Bragában ért véget az út – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
2026.03.19. 00:14

 

Nem külső tényezők szerencsés összjátéka miatt, hanem abszolút önmagának köszönhetően került kedvező helyzetbe a Ferencváros labdarúgócsapata az Európa-liga nyolcaddöntőjében azzal, hogy a Braga elleni párharc múlt heti első, budapesti mérkőzésén valóban európai színvonalú teljesítményt nyújtott. Állandósítani tudják-e kiemelkedő formájukat a zöld-fehérek, vagy az inga visszalendül? – ez volt a kérdés a szerdai visszavágó előtt, no meg az, hogy a portugál rivális hasonlóan passzív marad-e otthon, mint az Üllői úton. Utóbbira egyébiránt már csak azért sem volt nagy esély, mert az El úgynevezett ligaszakaszában a Feyenoord, a Crvena zvezda és a Nottingham Forest is „megégett” a sziklába vájt jellegzetes stadionban. S aki látta a Sporting CP és a Bodö/Glimt keddi BL-összecsapását, az tapasztalhatta, a portugál csapatok tetemes hátrányból sem adják fel egy pillanatra sem, a lisszaboniak például a 3–0-s norvégiai zakó után robogtak el egészen 5–0-ig, s fordítottak összesítésben 5–3-ra.

A Fradi „csak” 2–0-s előnnyel érkezett Bragába, múlt csütörtöki kezdő tizenegyéből tí­zen most is szerepeltek, ám sajnos hamar kiderült, ez a csapat nem az a csapat. Persze a hazaiaké sem, de őszintén ki kell mondani, hatalmas vendégvédelmi hibákat elkövetve egyenlítődött ki már negyedóra elteltével a párharc, fél óra múltán pedig már összesítésben is az ellenfél vezetett. Makreckis az első és harmadik kapott gólnál is csúnyán beragadt, így hiába próbálkoztak a társak lesre állítással, a második előtt pedig Abu Fani veszítette el könnyen a labdát, ami aztán Gróf  hóna alatt becsúszott a kapuba Grillitsch erősnek nehezen nevezhető lövését követően. Legfeljebb a rémálmainkban jött elő hasonló kezdés, és sajnos a szünet utáni folytatás sem változott, de legalább Ricardo Horta második, egyébként igazán látványos találata nem a mieink „ajándékaként” érkezett.

0–4-nél persze senkit sem érdekel, szép vagy csúnya gólokkal jut-e ebbe a sanyarú helyzetbe, hanem igyekszik kievickélni onnan. Az FTC is próbálkozott, miközben az elégedetten elcsendesülő hazai nézők közül kihallatszott a ferencvárosi drukkerek biztatása. Végre Hornícek, a portugálok cseh kapusa is munkát kapott, más kérdés, hogy elvégezte, biztosan védve Yusuf, Júlio Romao és Kanikovszki lövését. Kérdés, miért nem játszott addig így a magyar bajnok, amire részben lehet válasz az, hogy a Braga már nem rángatta úgy az istrángot, mint korábban. A vége maradt 4–0, 4–2-vel továbbjutott a jobb és több mint százmillió euróval értékesebb csapat, ettől még nem öröm 2–0-s előnyről kiesni. Jövőbeni viszonyítási pontként viszont érdemes rögzíteni: a Ferencváros eljutott az Európa-liga nyolcaddöntőjébe, 51 éves szünet után újra tavaszi párharcot nyerve a nemzetközi porondon. Ahol ebben az idényben 18 mérkőzésen 10 győzelem, valamint 4-4 döntetlen és vereség a tiszteletre méltó mérlege.

A továbbiakban pedig az NB I-re és az MK-ra koncentrálva alapozhatja meg a következő idény lehetőség szerint legkedvezőbb európai kiindulási pozícióját, még magasabbra törve. 

Legfrissebb hírek

„A Ferencváros védelme átjáróháznak bizonyult, Ricardo Horta ragyogott” – portugál lapszemle

Európa-liga
3 órája

Robbie Keane: Erre a sorozatra csak büszkének lehet lenni

Európa-liga
4 órája

Gróf Dávid: Fájdalmas lett a befejezés, de összességében elégedettek lehetünk

Európa-liga
6 órája

Véget ért az El-menetelés, a Braga hazai pályán megfordította az FTC elleni nyolcaddöntős párharcot

Európa-liga
7 órája

A Braga egy félidő alatt megfordította a Fradi elleni párharcot – videók

Európa-liga
8 órája

Női Magyar Kupa: a Fradi véget vetett az ETO sikersorozatának

Labdarúgó NB I
8 órája

Zachariassen helyett Júlio Romao – így kezd a Ferencváros a Braga elleni El-visszavágón

Európa-liga
10 órája

Bevették Braga utcáit a Ferencváros szurkolói – fotók!

Európa-liga
10 órája
Ezek is érdekelhetik