Pascal Jansen: Bejutottunk az Európa-ligába, ez volt a cél!

Vágólapra másolva!
2024.08.30. 00:31
Pascal Jansen
Mint beszámoltunk róla, az Európa-liga rájátszásának visszavágóján a Ferencváros Banja Lukában rendkívül küzdelmes mérkőzésen, tizenegyesekkel győzte le a Borac csapatát, és bejutott az Európa-ligába. A meccset Pascal Jansen vezetőedző és Dibusz Dénes értékelte az M4 Sportnak.


„Kellően önkritikusnak kell lennünk. Két meccs alatt egy gólt sem szereztünk a bosnyákok ellen a rendes játékidőben, sőt, kapura sem nagyon lőttünk ezen a meccsen, ami finoman szólva is kevés. A hosszabbításban vezetést is szereztek, de aztán tudtunk növelni a játék intenzitásán, majd egy tizenegyessel sikerült egyenlíteni, de hát ezzel a meccsel nem lehetünk elégedettek. Küzdöttünk, emiatt nem érhet minket kritika, de ki kell mondani, ebben a párharcban egyáltalán nem játszottunk jól. Szerencsére a szétlövésnél jobbak voltunk, a szerencse is velünk volt” – nyilatkozta az M4 Sportnak Dibusz Dénes. 

„Szeretnék gratulálni a csapatnak, hogy bejutottunk az Európa-ligába, ez volt a cél. A teljesítmény persze más kérdés, hiszen hazai pályán és ezúttal sem játszottunk jól. Látszik, hogy nagyon sok munka vár még ránk, nem tudtunk elég helyzetet kialakítani, fáradtak is voltunk, egy kicsit ráfeszültünk erre a meccsre. A labdabirtoklással nem volt baj, de a támadóharmadban voltak problémáink, nem voltunk elég jók a labdával, nem tudtuk megcsinálni az egy az egyeket, nem jöttek a kulcspasszok. Most jön a főtábla, már erre kell figyelnünk, továbbra is keményen dolgozunk” – értékelt Pascal Jansen vezetőedző. 

EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ
RÁJÁTSZÁS, VISSZAVÁGÓ
Borac Banja Luka (bosnyák)–Ferencváros 1–1 (0–0, 1–0, 1–1) – tizenegyesekkel: 2–3
Banja Luka, Városi Stadion. Vezette: Erik Lambrechts (belga)
BORAC: Manojlovics – Vukcsevics (Kvrzic, 86.), Meijers, Carolina, Herera – Grahovac, Skorup (Pihler, 85.) – Kulasin (Hrelja, 76.), Savic, Szrecskovics (Cavic, 64.) – Lukic (Vukovic, 94.). Vezetőedző: Mladen Zizovic
FTC: Dibusz – Makreckis, Knoester, I. Cissé (Gruber, 106.), C. Ramírez (Civic, 75.) – Maiga (Zachariassen, a szünetben), Rommens – Abu Fani – Misidjan (Ben Romdan, a szünetben), Pesics (Varga B., 85.), A. Traoré (Kady, 70.). Vezetőedző: Pascal Jansen
Gólszerző: Meijers (105.), ill. Varga B. (111. – 11-esből) 
Továbbjutott a Ferencváros, tizenegyesekkel.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik