„Többet gondoltak magukról…” – Szappanos elárulta, hogyan kell értelmezni Bognár György szavait

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.07.12. 09:06
Szappanos Péter szerint jóformán minden párharcot elveszítettek a paksi játékosok (Fotó: Koncz Márton)
A labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első körében a Magyar Kupa-győztes Paks a Román Kupát másodosztályúként megnyerő vajdahunyadiak ellen lépett pályára. A vendégek már a 9. percben megszerezték a vezetést, előnyüket az első félidő végén megduplázták. A második félidőben egy kiállítás is nehezítette a Paks dolgát, a hajrában pedig két újabb gólt szereztek a 4–0-s győzelmet arató vajdahunyadiak. A találkozó után a paksiak kapusával, Szappanos Péterrel beszélgettünk, aki reagált Bognár György szavaira is.

Szappanos Pétertől azt kérdeztük, mi volt a gond ezen a találkozón.

„Mi nem? Nehéz egy ilyen mérkőzés után bármi olyat mondani, aminek ne lenne olyan visszhangja, amit nem szeretnék jelenleg, mert most kell kicsit csöndben maradnunk. Osztálykülönbség volt a két csapat között, és nem a mi javunkra. Belülről úgy éreztem, hogy a létező összes párharcot elveszítettük, minden kétes labdából ők jöttek ki győztesen, lesimázták azt a mérkőzést, amit mi szerettünk volna megnyerni hazai pályán.”

Videónkban reagál Bognár György kijelentésére, miszerint többet gondoltak magukról, mint amik, illetve arról is beszélgetünk, milyen célokkal lehet így utazni a visszavágóra.

EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
PAKSI FC–CORVINUL HUNEDOARA (romániai) 0–4 (0–2)
Paks, Paksi FC Stadion, 3891 néző. Vezette: Mohammad Usman Aslam (norvég).)
PAKS: Szappanos – Szabó J., Kinyik, Lenzsér – Osváth, Windecker (Vécsei, 69.), Balogh B. (Haraszti Zs., a szünetben), Papp K., Silye (Tóth B., a szünetben; Mezei Sz., 81.) – Szabó B., Könyves (Böde, 62.). Vezetőedző: Bognár György
CORVINUL: Lefter – Bradu, Lica, Manolache, Iacob – Hrezdac (Pop, 78.) – Lupu, Roger, Neacsa, Pirvulescu (Ubbink, 85.) – Bus. Vezetőedző: Florin Maxim
Gólszerző: Bus (9.), Lupu (45+2., 86., 90+3.)
Kiállítva: Szabó B. (79.)

A mérkőzés élő, szöveges tudósítását itt olvashatják!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik