„Remélem, tanultunk a tavalyiból” – Hahn János az El-sorsolás után

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.06.17. 16:52
null
Hahn János (Fotó: Koncz Márton)
A labdarúgó NB I-ben szereplő paksiak csatára, Hahn János a Nemzeti Sportrádióban osztotta meg gondolatait az Európa-liga első selejtezőkörének keddi sorsolásáról. Mint arról hírt adtunk, a Paks a kolozsvári CFR-vel találkozik júliusban, a magyar együttes kezdi hazai pályán a párharcot.

„Örülök neki, azt gondolom, hogy nagyon hasonló csapatok szerepeltek a szűkített ellenfelek között – fogalmazott a sorsolást követően Hahn János a Nemzeti Sportrádióban. – Minden mérkőzés nehéz már ezen a szinten, főleg egy oda-visszavágós párharcban. Remélem, tanultunk a tavalyiból, és sikerrel vesszük az első kört.”

Európa-liga
10 órája

A kolozsvári CFR vár a Paksra az Európa-liga selejtezőjének első körében

A Magyar Kupa idei győztese hazai környezetben kezdi a párharcot.

A Corvinul elleni tavalyi Európa-liga-kudarc tanulságairól is beszélt a tolnaiak támadója: „Ez egy-oda visszavágós mérkőzés, vagyis még ha hátrányba is kerülünk, nem szabad fejetlenül menni az eredmény után, hanem inkább rendezni kell a sorokat. Alakulhat rosszabbul is egy mérkőzés, de hazai pályán nem szabad négyet kapnunk. Ezen kell mindenképpen javítanunk.”

„A bizonyos árnyékot már tavaly átlépte a csapat, mert mindig a dobogó megközelítése és a nemzetközi kupaszereplés volt a cél. Ez sokszor az utolsó fordulóban nem jött össze, de most igen, és ez nagy dolog. A legfontosabb, hogy továbbjussunk az első körből, és akkor utána beszélhetünk arról, hogy evés közben jön meg az étvágy. Amikor elkezdünk matekozni, akkor általában jönnek a rossz szériák. Úgyhogy azt gondolom, hogy most csak erre a két mérkőzésre kell fókuszálnunk” – tette még hozzá Hahn.

A párharc első összecsapásáig már kevesebb mint egy hónap van hátra, a paksiak pedig hétfőn már megkezdték a felkészülést – nemcsak a Kolozsvár elleni El-párharcra, hanem az egész idényre is: „Tegnap kezdtünk az edzéseket, jövő héten megyünk edzőtáborba Telkibe. Az edzőnk is úgy gondolja, hogy sok meccset kell játszani, úgyhogy ezen lesz a hangsúly.”

 

Legfrissebb hírek

Adva van a megoldás – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
1 órája

Kolozsváron örülnek a Paksnak, és bíznak a továbbjutásban

Európa-liga
7 órája

Nehézségeiről is beszélt a vb-bronzérmes cselgáncsozó, Gyertyás Róza

Egyéb egyéni
7 órája

„Remélem, tanultunk a tavalyiból” – Hahn János az El-sorsolás után

Európa-liga
8 órája

A kolozsvári CFR vár a Paksra az Európa-liga selejtezőjének első körében

Európa-liga
10 órája

Európa-liga-sorsolás: négy csapatra szűkült a Paks lehetséges ellenfeleinek köre

Európa-liga
16 órája

Bognár György az El-sorsolás előtt: Nyerni akarunk!

Labdarúgó NB I
17 órája

Hahn János: Csak azt kívánom, hogy a térdem bírja a terhelést

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 08:58
Ezek is érdekelhetik