Erős ellenfelekre készülhet az FTC az Európa-ligában

Csütörtökön kezdődik el az Európa-liga csoportköre, a Ferencváros sorozatban negyedszer szerepelhet valamelyik európai kupa főtábláján. Összeállításunkban a zöld-fehérek ellenfeleit mutatjuk be. Érdemes kiemelni, hogy a négy együttesből három tavasszal is versenyben lesz, hiszen a csoportok első helyezettjei a nyolcaddöntőbe jutnak, a csoportmásodikok a BL-csoportharmadikokkal játszanak a tizenhat közé kerülésért, az El-csoportok harmadikjai meg az Európa-konferencialigában folytatják.

A török klubfutball egyik paradigmaváltó csapata ellen kezdi el az Európa-liga csoportküzdelmeit a Ferencváros, a Trabzonspor volt ugyanis az első egyesület, amely megtörte a nagy isztambuli hármas (Besiktas, Fenerbahce, Galatasaray) egyeduralmát az 1959-ben megszervezett Süper Ligben.

A klubot viszonylag későn, az 1960-as évek második felében alapították, mégpedig két ütemben. Először három amatőr klub olvadt össze Trabzonspor néven 1966. június 21-én, de az eredetileg piros-fehér színeket viselő entitásból kimaradt Trabzon leggazdagabb múltra visszatekintő egyesülete, az Idmanocagi, így a csapat nem tudta teljesen maga mögé állítani a város szurkolóbázisát. Az 1966–1967-es idényt a másodosztályban eltöltő klub ellen az Idmanocagi keresetet nyújtott be, így a rákövetkező nyáron először feloszlatták a Trabzonsport, hogy aztán váratlan fordulattal, az Idmanocagival kiegészülve, 1967. augusztus 2-án ismét létrehozzák a klubot, amely immár a ma is használt gránátvörös-kék színeket vette fel.

A csapat 1974-ig a másodosztályban szerepelt, akkor bajnoki címmel jutott fel az élvonalba, és már nem kellett sokat várni az első aranykorszakára sem: 1975 és 1984 között a Trabzonspor hat bajnoki címet, három kupagyőzelmet, hat Szuperkupa-sikert könyvelhetett el, megtörve az isztambuli óriások hegemóniáját.

Az együttes az 1990-es évek derekán és a 2000-es évek elején is szépen teljesített, de a kupagyőzelmek mellé csak nem akart összejönni az áhított bajnoki cím, mígnem az elmúlt idényben az Abdullah Avci vezette csapat mindenkit maga mögé utasított a Süper Ligben.

A 38 évnyi böjt megtörésekor a Fekete-tenger partján fekvő Trabzon városának csaknem 300 ezres lakossága szinte ugyanennyi ünneplővel duplázódott meg, a szálláshelyek még a környező településeken is megteltek, a városba érkező repülőjáratok száma megháromszorozódott…

A gárda és a szimpatizánsok természetesen nagyon készültek arra, hogy ősztől a BL csoportkörében vitézkednek, ám a selejtező rájátszásának bajnoki ágán a Köbenhavn jobbnak bizonyult.

A keret erősségét mutatja, hogy a középső védő Ahmetcan Kaplant csaknem 10 millió euróért adták el a nyáron az Ajaxnak, s az új igazolásokra 19 millió eurót költöttek, olyan neveket megszerezve, mint Marc Bartra a Betisből vagy Maxi Gómez a Valenciából – meglehet, a legnagyobb fogás a klub korábbi nagy kedvence, a török válogatott Yusuf Yazici, aki a Lille-től érkezett kölcsönben. A korábbi újpesti Enisz Bardi is a nyáron csatlakozott, és persze a tavaly szerződtetett Marek Hamsíkot sem kell bemutatni senkinek.

A Crvena zvezda az élet, minden más csak apróság – ezzel a szállóigével búcsúzott el Dejan Sztankovics augusztus 26-án a csapattól. Játékosként a milánói Intert és a római Laziót is megjáró edző lemondásának semmi köze sem volt ahhoz, hogy kiderült, együttese a Ferencvárossal, a Monacóval és a Trabzonsporral került egy csoportba az Európa-ligában, azért döntött néhány perccel a sorsolás után a távozás mellett, mert az ő irányításával a Zvezdának harmadik nekifutásra sem sikerült bejutnia a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

Visszavonhatatlan lemondása után Milos Milojevicset nevezték ki a posztra, aki 2019 és 2021 között Dejan Sztankovics jobbkezeként dolgozott a klubnál. Az új edző bemutatkozása jól sikerült, hiszen hozta a kötelezőt a Javor elleni 4-1-es győzelemmel, utána azonban két döntetlen következett. Az első a Partizan elleni rangadón, a második a Topolyai SC ellen, ami után a tréner közölte, övé a felelősség, hogy a Rajko Mitics Stadionban nem tudták két vállra fektetni a jól játszó TSC-t.

