Ekl: Sigér Dávid szerint Marco Rossinak igaza van, ki is fejtette, miért

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2023.08.18. 08:12
Bár a Ferencváros két győzelemmel jutott be az Európa-konferencialiga rájátszásába a Hamrun Spartansszal szemben, Sigér Dávid bőven talált hibát az FTC játékában. A hazai visszavágón csapatkapitányként pályára lépő középpályás szerint ahogy elkezdték az őszi szezont, senki ellen sem mehetnek biztosra, és ez igaz a következő ellenfélre, a Zalgirisra is. Ennek tükrében nem meglepő, hogy a játékos egyetért Marco Rossi véleményével. 

Mint arról a Nemzeti Sport is beszámolt,a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint bár változatlanula Ferencváros az NB I favoritja, nem hinné, hogy annyira olajozottan jutna el a bajnoki címig, mint ahogy az elmúlt három-négy idényben. Sigér Dávid erre úgy reagált, hogy egyetért Marco Rossival és az NSO Tv kérdésére hosszasan ki is fejtette a miérteket.

Videónkban természetesen értékelte a Hamrun elleni visszavágót, elmondta, hogya 2–1-es győzelem ellenéremik voltak a Ferencváros hibái a mérkőzésen. Emellett előretekint a Zalgiris elleni playoffpárharcra, valamint arról is beszél, miért jön jól, hogy elhalasztják a Mezőkövesd elleni, hétfői bajnokit erről az MLSZ pénteken döntött.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

FERENCVÁROSI TC–HAMRUN SPARTANS (máltai) 2–1(Traoré 41., Varga B. 69., ill. Mbong 6.)
Továbbjutott:
az FTC,két győzelemmel, 8–2-es összesítéssel

ONLIVE SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS, ÉRDEKESSÉGEK ITT!

Legfrissebb hírek

Szarvas Alexandra: Marco Rossi sok dolgot megoszt velem, amit én is be tudok építeni

Magyar válogatott
7 órája

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
11 órája

Tőzsér Dániel: Csak azt bántam meg, hogy nem értem oda a lányom születésére

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 16:31

Marco Rossi többet várt a támadósorától a törökök ellen

Magyar válogatott
2025.03.27. 13:39

Robbie Keane: Élveznem kell a Fradinál töltött időt, aztán ki tudja, mit hoz a jövő

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 09:54

Jurek Gábor: Nagy meccs vár ránk a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:44

Ivan Petrjak többet keresett Fehérváron, mint az FTC-nél

Minden más foci
2025.03.26. 17:17

Idénycsúcsot hoz a DVTK–Ferencváros mérkőzés

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 15:21
Ezek is érdekelhetik