A Ferencváros Frankfurtba is elutazik és a Tottenhamet is fogadja az Európa-ligában

Vágólapra másolva!
2024.08.30. 12:52
null
Pénteken ellenfeleket kapott a Ferencváros az UEFA Európa-liga alapszakaszában: az FTC az 1. kalapos csapatok közül az angol Tottenhamet fogadja és a német Eintracht Frankfurt vendége lesz, s játszik még itthon a holland AZ-val, a svéd Malmővel, valamint a francia Nice-szel, s elutazik a görög PAOK, a belga Anderlecht és az ukrán Dinamo Kijev otthonába (utóbbi esetében ideiglenes otthonába). A részletes program szombaton derül ki.

Pénteken Monacóban elvégezték az UEFA Európa-liga sorsolását, amelyen kiderült, kikkel találkozik a Ferencváros a sorozat szeptember végétől január végéig tartó alapszakaszában, amelynek végén a 36 csapatot egy nagy közös tabellán rangsorolják, és a végén a legjobb 24 jut tovább a kieséses szakaszba – a legjobb nyolc a nyolcaddöntőbe, a 9–24. helyezettek a rájátszásba, ők egy körben még megküzdenek azért, hogy a legjobb 16 közé jussanak. 

A sorsoláson számítógépes algoritmus által kijelölt nyolc riválisból Budapestre érkezik majd az angol Tottenham, a holland AZ, amely Pascal Jansen vezetőedző korábbi csapata, továbbá a svéd Malmö és a francia Nice.

A Ferencváros idegenbeli ellenfele lesz a német Eintracht Frankfurt (amelyhez a nyáron csatlakozott az FTC korábbi labdarúgója, ifj. Lisztes Krisztián, aki sajtóhírek szerint eleinte az Eintracht negyedik ligában szereplő tartalékcsapatában lép pályára), a görög PAOK, a belga Anderlecht és az ukrán Dinamo Kijev. Utóbbi a háborús helyzet miatt biztosan albérletben fogadja a magyar csapatot.

Az alapszakasz pontos menetrendjét szombatra ígérte az UEFA.

Az El mérkőzéseinek dátumai: szeptember 25–26., október 3., október 24., november 7., november 28., december 12., január 23. és január 30.

A mérkőzéseket 18.45-kor és 21 órakor kezdik.

A döntő 2025. május 21-én Bilbaóban lesz.


AZ EURÓPA-LIGA MENETE

A klubokat a koefficiensek alapján négy kalapba rangsorolták, a sorsoláskor minden gárda nyolc ellenfelet kap, kettőt-kettőt mindegyik kalapból.

Mindenki négy mérkőzést játszik hazai pályán, négyet idegenben. A közös tabella első nyolc helyezettje bejut a nyolcaddöntőbe, míg a kilencediktől a 24. helyig végzőket párokba állítják, és rájátszásban döntik el, kik csatlakozhatnak a már továbbjutottakhoz – onnantól a klasszikus kieséses szisztémában folytatódik a torna a döntőig. A tabellán a 25.-től a 36. helyig végző gárdák kiesnek, számukra véget ér az európai kupaidény (azaz nincs már átjárás a Konferencialigába).

A SORSOLÁS MENETE

A sorsoláson mind a 36 csapat nevét manuálisan húzták ki a tálakból, azután mindegyikhez véletlenszerűen ellenfeleket társít az UEFA szoftvere, amely azt is meghatározza, ki kivel játszik otthon, illetve idegenben. Azért van szükség a számítógépes segítségre, mert ha mindent kézzel húznának, több mint 1000 golyóra és 36 urnára lenne szükség, és rendkívül hosszadalmas lenne a folyamat.

Fontos, hogy a főtáblán azonos nemzetiségű együttesek nem találkozhatnak, egy csapat nem kaphat kettőnél több azonos országból érkező ellenfelet, valamint maga az UEFA is meghatároz bizonyos összeférhetetlenségeket, ezért is szükségszerű a számítógépes szoftver használata.

A sorsolás az első kalapos csapatokkal kezdődik, utána jön a kilenc 2. kalapos klub, majd a 3. és végül a 4. kalapos együttesek. Azaz mire a Ferencváros sorra kerül a második kalapban, azt már biztosan tudni fogjuk, melyik két 1. kalapos csapattal játszik – és az is könnyen előfordulhat, hogy egy vagy két 2. kalapos ellenfele is ismert lesz.

ÍGY ZAJLOTT A SORSOLÁS

Monacóban elkezdődött a sorsolás, elsőként egy klipet láthattunk az előző kiírás legemlékezetesebb pillanataiból. A győztes Atalanta az idén már a BL-ben indul.

Glenn Strömberg, az Atalanta 64 éves svéd legendája hozta be a trófeát a pódiumra. Középpályásként 1984 és 1992 között játszott a bergamói klubban, ő lesz a sorsolás egyik segítője. A másik Aritz Aduriz, a döntőnek otthont adó Bilbao 43 esztendős legendája, aki 2005 és 2008 között, majd 2012-től 2020-ig ontotta a gólokat a baszk csapatban. Közvetlenül a sorsolás előtt Giorgio Marchetti, az UEFA főtitkárhelyettese részletezte az újdonságokat, és elárulta, hogy Strömberg húzza a golyókat, és Aduriz indítja a gépi folyamatokat.

Az új rendszer első kihúzott csapata a Rangers lett, Aduriz gombnyomása után kiderült, hogy a skót csapat a Tottenhammel és a Manchester Uniteddal is játszik majd az alapszakaszban. A Ferencváros neve az Eintracht Frankfurtnál tűnt fel elsőként, a magyar bajnok a német csapat otthonába látogat majd szeptember és január között – a pontos menetrend szombaton derül ki. Az viszont már pénteken biztossá vált, hogy a Tottenham érkezik majd Budapestre az 1. kalapos csapatok közül.

A sorsolás a 2. kalapos csapatokkal, köztük a Ferencvárossal folytatódott, s kiderült, hogy itthon az AZ (Pascal Jansen vezetőedző korábbi klubja), a Malmö és a Nice, idegenben a PAOK, a Dinamo Kijev és az Anderlecht lesz még az FTC ellenfele.

AZ EURÓPA-LIGA 36 FŐTÁBLÁS CSAPATA KALAPOK SZERINT
1. KALAP: Roma (olasz), Manchester United (angol), FC Porto (portugál), Ajax (holland), Rangers (skót), Eintracht Frankfurt (német), Lazio (olasz), Tottenham Hotspur (angol), Slavia Praha (cseh)
2. KALAP: Real Sociedad (spanyol), AZ (holland), Braga (portugál), Olimpiakosz Pireusz (görög), Olympique Lyon (francia), PAOK (görög), Fenerbahce (török), Maccabi Tel-Aviv (izraeli), FERENCVÁROS
3. KALAP: Qarabag (azeri), Galatasaray (török), Bodö/Glimt (norvég), Viktoria Plzen (cseh), Union Saint-Gilloise (belga), Dinamo Kijev (ukrán), Ludogorec Razgrad (bolgár), FC Midtjylland (dán), Malmö FF (svéd)
4. KALAP: Athletic Bilbao (spanyol), Hoffenheim (német), Nice (francia), Anderlecht (belga), Twente (holland), Besiktas (török), FCSB (román), RFS (lett), Elfsborg (svéd)

CsapatHazai ellenfelekIdegenbeli ellenfelek
RomaEintracht Frankfurt, Braga, Dinamo Kijev, BilbaoTottenham, AZ, Union SG, Elfsborg
Man. UnitedRangers, PAOK, Bodö/Glimt, TwentePorto, Fenerbahce, Viktoria Plzen, FCSB
FC PortoMan. United, Olympiakosz, Midtjylland, HoffenheimLazio, Maccabi Tel-Aviv, Bodö/Glimt, Anderlecht
AjaxLazio, Maccabi Tel-Aviv, Galatasaray, BesiktasSlavia, Real Sociedad, Qarabag, RFS
RangersTottenham, Lyon, Union SG, FCSBMan. United, Olympiakosz, Malmö, Nice
Eintracht FrankfurtSlavia, FERENCVÁROS, Viktoria Plzen, RFSRoma, Lyon, Midtjylland, Besiktas
LazioPorto, Real Sociedad, Ludogorec, NiceAjax, Braga, Dinamo Kijev, Twente
Tottenham HotspurRoma, AZ, Qarabag, ElfsborgRangers, FERENCVÁROS, Galatasaray, Hoffenheim
Slavia PrahaAjax, Fenerbahce, Malmö, AnderlechtEintracht Frankfurt, PAOK, Ludogorec, Bilbao
Az 1. kalaposok ellenfelei

