–Arsenal 0–2, 2018).
♦ Ez a 17. alkalom, hogy az Arsenal legalább kétgólos előnyt szerzett egy európai kupasorozat kieséses szakaszában – az eddigi tizenhat párharc mindegyike továbbjutással végződött.
♦ Unai Emery 25 mérkőzést nyert meg az Európa-liga kieséses szakaszában – többet bármelyik másik edzőnél.

Az első mérkőzés második góljában fontos szerepet játszó Lucas Torreira is nehéz mérkőzésre számít.

„A hazai meccsen különösen fontos volt, hogy jó eredményt érjünk el a szurkolóink előtt. Tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk Nápolyban, a nápolyiak hazai környezetben szinte mindig nagyon jól teljesítenek, támadásban mindent bevetnek majd ellenünk.”

José Callejón a csalódást keltő első meccs feledtetésében bízik.

„Mindent kiadunk magunkból a továbbjutás érdekében. Az első összecsapás után összegyűltünk, és mindent kielemeztünk, nyíltan beszéltünk egymással a hibákról. Egységes csapatunk van, ezt már többször is megmutattuk az évek során. Az idegenbeli találkozót elszúrtuk, keserű szájízzel távoztunk Londonból, most azonban optimisták vagyunk.”

„Csupán az elején láttam egy kis bátorságot a játékunkban a múlt heti mérkőzésen. Szívből kell játszanunk, és intenzitásból is kell egy nagy adag. Meg kell ragadnunk az esélyt!” – tette hozzá Carlo Ancelotti, a Napoli vezetőedzője.

EURÓPA-LIGA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
21.00:Napoli (olasz)–Arsenal (angol) (Tv:Sport1)– élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 0–2
21.00:Valencia (spanyol)–Villarreal (spanyol) (Tv:Digi Sport3)
Az első mérkőzésen: 3–1
21.00:Eintracht Frankfurt (német)–Benfica (portugál) (Tv:Digi Sport2)
Az első mérkőzésen: 2–4
21.00:Chelsea (angol)–Slavia Praha (cseh) (Tv:Digi Sport1)
Az első mérkőzésen: 1–0

Legfrissebb hírek

„Egyetértek Flickkel, a Real Madrid nem Barcelona” – Ancelotti válaszolt kollégája csípős megjegyzésére

Spanyol labdarúgás
15 órája

Három angol gigász is a Lazio középpályására pályázik – sajtóhír

Olasz labdarúgás
16 órája

Carlo Ancelottinak a jövő héten bíróság elé kell állnia

Spanyol labdarúgás
17 órája

„Ezek szerint az NBA-ben játszó kosarasok mind halottak, nem?” – Javier Tebas visszaszólt a pihenőidő hiányát bíráló Ancelottinak

Spanyol labdarúgás
18 órája

Carlo Ancelotti érkezése újra napirenden a braziloknál – sajtóhír

Minden más foci
2025.03.27. 10:55

Egy idény után távozhat Liverpoolból Federico Chiesa – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.03.22. 12:12

Calafiori ugyanúgy sérült meg az olasz válogatottnál, mint az Arsenalnál – videó

Minden más foci
2025.03.21. 18:06

A Newcastle kupagyőzelmével akár a PL 11. helyezettje is indulhat az európai kupákban

Angol labdarúgás
2025.03.17. 21:03
Ezek is érdekelhetik