Az idei U21-es Eb-döntő játékvezetője fújja a sípot a Ferencváros–Plzen meccsen

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2025.09.23. 10:18
Sander van der Eijk bemutatkozik az Európa-liga főtábláján (Fotó: Getty Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntése értelmében holland játékvezetői hatos működik közre a csütörtöki Ferencváros–Viktoria Plzen Európa-liga-mérkőzésen.

A mérkőzést Sander van der Eijk vezeti, és a 34 éves játékvezető számára különleges lesz ez az összecsapás, hiszen először működik közre az Európa-liga főtábláján.

Van der Eijk 2022 óta FIFA-játékvezető, korábban a Konferencialigában vezetett három mérkőzést. A mostani idényben két Konferencialiga-selejtezőn fújta a sípot.

A holland bajnokságban 79 mérkőzést vezető Van der Eijk tavaly az U19-es, idén az U21-es Eb-n vett részt, utóbbin ő dirigálta a döntőt is, ahol Anglia hosszabbítás után 3–2-re legyőzte Németországot. Magyar válogatottal és klubcsapattal még nem találkozott.

Munkáját Rens Bluemink és Stefan de Groot segíti az oldalvonal mellett. A negyedik játékvezető feladatkörét Marc Nagtegaal tölti be. A videóbíró Jeroen Manschot lesz, az ő munkáját Erwin Blank segíti. Munkájukat a szerbek korábbi klasszis játékvezetője, Milorad Mazsics ellenőrzi.

Bognár Tamás újabb videobírói küldést kapott, csütörtökön 18.45-től a Lille–Brann mérkőzésen holland csapattal dolgozik együtt. A magyar játékvezető szerdán a Midtjylland–Sturm Graz meccsen is videós lesz.

EURÓPA-LIGA
ALAPSZAKASZ, 1. FORDULÓ
Csütörtök, 21.00: FTC–Viktoria Plzen (cseh) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Európa-liga
2025.09.23. 09:43

Marek Heinz: A Fradi-tábor jelentheti a pluszt a Plzen ellen

„Nagyon szeretem Budapestet, ha tehetem, évente egyszer-kétszer visszatérek.”

 

 

Legfrissebb hírek

Hajnal Tamás az El-sorsolásról: A portugál foci erős, a Braga pedig a legnagyobb ottani csapatok közé tartozik

Európa-liga
11 órája

Szurkolói járatokat indít a Wizz Air a Ferencváros Braga elleni El-meccsére

Európa-liga
13 órája

Megvan, mikor fogadja a Ferencváros a Bragát az El-ben

Európa-liga
15 órája

A Braga elleni El-párharc a Ferencváros bajnoki menetrendjébe is bekavarhat

Európa-liga
16 órája

„Megpróbálunk újabb bravúrt elérni” – Orosz Pál az El-sorsolásról

Európa-liga
18 órája

El-sorsolás: a Braga a Ferencváros ellenfele a nyolcaddöntőben

Európa-liga
20 órája

Az Újpest csaknem 20 év után nyerne újra bajnokit az ETO vendégeként

Labdarúgó NB I
20 órája

Marco Rossi: Követem Franko Kovacevic honosítását

Magyar válogatott
22 órája
Ezek is érdekelhetik