El: Holman gólpasszt adott, továbbjutott a Slovan

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2019.08.13. 22:51
null
A Slovan playoffkörbe lépett az Európa-ligában (Fotó: FK Slovan Bratislava – Facebook)
Bejutott az Európa-liga playoffkörébe a Holman Dávidot is soraiban tudó Slovan Bratislava, amely idegenben 3–1-re legyőzte a Dundalkot. Továbbjutott a luxemburgi Dudelange is, amely a kétgólos hazai győzelmét követően idegenben is felülmúlta a Nomme Kaljut.

 

DUNDALK–SLOVAN BRATISLAVA

Holman Dávid a kezdőben kapott helyet a Slovan Bratislavában. A szlovák együttes hazai pályán 1–0-ra nyert a magyar légiós góljával, a visszavágón pedig tulajdonképpen már az első játékrészben eldöntötte a továbbjutás sorsát.

A szünetben már 2–0-ra vezetett a Slovan, végül 3–1-re nyert, és bejutott a playoffkörbe. A mérkőzés utolsó gólja a 93. percben esett, a gólpasszt Holman adta.

NOMME KALJU–DUDELANGE

A Nomme Kalju nem várhatta könnyű helyzetből a visszavágót, hiszen az első mérkőzésen 3–1-es vereséget szenvedett, a visszavágón pedig már a 35. percben emberhátrányba került – Vladiszlav Homutovot állították ki a második sárga lapja után.

A találkozón egy gól esett, az 56. percben Danel Sinani volt eredményes. Ezzel tehát idegenben is nyert, összesítésben pedig 4–1-es eredménnyel jutott be a negyedik selejtezőkörbe a Dudelange.

EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 3. KÖR, VISSZAVÁGÓ
Dundalk (ír)–Slovan Bratislava (Pozsony, szlovák) 1–3
Továbbjutott: a Slovan Bratislava, 4–1-es összesítéssel

Nomme Kalju (észt)–F91 Dudelange (luxemburgi) 0–1
Továbbjutott: a Dudelange, 4–1-es összesítéssel

Linfield FC (északír)–Szutjeszka Niksics (montenegrói) 3–2
Továbbjutott: a Linfield, 5–3-as összesítéssel

4. FORDULÓ (PLAYOFF)
BAJNOKI ÁG
Slovan Bratislava (szlovák)–PAOK (görög)
Ararat-Armenia (örmény)/Szaburtalo Tbiliszi (grúz)–F91 Dudelange (luxemburgi)
Linfield FC (északír)–Qarabag (azeri)

Legfrissebb hírek

A Newcastle kupagyőzelmével akár a PL 11. helyezettje is indulhat az európai kupákban

Angol labdarúgás
2025.03.17. 21:03

Ranieri egy cédulát rejtett Valverde zsebébe a Roma kiesése után – kiderült, mi volt rajta

Európa-liga
2025.03.14. 10:42

„Nem hiszem, hogy ez volt a játékvezető legjobb napja” – Oyarzabal a Manchester United elleni kiesés után

Európa-liga
2025.03.14. 08:41

Mourinho: Remélem, hogy csak véletlenszerű, ami velem történik a budapesti döntő óta

Európa-liga
2025.03.14. 07:53

Butland volt a hős – Mourinhóék tizenegyesekkel búcsúztak Glasgow-ban; továbbjutott a Spurs is

Európa-liga
2025.03.13. 23:53

Hummels kiállítása pecsételte meg a Roma sorsát Bilbaóban; a döntetlen is elég volt a Laziónak a Plzen ellen

Európa-liga
2025.03.13. 20:57

„A büntetőig mi irányítottunk” – Rúben Amorim dicsérte csapatát a Real Sociedad elleni meccs után

Európa-liga
2025.03.07. 08:52

Ranieri: A Roma minden labdáért harcolt, de továbbra is 50-50 a továbbjutási esély

Európa-liga
2025.03.07. 08:33
Ezek is érdekelhetik