Ten Hag együttérez a megsérült Antonyval; Mourinho keményen nekiment a bírónak

TÓTHPÁL ZOLTÁNTÓTHPÁL ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.10.25. 09:58
José Mourinho egyáltalán nem volt megelégedve a francia játékvezető teljesítményével (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó Európa-liga alapszakaszában csütörtök este a Manchester United 1-1-es döntetlent játszott a Fenerbahce vendégeként. A találkozó után az angolok menedzsere, Erik ten Hag az egy pont jelentőségéről és a megsérült Antonyról beszélt, míg a törököket irányító José Mourinho a játékvezető ténykedését illette erős kritikákkal.

„Jó meccs volt, két jó csapat volt a pályán, és mindkettő a győzelemért játszott – idézte Erik ten Hagot a Manchester United hivatalos honlapja a lefújást követően. – Nyerni szerettünk volna, amikor egy nullára vezetsz egy félidő után egy nehéz idegenbeli meccsen, miközben irányítod is a mérkőzést, és még jó néhány lehetőséged is van a második gól megszerzésére, mégis kapsz egy gólt, akkor rosszul érzed magad. Meg kellett volna nyernünk ezt a találkozót, de tudjuk, hogy ebben a légkörben nem könnyű játszani. Két kemény idegenbeli meccsen (FC Porto, Fenerbahce – a szerk.) két pontot szereztünk, és most két mérkőzésünk következik az Old Traffordon az Európa-ligában. Ha előre akarunk lépni Európában, akkor ezeket a találkozókat meg kell nyernünk.”

A holland szakember külön is kitért Antonyra, aki a 73. percben Marcus Rashford helyett lépett pályára, ám nem sokkal később megsérült, és hordágyon hagyta el a játékteret. A meccs utáni sajtótájékoztatón Ten Hag az együttérzéséről biztosította szerencsétlenül járt játékosát: „Ez igazán szerencsétlen eset számára. Együttérzek vele, mert nagyon keményen dolgozott az edzéseken. Az edzéseken mindig nagyon jól teljesít, ezért megérdemelte, hogy pályára lépjen. Remélhetőleg nem nagyon súlyos a helyzet, de huszonnégy órát várnunk kell arra, hogy megtudjuk a diagnózist.”

A korábban a Manchester Unitednél is dolgozó, ám most már a Fenerbahcét irányító José Mourinhót a találkozó 57. percében kiállította Clément Turpin játékvezető, mivel túl hevesen reklamált egy csapata számára meg nem adott tizenegyes miatt. Cseppet sem meglepő módon a portugál sztáredző a meccs utáni sajtótájékoztatóján sem hagyta szó nélkül az esetet: „A játékvezető valami hihetetlen dolgot mondott nekem… – kezdte dühösen Mourinho. – Azt mondta, hogy egyszerre látja a tizenhatoson belüli esetet és az én viselkedésemet az oldalvonal mellett. Gratulálok neki, mert ez teljességgel hihetetlen. A játék közben száz mérföld/órás sebességnél az egyik szeme a büntetőt figyelte, a másik pedig a kispadot. Azt a magyarázatot adta nekem, hogy ezért ő a világ egyik legjobb játékvezetője.”

A Fenerbahce mestere azt is elmondta, korábbi tapasztalatai azt mutatják, nem célszerű fellebbezni az ítélet ellen, mert akkor hat hónapos büntetés is kaphat. „Szerintem az lesz a legjobb, ha miután elhagyom a Fenerbahcét, akkor egy olyan angol klubhoz megyek, amely nem szerepel az UEFA-kupasorozatokban. Vagyis ha a tabella végén álló angliai klubok valamelyikének szüksége lesz menedzserre a következő két évben, akkor én készen állok a kihívásra. Nem is akarok mást mondani. Fantasztikusan játszottunk egy nálunk sokkal jobb erőkből álló csapat ellen – mutatott rá Mourinho, aki azzal zárta a sajtótájékoztatóját, hogy szerinte a Manchester United még örülhet is a döntetlennek. – André Onana két fantasztikus bravúrt mutatott be tíz másodpercen belül. Ő mentette meg az egyik pontot a csapatának” – fogalmazott Mourinho. 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik