Ekl: az első helyett a második selejtezőkörben kezd az Újpest

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2021.06.01. 11:04
null
Az Ekl a második selejtezőkörben kezd a Magyar Kupa-győztes Újpest (Fotó: Török Attila)
Az Újpest eredetileg kiemeltként az Európa-konferencialiga első selejtezőkörében kezdte volna meg a szereplését, ám a Villarreal Európa-liga-győzelme felborította a sorsolást, így a lila-fehérek a második kvalifikációs fordulóban nem kiemeltként kezdenek majd.

 

Az Európa-konferencialigában (Ekl) a bajnoki ezüstérmes Puskás Akadémia az első, míg a bronzérmes Mol Fehérvár akár a harmadik selejtezőkört is kiemeltként várhatja, feltéve, hogy eljut odáig. Olybá tűnt, a Magyar Kupa-győztes Újpest is a legelső körben, kiemeltként csatlakozik a mezőnyhöz, ám a La Ligában hetedik, tehát Ekl-rájátszást érő helyen végző Villarreal Európa-liga-győzelme felborította a sorsolás rendjét.

Mivel a spanyol klub a következő idényben BL-csoportkörös lesz, helye felszabadult a harmadik számú kupasorozat rájátszásában, ez pedig „lavinát” indított el: playoffhelyét az eredetileg a harmadik selejtezőkörben bekapcsolódó portugál Pacos Ferreira veszi át, a Luzern és a PAOK a Svájci, illetve a Görög Kupa győzteseként a második helyett a harmadik, míg a Magyar, a Szlovén (Olimpija Ljubljana) és a Litván (FK Panevezys) Kupa-győztes, illetve a luxemburgi bajnokság második helyezettje (Dudelange) az első helyett a második selejtezőkörben kezdi meg szereplését.

A lila-fehérek nem kiemeltként várhatják a június 16-i sorsolást, csakúgy, mint a DAC és a Sepsi, az Osijek ellenben kiemelt lesz a második fordulóban.

Mint arról beszámoltunk, a magyar bajnok Ferencváros a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében is kiemelt lesz, ha továbbjut az első fordulóból.

A Bajnokok Ligája és az Európa-konferencialiga első selejtezőkörének sorsolását egyaránt június 15-én tartják meg, június 16-án pedig mindkét sorozat második fordulójának párosításait készítik el.

Legfrissebb hírek

Böde hiába talált be az 500. NB I-es meccsén, a Puskás Akadémia az utolsó pillanatokban döntetlenre mentett

Labdarúgó NB I
6 órája

1. HNL: ismét kikapott az Eszék, ezúttal hazai pályán

Minden más foci
8 órája

DAC–Kassa ütközet lesz vasárnap a negyedik helyért

Minden más foci
9 órája

Egyszer sem kapott még ki 2025-ben a Paks – megint a Puskás Akadémia veri meg?

Labdarúgó NB I
14 órája

DAC: Csinger Márk 139 nap után tért vissza

Légiósok
18 órája

Megszakította vereségsorozatát, de továbbra is osztályozós helyen a Sepsi

Minden más foci
2025.04.18. 18:50

Egyelőre nincs döntés a Slovan–DAC meccsen történt rendbontások ügyében

Minden más foci
2025.04.18. 16:28

Stronati: nincs idő a búslakodásra, nyerni kell

NB1
2025.04.17. 14:08
Ezek is érdekelhetik