 

CsapatHazai ellenfelekIdegenbeli ellenfelek
FERENCVÁROSTottenham, AZ, Malmö, NiceEintracht Frankfurt, PAOK, Dinamo Kijev, Anderlecht
Real SociedadAjax, PAOK, Dinamo Kijev, AnderlechtLazio, Maccabi Tel-Aviv, Viktoria Plzen, Nice
AZ Roma, Fenerbahce, Galatasaray, ElfsborgTottenham, FERENCVÁROS, Ludogorec, Bilbao
Braga Lazio, Maccabi Tel-Aviv, Bodö/Glimt, HoffenheimRoma, Olympiakosz, Union SG, Elfsborg
Olimpiakosz Rangers, Braga, Qarabag, TwentePorto, Lyon, Malmö, FCSB
Lyon Eintracht Frankfurt, Olympiakosz, Ludogorec, BesiktasRangers, Fenerbahce, Qarabag, Hoffenheim
PAOK Slavia, FERENCVÁROS, Viktoria Plzen, FCSBMan. United, Real Sociedad, Galatasaray, RFS
Fenerbahce Man. United, Lyon, Union SG, BilbaoSlavia, AZ, Midtjylland, Twente
Maccabi Tel-AvivPorto, Real Sociedad, Midtjylland, RFSAjax, Braga, Bodö/Glimt, Besiktas
A 2. kalaposok ellenfelei

 

CsapatHazai ellenfelekIdegenbeli ellenfelek
QarabagAjax, Lyon, Malmö, FCSBTottenham, Olimpiakosz, Bodö/Glimt, Elfsborg
GalatasarayTottenham, PAOK, Dinamo Kijev, ElfsborgAjax, AZ, Malmö, RFS
Bodö/GlimtPorto, Maccabi Tel-Aviv, Qarabag, BesiktasManchester United, Braga, Union SG, Nice
Viktoria PlzenManchester United, Real Sociedad, Ludogorec, AnderlechtEintracht Frankfurt, PAOK, Dinamo Kijev, Athletic Bilbao
Union SGRoma, Braga, Bodö/Glimt, NiceRangers, Fenerbahce, Midtjylland, Twente
Dinamo KijevLazio, FERENCVÁROS, Viktoria Plzen, RFSRoma, Real Sociedad, Galatasaray, Hoffenheim
LudogorecSlavia Praha, AZ, Midtjylland, Athletic BilbaoLazio, Lyon, Viktoria Plzen, Anderlecht
MidtjyllandEintracht Frankfurt, Fenerbahce, Union SG, HoffenheimPorto, Maccabi Tel-Aviv, Ludogorec, FCSB
MalmöRangers, Olimpiakosz, Galatasaray, TwenteSlavia Praha, FERENCVÁROS, Qarabag, Besiktas
A 3. KALAPOSOK ELLENFELEI
CsapatHazai ellenfelekIdegenbeli ellenfelek
Athletic BilbaoSlavia Praha, AZ, Viktoria Plzen, ElfsborgRoma, Fenerbahce, Ludogorec, Besiktas
HoffenheimTottenham, Lyon, Dinamo Kijev, FCSBPorto, Braga, Midtjylland, Anderlecht
NiceRangers, Real Sociedad, Bodö/Glimt, TwenteLazio, FERENCVÁROS, Union SG, Elfsborg
AnderlechtPorto, FERENCVÁROS, Ludogorec, HoffenheimSlavia Praha, Real Sociedad, Viktoria Plzen, RFS
TwenteLazio, Fenerbahce, Union SG, BesiktasManchester United, Olimpiakosz, Malmö, Nice
BesiktasEintracht Frankfurt, Maccabi Tel-Aviv, Malmö, Athletic BilbaoAjax, Lyon, Bodö/Glimt, Twente
FCSBManchester United, Olimpiakosz, Midtjylland, RFSRangers, PAOK, Qarabag, Hoffenheim
RFSAjax, PAOK, Galatasaray, AnderlechtEintracht Frankfurt, Maccabi Tel-Aviv, Dinamo Kijev, FCSB
ElfsborgRoma, Braga, Qarabag, NiceTottenham, AZ, Galatasaray, Athletic Bilbao
A 4. kalaposok ellenfelei

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik