Három magyar csapat is a főtábla kapujában!

Vágólapra másolva!
2024.08.22. 09:02
Fotó: Koncz Márton
Az már korábban biztossá vált, hogy az FTC érdekelt lesz ősszel valamelyik európai kupasorozat főtábláján, ám a zöld-fehéreken kívül még a Paks és a Puskás Akadémia is versenyben van az őszi kupaszereplésért. A három csapat közül a Fejér vármegyeiekre vár a legnehezebb feladat, akikre a Fiorentina vár, amely az Ekl legutóbbi két kiírásában egyaránt döntőbe jutott. (x)

Az FTC a BL-kvalifikációban kezdte szereplését ebben az idényben is az európai kupaporondon, és az első körben, a TNS ellen kivívott továbbjutással (5-0, 2-1) biztossá tette őszi kupaszereplését, hiszen így legrosszabb esetben is a Kl-ben lesz érdekelt a Fradi. A BL-álom a második fordulóban úszott el, ugyanis a dán Midtjylland már túl nagy falatnak bizonyult. Így a következő párharc tétje az El-részvétel lesz, amelyben a bosnyák bajnokság címvédőjével, a Borac Banja Luka-val mérkőzik a IX. kerületi gárda. Ezt feltehetően örömmel fogadták az Üllői úton, hiszen a bonyákok a Klaksvikot búcsúztatták az előző körben, amely a legutóbbi szezonban óriási meglepetésre kapott gól nélkül ejtette ki Dibuszékat a BL-kvalifikációból. A Banja Luka a feröeri csapat ellen már a harmadik párharcát vívta a szezonban, és vendégként nem teljesít jól ezeken, mindhárom esetben alulmaradt otthonától távol.

A Paks dolga papíron nehezebbnek tűnik a fővárosiaknál: a Mladá Boleslav az ötödik helyen végzett a cseh bajnokságban, azonban a Tolna vármegyeiek remek formában vannak a Hunedoara elleni meglepő kiesés óta. Bognár György csapata azóta egyedül a ZTE elleni bajnokin maradt alul, és kapott gól nélkül búcsúztatta az AEK Larnacát, valamint a Mornar Bar ellen is kivívta a továbbjutást a KL-selejtezők során. A Mladá Boleslav a litván Transinvest Vilnius (2–0, 1–0) és az izraeli Hapoel Beer Sheva (1–1, 4–2) ellen jutott el a rájátszáskörig, és 2007 után jutna el ismét egy európai kupasorozat csoportköréig, míg a Paksnak ez korábban egyszer sem sikerült.

A három magyar csapat közül egyértelműen a Puskás Akadémiára vár a legnehezebb feladat: Hornyák Zsolt együttese a Fiorentina ellen lép pályára a Kl rájátszáskörében. Az olasz csapat nyolcadik helyen végzett a Serie A legutóbbi kiírásában, és az elmúlt két szezonban egyaránt bejutott az Ekl döntőjébe – nyernie azonban egyszer sem sikerült itt. Az olaszok eddig még csak egy tétmeccsen léptek pályára a szezonban, a Parma elleni idegenbeli 1–1-es döntetlennel indították a pontvadászatot. Ezen a találkozón a nyári igazolások közül már pályára lépett a Juventustól érkező Moise Kean, azonban David de Gea egyelőre csak a cserepadon kapott helyet. A Puskás Akadémia viszont már nyolc tétmeccset játszott egy hónap alatt, ezek közül pedig hetet meg is nyert egy döntetlen mellett. Ezzel a formával a Fiorentina ellen is lehet meglepetést elérni?

A magyar csapatok szereplése kapcsán érdemes figyelni a Tippmixpro aktuális szuper oddsait és az aktuális Oddsrakétát is, hiszen mindhárom találkozó elérhető megnövelt nyereményszorzójú 1X2-es piaccal, valamint a Nyári foci Oddspiramis ajánlat feltételeinek megfelelve is növelheted várható nyereményed összegét.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik