Európa-liga: kizárták a Milant, a Roma helyett a Torino várhat a DVSC-re

Vágólapra másolva!
2019.06.28. 12:29
null
Andrea Belotti, a Torino válogatott csatára Magyarországra érkezhet (Fotó: AFP)
A Milan megegyezett az Európai Labdarúgó-szövetséggel arról, hogy a klubot a 2019–2020-as európai kupaidényből zárják ki. A döntést a nemzetközi Sportdöntőbíróság jóváhagyta, így eldőlt, hogy a Debrecen az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában az így automatikusan főtáblás AS Roma helyett a Torinóval találkozhat, ha továbbjut az albán Kukësi ellen.

 

Annak ellenére, hogy a Milan a 2018–2019-es Serie A-idényt az El-csoportkört érő 5. helyen zárta, nem indulhat az Europa-ligában. A klub az UEFA-val közösen hozta meg a döntést, miután az európai szövetség vizsgálatot indított a Milan ellen a pénzügyi fair play szabály megsértése miatt.

A döntés befolyásolja a DVSC Európa-liga-selejtezőjét is, hiszen amennyiben a debreceni klub továbbjut az első selejtezőkörben az albán Kukësi ellen, nem az eredetileg kisorsolt AS Romával találkozik, hanem a Torinóval, amely a Serie A hetedik helyezettjeként kapja meg az AS Roma El-selejtezőt érő helyét, a római klub pedig betölti a Milan által hagyott űrt a csoportkörben.

Az AC Milant már tavaly is kizárta az UEFA, de akkor a klub eredményesen fellebbezett a CAS-nál, amely – bár a szabálytalanságot akkor is megállapította – a büntetést aránytalannak tartotta, így a piros-feketék elindulhattak az El-ben. A CAS most a 2015–2017 és a 2016–2018 közötti időszakra vonatkozóan is szabálytalannak találta a Milan gazdálkodását, ezúttal azonban még az ítélet előtt megállapodott egymással a Milan és az UEFA.

Legfrissebb hírek

Mikel Oyarzabalban bízhat a bukdácsoló Real Sociedad a Manchester United ellen

Európa-liga
21 perce

Döntött az UEFA: a Ferencvárosnak többet kell fizetnie, mint az Alkmaarnak

Európa-liga
12 órája

Szűcs Tamás: Négy pontot már szereztünk az FTC ellen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:01

NB I: Hinnünk kell benne, hogy a Ferencvárost újra legyőzhetjük – El Maestro

Labdarúgó NB I
2025.03.03. 07:50

A pályán volt leánykérés a DVSC-meccs félidejében

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:24

Serie A: Orsolini megfordította a Bologna meccsét; két góllal nyert a Torino

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 17:01

A kevesebbet hibázó Fehérvár idegenben győzött a DVSC ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 15:56

Lukács Dániel: Nincs más út, le kell győznünk a Paksot

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:14
Ezek is érdekelhetik