A 77 évvel ezelőtt alapított klub 1991-ben Bariban érte el legnagyobb sikerét, amikor a BEK-döntőben tizenegyespárbajban legyőzte a Marseille-t. A Crvena zvezda az elmúlt öt évben ötször nyerte meg a szerb Szuperligát és kétszer a Szerb Kupát, a 2019–2020-as idényben bejutott a BL csoportkörébe, igaz, ott a Bayern Münchentől és a Tottenhamtől is kilenc gólt kapott a két-két mérkőzésen, s az Olympiakosz elleni győzelme ellenére a csoport utolsó helyén végzett, mínusz 17-es gólkülönbséggel.

Az együttes legértékesebb játékosa a 28 éves Mirko Ivanics, aki jószerével minden támadásból kiveszi a részét, s meghatározó egyénisége az együttesnek, a Maccabi, valamint a Partizan elleni találkozón sérülése ellenére is pályára lépett. Rajta kívül a mindössze 21 éves Sztra­hinja Erakovicsra érdemes figyelni, aki a védelem oszlopos tagja, a ghánai Osman Bukari pedig a jobb szélen tudja megbolondítani az ellenfél védőit. És a felsoroltak mellett nem lehet kihagyni a belgrádi együttes fanatikus szurkolóit, akik pokoli hangulatot varázsolnak Belgrádban.

A hercegségiek egyértelműen a csoport nagyágyúi: a legerősebb bajnokságból érkeznek, a keretük becsült értéke (342.6 millió euró) pedig csaknem 100 millió euróval több mint a három riválisé együttvéve.

A múltbeli nemzetközi sikerek terén ugyan a Zvezda és az FTC mögött van a Monaco, hiszen még egyetlen jelentős európai trófea sem került a II. Lajos Stadion vitrinjébe, de kétszer rendkívül közel állt a megszerzéséhez: 1992-ben KEK-döntőt, 2004-ben BL-finálét játszhatott. És ugye hazai fronton is nyolc Ligue 1-elsőség, öt Francia Kupa-győzelem a mérlege… A bajnoki sikerek közül is kiemelkedik a legutóbbi, 2017-es aranyérem, amelyet már a katari PSG-érában hódított el a klub, többek között Kylian Mbappé hathatós közreműködésével.

A Monacónak tehát nem könnyű otthon feljutnia a csúcsra, és az öt évvel ezelőtti bajnoki cím után hullámvölgybe került (2019-ben csak 17., egy évvel később a 9. helyen zárt), ám 2020-ban, Niko Kovac érkezésével ismét magára talált a gárda: a horvát edzővel a harmadik helyen végzett, majd amikor „elfáradt” a munkakapcsolat, az idén januárban szerződtetett belga Philippe Clement gatyába rázta a társulatot, amely ismét a dobogó alsó fokára állhatott a Ligue 1-ben.

Az más kérdés, hogy a BL főtáblájára készülő csapat már a harmadik selejtezőkörben elvérzett a PSV ellen, de hogy mennyire más szinten van a Monaco, mint az Európa-liga mezőnyének zöme, azt bizonyítja, hogy Aurélien Tchouaménit a Real Madridnak adta el 80 millió euróért, Sofiane Diopért pedig 22 millió eurót kapott a Nice-től, így több mint 100 millió eurós bevételre tett szert a nyári átigazolási időszakban, amiből kényelmesen tudott erősítésre is fordítani.

Legnagyobb fogása a Salzburgtól érkező, mali válogatott Mohamed Camara, aki egy az egyben pótolja Tchouaménit a védelem és a támadósor között, és már most ódákat zengenek róla – a Monaco szurkolói őt választották meg a csapat legjobbjának a PSG elleni rangadót (1–1) követően.

Az új arcok közül érdemes még kiemelni a Liverpooltól érkező japán balszélsőt, Minamino Takumit és a Mönchengladbachtól szerződtetett svájci válogatott csatárt, Breel Embolót. A gólvágók terén amúgy is van kiből válogatni, ugyanis továbbra is a piros-fehéreket erősíti a német válogatott Kevin Volland és az előző két idényben 45 bajnoki gólt szerző francia válogatott Wissam Ben-Yedder.

Ha a BL-szereplés elmaradása kudarc ennek a Monacónak, az El-csoportkörből való kiesés egyenesen katasztrófának számítana.