Alonso könnyedén szerezte meg a pole-t

Vágólapra másolva!
2006.09.30. 09:24
Címkék
Az idén hatodik, pályafutása során 15. alkalommal rajtolhat majd a pole pozícióból Fernando Alonso, miután a Renault spanyol pilótája megnyerte az időmérő edzést a 3. Kínai Nagydíjon. A vizes, majd a végére lassan száradó aszfalton a Renault-k végig domináltak, így kibérelték az első sort. Michael Schumacher (Ferrari) a hatodik, Kimi Räikkönen (McLaren-Mercedes) az ötödik helyről indulhat. A második sor a Hondáé lett, Rubens Barrichello és Jenson Button ezredre azonos időt autózott. A tréningen a Michelin gumik fölénye érvényesült a Bridgestone-nal szemben.
Fernando Alonso legutóbb Montrealban állt a rajtsor élén
Reuters
Fernando Alonso legutóbb Montrealban állt a rajtsor élén
Fernando Alonso legutóbb Montrealban állt a rajtsor élén
Reuters
Fernando Alonso legutóbb Montrealban állt a rajtsor élén

Szavazás

Ki lesz a Formula–1 világbajnoka 2006-ban?

Írja be az itt látható számot!
A kvalifikáció elején számos pilóta kipördült vagy elfékezte magát a vizes pályán, így Rubens Barrichello, Nico Rosberg, Kimi Räikkönen és Michael Schumacher is.

Az első szakasz vége előtt három perccel piros zászlóval leintették az edzést, mert Tiago Monteiro Midlandje megállt a pályán, és veszélyes helyen, az egyik kanyar kijáratánál rostokolt.

Az újraindítás után ismét nagy lett a forgalom a pályán, azok is kijöttek újra – így Alonso és Fisichella –, akik a mezőny élén álltak a piros zászló előtt.

Végül meglepetésre a kiesők között volt a két Toyota-pilóta, Ralf Schumacher és Jarno Trulli, és nem folytathatta a tréninget Christijan Albers, Tiago Monteiro (mindkettő Midland), valamint Szato Takuma és Jamamoto Szakon (mindkettő Super Aguri) sem.

A második szakaszban ismét Alonso autózta a legjobb időt, dacára annak, hogy az első gyors körének rögtön az elején elhagyta a pályát. A következő fordulóban azonban rákapcsolt, és végül több mint egy másodperccel verte meg az addigi éllovas Jenson Buttont.

Éppen hogy bejutott az első tízbe Michael Schumacher, aki autózott egy, az elején még jónak számító időt, de aztán eltűnt, és csak az legutolsó pillanatban, a kockás zászló után sikerült bekerülnie újra a tízbe egy 1:45,660 perces eredménnyel.


Ugyanakkor csapattársa, Felipe Massa számára befejeződött a tréning, a brazil 1:45,970 perces ideje csak a 13. helyhez volt elegendő. Ez azt jelenti, hogy a Török Nagydíjat megnyerő Massa a motorcsere miatt kapott visszasorolással csak az utolsó sorból rajtolhat majd a vasárnapi futamon.

A második szakaszban Massa mellett a két Toro Rosso-pilóta, Scott Speed és Vitantonio Liuzzi, valamint David Coulthard (Red Bull-Ferrari), illetve Mark Webber és Nico Rosberg (mindkettő Williams-Cosworth) "hullott el".

A záró negyedórában először az okozott izgalmat, hogy leszakadt Kimi Räikkönen jobb visszapillantó tükre, és azt a pályán Jenson Button, majd Giancarlo Fisichella is eltalálta. Buttonnál orrkúpot kellett cserélni, az olasz Renault-jának semmi baja nem lett.

A végén megszokott tűzijátékban Fernando Alonso utolérhetetlennek bizonyult, az utolsó pillanatban Michael Schumacher feljött a hatodik, Fisichella a második helyre. A címvédő 15., a Renault 50. alkalommal szerezte meg az egyes rajtkockát. Alonso legutóbb Kanadában indult az élről.

