A Braga edzője a sérülések miatt aggódik, Emery a VAR-t hibáztatja az El-elődöntő után

T. Z.T. Z.
2026.05.01. 08:31
null
Unai Emery csapata hátrányból várja a Nottingham Forest elleni visszavágót (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó Európa-liga első elődöntőjében a Nottingham Forest és a Braga is minimális előnyt harcolt ki az Aston Villa illetve a Freiburg ellen. A mérkőzés után a csapatok vezetőedzői elemezték a történteket és a továbbjutási esélyeket.

Az elődöntő első mérkőzésén a Nottingham Forest hazai pályán 1–0-ra legyőzte az Aston Villát, így minimális előnyből várhatja a jövő heti birminghami visszavágót.

A mérkőzés után a Villa menedzsere, Unai Emery a TNT Sportsnak értékelte a történteket: „Veszítettünk ugyan, de megvoltak az esélyeink a gólszerzésre. Lendületben voltunk, a meccs a terveink szerint alakult. Ez csak a párharc első kilencven perce volt, természetesen még hátra van egy második is a Villa Parkban.”

A spanyol szakember kiemelte azt is, hogy szerinte Joao Pinheiro játékvezető súlyos hibát követett el, amikor az Ollie Watkinsszal elkövetett szabálytalanság miatt nem állította ki Elliot Andersont: „Ez egyértelmű piros lap, most néztem meg. Szerintem ez hatalmas hiba, amiért a VAR a felelős.”

A Nottingham Forest menedzsere, Vitor Pereira a Sky Sportsnak már jobb hangulatban elemezte a mérkőzést: „Köszönetet kell mondanom a szakmai stábnak, amely a rögzített helyzetekkel foglalkozik, mert ma (csütörtökön – a szerk.) fantasztikusak voltak. A letámadásunk sok gondot okozott az ellenfélnek, és fontos, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a meccset. Nagyon boldog vagyok a játékosaim, a szurkolók, a klub és a stáb miatt is. Most már olyan helyzetben vagyunk, hogy minden meccsen tudunk harcolni a pontokért.”

A másik elődöntőben a Ferencvárost is búcsúztató Braga szintén egygólos előnyt szerzett a visszavágóra, miután a hosszabbításban szerzett gólnak köszönhetően hazai pályán 2–1-re legyőzte a Freiburgot.

A mérkőzés után a portugálok vezetőedzője, Carlos Vicens a klub hivatalos honlapján értékelte az összecsapást: „Nehéz mérkőzés volt, ahogy azt egy Európa-liga-elődöntőtől el is vártuk. Megint volt egy szerencsétlen eset, ami ebben az esetben Ricardo (Horta) sérülését jelentette, ami korai cserére kényszerített minket. Ennek ellenére reagáltunk a kapott gólra, a sérülésre, majd a kihagyott tizenegyesre. A második félidőben tovább próbálkoztunk, nem veszítettük el a hitünket, és végül megkaptuk a jutalmunkat. A párharc félidejében pedig előnyben vagyunk.”

A szakember dolgát nehezíti a németországi visszavágó előtt, hogy a csapatkapitány Ricardo Horta (helyette érkezett a későbbi győztes gólt szerző Mario Dorgeles) mellett a csapat másik meghatározó játékosa, Victor Gómez kéztörés gyanújával került kórházba: „El kell végezni egy röntgent, hogy meg tudjuk, mi lehet pontosan. Ezek sajnos nem kétnapos dolgok, de megpróbáljuk rendbehozni a sérült játékosokat. Akik nem épülnek fel, kívülről támogatnak majd minket, akik pedig ott lehetnek a pályán, mindent bele fognak adni a visszavágón.”

Julian Schuster, a Freiburg vezetőedzője a vereség ellenére bízik abban, hogy csapata hazai közönség előtt megfordítja majd a párharcot: „Néhány pillanatban nem védekeztünk jól, ezért megbüntettek minket. Jobban is tudunk játszani és jobban is kell játszanunk. Ilyen nem történhet meg velünk. De otthon, a saját közönségünk előtt még minden lehetséges” – idézte a szakembert a német RTL.

Európa-liga
11 órája

El-elődöntő: a Nottingham előnyben az Aston Villa ellen; a Braga a ráadásban döntött

Az Aston Villa mindössze másodszor kapott ki az Európa-liga-idényben, így megszakadt a kilencmeccses győzelmi sorozata.

 

 

Legfrissebb hírek

El-elődöntő: a Nottingham előnyben az Aston Villa ellen; a Braga a ráadásban döntött

Európa-liga
11 órája

A Nottingham Forest ötgólos kiütéssel lépett egyet a bennmaradás felé

Angol labdarúgás
2026.04.24. 23:08

Tiago Tomas csodagóllal lőtte a Német Kupa döntőjébe a Stuttgartot

Német labdarúgás
2026.04.23. 23:36

A hatodik helyezés is Bajnokok Ligáját érhet a Premier League-ben – mutatjuk, hogyan

Angol labdarúgás
2026.04.22. 13:22

Őrült meccsen győzött a Villa, Gibbs-White triplájával nyert a Forest

Angol labdarúgás
2026.04.19. 17:12

Újabb zöld-fehér csapatnak hintett egy négyest a Braga, elődöntős az El-ben

Európa-liga
2026.04.16. 23:06

Kikapott Sunderlandben, és a kiesőzónában maradt a Tottenham

Angol labdarúgás
2026.04.12. 17:14

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem győzött az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
2026.04.09. 23:10
Ezek is érdekelhetik