El: a Roma és az Inter meccsét is elhalasztották – hivatalos

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.03.11. 16:42
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a hivatalos honlapján bejelentette, hogy a csütörtökre kiírt Sevilla–Roma és Internazionale–Getafe Európa-liga-mérkőzést is elhalasztották a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében.

Mint arról a nap folyamán korábban beszámoltunk, a Romát szállító repülőgépet nem engedték volna leszállni Spanyolországban, így az olasz klub el sem utazott a Sevilla elleni találkozóra, míg a Getafe elővigyázatosságból nem is akart elrepülni Milánóba, az Inter elleni párharc első mérkőzésének helyszínére.a Romát szállító repülőgépet nem engedték volna leszállni Spanyolországban, így az olasz klub el sem utazott a Sevilla elleni találkozóra, míg a Getafe elővigyázatosságból nem is akart elrepülni Milánóba, az Inter elleni párharc első mérkőzésének helyszínére.

Az UEFA közleménye arról nem tesz említést, hogy az elhalasztott találkozókat mikor pótolják.

A visszavágókra jövő csütörtökön, március 19-én kerülne sor.

UEFA on Twitter

As a result of the travelling restrictions between Spain and Italy imposed yesterday by the Spanish authorities, the following #UEL matches will not take place as scheduled tomorrow. Sevilla - AS Roma Internazionale - Getafe



EURÓPA-LIGA, NYOLCADDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
18.55:
LASK Linz (osztrák)–Manchester United (angol) (Tv: Digi Sport1) – zárt kapuk mögött
18.55: Eintracht Frankfurt (német)–Basel (svájci) (Tv: Digi Sport2)
18.55: Sevilla (spanyol)–Roma (olasz) (Tv: Sport1) – elhalasztva
18.55: IstanbulBasaksehir (török)–FC Köbenhavn (dán)
21.00: Internazionale (olasz)–Getafe (spanyol) (Tv: Digi Sport1) – elhalasztva
21.00: Wolfsburg (német)–Sahtar Doneck (ukrán) – zárt kapuk mögött
21.00:Rangers (skót)–Bayer Leverkusen (német) (Tv: Digi Sport2)
21.00: Olympiakosz Pireusz (görög)–Wolverhampton (angol) (Tv: Digi Sport3) – zárt kapuk mögött

Legfrissebb hírek

BL: Dimarco nem játszhat a Feyenoord ellen

Bajnokok Ligája
22 órája

92. perces, ollózós góllal nyert a kiesés elől menekülő csapat a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 16:21

Nem tudott a tabella élére ugrani a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.03.01. 20:05

La Liga: nem bírt egymással a Rayo Vallecano és a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 18:12

Olasz Kupa: Arnautovic káprázatos bombája után elődöntős az Inter

Olasz labdarúgás
2025.02.25. 23:18

91. percben szerzett góllal mentett pontot idegenben a Mallorca

Spanyol labdarúgás
2025.02.24. 23:08

Saját magát verte meg a Milan Torinóban; kínkeservesen harcolta ki a győzelmet az Inter

Olasz labdarúgás
2025.02.22. 22:44

Lazio nincs, probléma van – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
2025.02.21. 23:28
Ezek is érdekelhetik