Pécsi Ármin: Zsombornak mindenképpen szurkolni fogok a Tottenham ellen

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2024.09.30. 09:03
null
A Nemzeti Sport egy közös Gruber Zsombor, Pécsi Ármin interjúval vezette fel a Ferencváros–Puskás Akadémia mérkőzést, amely után szintén megszólaltattuk a két játékost.

Gruber Zsombor nyilván a Ferencváros, míg Pécsi Ármin a Puskás Akadémia szemszögéből értékelte a 3–0-s zöld-fehér győzelemmel végződött mérkőzést. Természetesen mind a ketten beszéltek a mesterhármast elérő Matheus Saldanháról, illetve szóba került az FTC csütörtöki, Tottenham Hotspur elleni Európa-liga-mérkőzése is. Ezzel kapcsolatban Gruber elmondta, nagy csapat érkezik a Groupama Arénába, reméli, hogy fel tudják venni vele a versenyt.

Pécsit arról kérdeztük, hogy szurkol-e a Ferencváros sikerének, illetve annak, hogy barátja játsszon a Tottenham ellen.

„Zsombornak mindenképpen szurkolni fogok” – válaszolta a Puskás Akadémia kapusa. 

NB1
2024.09.29. 08:07

Gruber Zsombor és Pécsi Ármin: egymás ellen készülnek a gyerekkori barátok

Nemcsak kortársak, hanem barátok is, éveken át szobatársak voltak a kollégiumban, a korosztályos válogatottban, ám vasárnap ellenfelek lesznek a Ferencváros–Puskás Akadémia rangadón.
Labdarúgó NB I
2024.09.30. 06:50

Saldanha: A csapattársaim nem nagyon hitték, hogy lehet ilyen gólt rúgni

A Puskás Akadémia ellen triplázó brazil támadó a Tottenham ellen is bizonyítani akar a Fradi-szurkolóknak.

 

Labdarúgó NB I
2024.09.29. 17:44

Saldanha mesterhármasával megverte a Fradi a Puskás Akadémiát

A brazil csatár és a vele csereként beálló Kehinde, Zachariassen páros döntötte el a rangadót, már a tabella élén a Fradi.

LABDARÚGÓ NB I
8. FORDULÓ
Ferencvárosi TC–Puskás Akadémia FC 3–0 (0–0)
Budapest, Groupama Aréna, 11 767 néző. Vezette: Bogár
Gólszerző: Saldanha (65., 77., 82.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A LABDARÚGÓ NB I ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
  1. Ferencvárosi TC6612–  2+10 18 
  2. Puskás Akadémia75212–  8  +4 15 
  3. Paksi FC741212–11  +1 13 
  4. MTK Budapest74310–  8  +2 12 
  5. Diósgyőri VTK8332  7–  8  –1 12 
  6. Újpest FC832312–  7  +5 11 
  7. Nyíregyháza Spartacus831413–16  –3 10 
  8. Fehérvár FC823310–14  –4   9 
  9. Debreceni VSC721411–12  –1   7 
10. Zalaegerszegi TE7214  9–11  –2   7 
11. ETO FC Győr7124  5–10  –5   5 
12. Kecskeméti TE8125  5–11  –6   5 

 

Legfrissebb hírek

Mezei Szabolcs: Még erősebbek leszünk!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:18

Női NB I: idegenben nyert a Puskás Akadémia és a Soroksár

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 19:43

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Kalmár Zsolt: Sok pontot kell még szereznünk

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 08:24

Saponjics marad – a Fehérvár máris élt a hosszabbítási lehetőségével

Labdarúgó NB I
2025.03.22. 16:43

A semmi problémája – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 23:21

Felkészülés: kikapott Dunaszerdahelyen az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 17:40

Legyőzte román másodosztályú ellenfelét a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 16:11
Ezek is érdekelhetik