A holland szurkolók törtek-zúztak a Groupama Arénában; Menczer Tamás drogos csürhéről írt

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2025.01.31. 11:06
Nem csak a pályán zajló eseményekről szólt a Ferencváros 4–3-as sikerét és továbbjutását hozó csütörtök esti Európa-liga-mérkőzés az alapszakasz záró fordulójában. Az AZ-t elkísérő holland szurkolók ugyanis összetűzésbe keveredtek a biztonságiakkal, és a Groupama Arénában is kárt tettek, az Alkmaar viszont alapos nyomozást vár a lelátói verekedés miatt.

 

A csütörtök esti mérkőzés második félidejében negyedóra elteltével a stadionban helyet foglalók többsége nem a pályán történő eseményekre, hanem a vendégszektorra figyelt inkább, a holland szurkolók ugyanis összetűzésbe keveredtek a biztonsági őrökkel. A probléma a rohamrendőrök felvonulásával oldódott meg, s innentől újra a játéké volt a főszerep. Az interneten keringő felvételek tanúsága szerint azonban a hollandok törtek-zúztak a stadion mellékhelyiségében is.

 

Az Alkmaar a hivatalos Facebook-oldalán viszont arról írt, hogy elítéli a helyi biztonsági szolgálat erőszakos fellépését.

Elítéljük a helyi biztonságiak túlzottan erőszakos fellépését. A klub vezetősége egyből jelezte ezt meccs közben a hazai csapatnak, a rendőrségnek és az UEFA-nak. Az AZ összegyűjti a rendelkezésre álló információkat, és alapos vizsgálatot vár. Reméljük, minden szurkolónk biztonságban hazaér” – olvasható a posztban, bár az Alkmaar egyelőre semmivel sem igazolta az állításait.

 

Menczer Tamás országgyűlési képviselő, kommunikációs igazgató arról írt, hogy „a magyar rendőrök végtelen türelemmel kezelték az őrült holland szurkolókat”.

 

EURÓPA-LIGA, ALAPSZAKASZ
8. FORDULÓ
FERENCVÁROS–AZ (holland) 4–3 (3–0) 
Budapest, Groupama Aréna 18 657 néző. Vezette: Nenad Minakovics (Nikola Borovics, Bosko Bozsovics) – szerbek
FERENCVÁROS: Varga Á. – Makreckis, Gartenmann, Cissé, Civic – Maiga (Rommens, 30.) – Ben Romdan (Raul Gustavo, 83.), Abu Fani (Kady, 73.), Tóth A., A. Traoré (Zachariassen, 73.) – Varga B. (Saldanha, 83.). Vezetőedző: Robbie Keane
AZ: Owusu-Oduro – Kasius (Maikuma, a szünetben), Goes, Decker, De Wit – P. Koopmeiners (Buurmeester, 80.), Smit, Belic (Clasie, a szünetben) – Addai, Poku (Mijnans, 63.), Lahdo (T. Parrott, 63.). Vezetőedző: Maartan Martens
Gólszerző: Ben Romdan (9., 45.), A. Traoré (34.), Varga B. (82. – 11-esből), ill. Mijnans (76., 90+5.), T. Parrott (90.)

A mérkőzés online, szöveges tudósítása itt olvasható!

Az alapszakasz záró fordulójáról itt olvashatnak!

    
AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYEMGyDVL–KGkP
  1. Lazio861117–5+1219
  2. Athletic Bilbao861115–7+819
  3. Manchester United85316–9+718
  4. Tottenham Hotspur852117–9+817
  5. Eintracht Frankfurt851214–10+416
  6. Lyon843116–8+815
  7. Olympiakosz Pireusz84319–3+615
  8. Rangers842216–10+614
  9. Bodö/Glimt842214–11+314
10. Anderlecht842214–12+214
11. FCSB842210–9+114
12. Ajax841316–8+813
13. Real Sociedad841313–9+413
14. Galatasaray834119–16+313
15. Roma833210–6+412
16. Viktoria Plzen833213–12+112
17. FERENCVÁROS84415–15012
18. FC Porto832313–11+211
19. AZ Alkmaar832313–13011
20. Midtjylland83239–9011
21. Union Saint-Gilloise83238–8011
22. PAOK831412–10+210
23. Twente82428–9–110
24. Fenerbahce82429–11–210
25. Braga83149–12–310
26. Elfsborg83149–14–510
27. Hoffenheim823311–14–39
28. Besiktas83510–15–59
29. Maccabi Tel-Aviv8268–17–96
30. Slavia Praha81257–11–45
31. Malmö812510–17–75
32. Riga FS81256–13–75
33. Ludogorec8444–11–74
34. Dinamo Kijev81165–18–134
35. Nice8357–16–93
36. Qarabag8176–20–143

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik