Címlapsztori: A társaimért tűzbe megyek! – Cebrail Makreckis

– Most akkor mi a valódi posztja: középpályás vagy jobbhátvéd?
– Nekem igazából mindegy… – felelte lapunknak a 23 éves, lett korosztályos válogatott Cebrail Makreckis, aki a nyáron szabadon igazolható futballistaként érkezett a bolgár Pirin Bla­goevgradtól a magyar csapathoz. – Bármelyik poszton tudok játszani, a lényeg, hogy ott legyek a pályán. Az elmúlt években leginkább középpályás voltam, de játszottam a jobb, illetve a bal szélen is.

– Mármint védőként?
– Védőként – is… Elöl és hátul is futballoztam, attól függ, az aktuális vezetőedzőm milyen poszton számolt velem. Talán az egyik legnagyobb erősségem, hogy univerzális vagyok, ha valahol megszorul a csapat, bátran oda lehet tenni. Nem ijedek meg a feladattól.

– Az FTC-ben ki közölte önnel, hogy a közeljövőben jobbhátvédként kell bizonyítania?
– Máté Csaba vezetőedző tudta, hogy korábban játszottam ezen a poszton, az egyik edzés előtt félrehívott, beszélgettünk, megkérdezte, mi a véleményem erről, hogyan éreztem magam abban a pozícióban. Botka Endre a Klaksvík elleni mérkőzésen megsérült, Henry Wingo pedig még nem volt tökéletes állapotban, így Máté Csabával abban maradtunk, a védelem jobb oldalán kellene helytállnom. Úgy voltam vele, itt a lehetőség, hogy megmutassam, rám valóban bárhol lehet számítani.

– A Shamrock Rovers ellen rögtön úgy futballozott, mintha jobbhátvédnak született volna…
– Valóban jól ment a játék, nagyszerűen éreztem magam a pályán. A mérkőzés után a szakmai stábbal elemeztük, milyen volt a játékom hátul, miben kell javulnom, miben voltam jó. S miután Botka Endre továbbra is sérült, a játékom pedig a jelek szerint meggyőzte a szakmai stábot, maradtam ebben a pozícióban.

– Nem játszana inkább középpályásként?
– Most már nem. Kifejezetten élvezem a helyzetemet, a védelem szélén is sokat találkozom a labdával. Kihasználhatom a gyorsaságomat, szeretek lendületbe jönni, olyankor nehéz feltartóztatni. Örömmel török előre, ezt a szakmai stáb el is várja tőlem.

– A családfája finoman fogalmazva is szerteágazó, édesanyja lett, édesapja török származású, ön a németországi Aachen városában született, miközben marokkói felmenői is vannak. Hogy is van ez?
– Édesanyám Lettországból költözött Németországba, édesapám azonban már Németországban született, ott ismerkedtek meg. A nagyszüleim Törökországból költöztek Aachenbe, és a család ezen felmenői között vannak marokkóiak is.

– Biztosra veszem, török származású édesapja rajong a labdarúgásért. Igaz?
– Mi az hogy! Hároméves sem voltam, amikor kijelentette, a fia csakis futballista lehet. Semmilyen más sport nem érdekli, ne is próbáljak ki mást. Rajong a futballért.

– Melyik a kedvenc csapata?
– A Besiktas. Kívülről fújja az eredményeit, a keretben lévő futballisták adatait, kinek mi az erőssége. Érdekes, a német futballért nem rajong annyira, azt mondja, a Bundesliga túlságosan kiszámítható.

– Ön viszont szinte egész fiatalságát a Bayer Leverkusenben töltötte. Milyen volt az akadémián nevelkedni?
– Kilenctől tizenkilenc éves koromig játszottam a Leverkusenben, az utánpótlásában végigjártam az összes csapatot. Húszévesen azonban úgy éreztem, szeretném a felnőttek között is kipróbálni magamat, így több, alacsonyabb osztályú német csapatban is megfordultam. Játszottam a Bonner SC-ben, a Borussia Dortmund második együttesében és a Viktoria Berlinben is, múlt nyáron pedig a bolgár Pirin Blagoevgradba szerződtem.

– A sokszínűségen kívül mit tart még legnagyobb erősségének?
– Jó kérdés… Talán hogy mindig is az a típusú futballista voltam, aki sosem egyénieskedett, életemben egyetlen cselt sem csináltam meg öncélúan, hogy nekem jobb legyen. Mindig a csapatom érdekeit tartom szem előtt, ha kell, a társaimért tűzbe megyek.

– A hétköznapokban is ennyire céltudatos, elszánt?
– Érdekes, amilyen keményen, elszántan küzdök a pályán, olyan nyugodt vagyok a magánéletben. Kifejezetten csendes személyiség vagyok, a szabadidőmet is leginkább otthon töltöm el, szeretek pihenni, filmeket nézni, nagyokat aludni. Semmi különös hobbim nincs, így csakis a labdarúgásra összpontosíthatok.

– Mit gondol, a litván Zalgiris ellen meg kell feszülni a továbbjutásért, vagy a négygólos előny birtokában a visszavágó már könnyedén letudható?
– Egy pillanatra sem szabad elhinnünk, hogy a párharc eldőlt. Máté Csaba vezetőedző és a stáb is arra kért bennünket, ahogy az előző körben a máltai Hamrun Spartans ellen, ezúttal is egy mérkőzésben gondolkodjunk. A visszavágón is győzzünk, ne elégedjünk meg a döntetlennel. A máltaiak ellen sikerült, most is oda kell tennünk magunkat. Hazai pályán lépünk pályára, saját szurkolóink előtt csakis a győzelem jöhet szóba! Egyáltalán nem mindegy, milyen eredményt érünk el.

– A keretben ön is azon futballisták közé tartozik, akik nem jártak még európai kupasorozat csoportkörében. Álmodik már róla?
– Kár lenne tagadni, eljátszottam már a gondolattal. De rendre oda lyukadtam ki, előbb a Zalgiris elleni visszavágót kell sikerrel vennünk. Sosem játszottam még csoportkörben, óriási lépés lenne ez a karrieremben, úgyhogy alig várom, hogy kiderüljön, biztosan ott vagyunk a főtáblán!