Az első sorból így a két Renault, a másodikból a két Honda rajtol majd, mögöttük Räikkönen és Schumacher várja majd a zöld jelzést.

3. KÍNAI NAGYDÍJ, A VILÁGBAJNOKSÁG 16. FUTAMA

A HIVATALOS IDŐMÉRŐ EDZÉS EREDMÉNYE:
1. F. Alonso spanyol Renault 1:44,128 1:43,951 1:44,360
2. G. Fisichella olasz Renault 1:44,378 1:44,336 1:44,992
3. R. Barrichello brazil Honda 1:47,072 1:45,288 1:45,503
4. J. Button brit Honda 1:45,809 1:44,662 1:45,503
5. K. Räikkönen finn McLaren 1:44,909 1:45,622 1:45,754
6. M. Schumacher német Ferrari 1:47,366 1:45,660 1:45,775
7. P. de la Rosa spanyol McLaren 1:44,808 1:45,095 1:45,877
8. N. Heidfeld német BMW-Sauber 1:46,249 1:45,055 1:46,206
9. R. Kubica lengyel BMW-Sauber 1:46,049 1:45,576 1:46,632
10. R. Doornbos holland Red Bull 1:46,387 1:45,747 1:48,021
11. S. Speed amerikai Toro Rosso 1:46,222 1:45,851
12. D. Coulthard brit Red Bull 1:45,931 1:45,968
13. F. Massa brazil Ferrari 1:47,231 1:45,970
14. V. Liuzzi olasz Toro Rosso 1:45,564 1:46,172
15. M. Webber ausztrál Williams 1:48,560 1:46,413
16. N. Rosberg német Williams 1:47,535 1:47,419
17. R. Schumacher német Toyota 1:48,894
18. J. Trulli olasz Toyota 1:49,098
19. C. Albers holland Midland-Spyker 1:49,542
20. T. Monteiro portugál Midland-Spyker 1:49,903
21. T. Szato japán Super Aguri 1:50,326
22. S. Jamamoto japán Super Aguri 1:55,560
A VÁRHATÓ RAJTSORREND:
1. F. Alonso spanyol Renault 1:44,128 1:43,951 1:44,360
2. G. Fisichella olasz Renault 1:44,378 1:44,336 1:44,992
3. R. Barrichello brazil Honda 1:47,072 1:45,288 1:45,503
4. J. Button brit Honda 1:45,809 1:44,662 1:45,503
5. K. Räikkönen finn McLaren 1:44,909 1:45,622 1:45,754
6. M. Schumacher német Ferrari 1:47,366 1:45,660 1:45,775
7. P. de la Rosa spanyol McLaren 1:44,808 1:45,095 1:45,877
8. N. Heidfeld német BMW-Sauber 1:46,249 1:45,055 1:46,206
9. R. Kubica lengyel BMW-Sauber 1:46,049 1:45,576 1:46,632
10. R. Doornbos holland Red Bull 1:46,387 1:45,747 1:48,021
11. S. Speed amerikai Toro Rosso 1:46,222 1:45,851
12. D. Coulthard brit Red Bull 1:45,931 1:45,968
13. V. Liuzzi olasz Toro Rosso 1:45,564 1:46,172
14. M. Webber ausztrál Williams 1:48,560 1:46,413
15. N. Rosberg német Williams 1:47,535 1:47,419
16. R. Schumacher német Toyota 1:48,894
17. J. Trulli olasz Toyota 1:49,098
18. C. Albers holland Midland-Spyker 1:49,542
19. T. Monteiro portugál Midland-Spyker 1:49,903
20. S. Jamamoto japán Super Aguri 1:55,560
21. F. Massa* brazil Ferrari 1:47,231 1:45,970
22. T. Szato* japán Super Aguri 1:50,326
* Felipe Massát és Szato Takumát motorcsere miatt tíz hellyel visszasorolták
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik