F1, Japán Nagydíj: Kimi Räikkönen nem érti, mi lehet a baj

Vágólapra másolva!
2006.10.07. 10:45
Címkék
Ami a kvalifikációt illeti, Kimi Räikkönen idei legrosszabb edzéseredményét produkálta Japánban, a McLaren-Mercedes versenyzője nem jutott be az első tízbe, és csak a 11. helyről indulhat a holnapi versenyen. A finn pilóta arra panaszkodott, hogy az autója egyszerűen nem olyan gyors, hogy felvegye a versenyt az élmezőnnyel.
Kimi Räikkönen és a McLaren-Mercedes Kínában gyors volt, most erről eddig szó nincs
Reuters
Kimi Räikkönen és a McLaren-Mercedes Kínában gyors volt, most erről eddig szó nincs
Kimi Räikkönen és a McLaren-Mercedes Kínában gyors volt, most erről eddig szó nincs
Reuters
Kimi Räikkönen és a McLaren-Mercedes Kínában gyors volt, most erről eddig szó nincs

Szavazás

Ki nyeri meg a Japán Nagydíjat?

Írja be az itt látható számot!
A 148 futamgyőzelemmel az örökranglista második helyén álló McLaren csapattal utoljára 1996-ban fordult elő, hogy a szezon egyetlen futamát sem tudta megnyerni, azóta minden évben állt pilótájuk a dobogó tetején.

Most úgy tűnik, a kilenc éve tartó jó sorozat megszakadhat, hiszen kész csoda lenne, ha a Japán Nagydíjat Kimi Räikkönen vagy Pedro de la Rosa nyerné meg, az idényzáró Brazil Nagydíjon pedig szintén nem az ezüstszínű autók az esélyesek.

A legutóbbi McLaren-győzelmet egyébként éppen a tavalyi Japán Nagydíjon aratta Räikkönen, aki a 17. helyről startolva nyert, ezzel együtt ezen a pályán mondhatott búcsút a világbajnoki címnek.

Akkor az autója Alonso Renault-ja mellett a leggyorsabb volt a mezőnyben, most azonban ettől messze van.

"Valójában nem nagyon értem, mi volt a probléma, mert én annyira nem éreztem rossznak az autót a cockpitben ülve – magyarázta a jövőre már a Ferrarinál versenyző Räikkönen. – Egyszerűen túl lassúak vagyunk, de még így sem lehetetlen, hogy tisztességes eredménnyel zárjuk ezt a versenyt."

EMLÉKEZTETŐ

AZ IDŐMÉRŐ EDZÉS VÉGEREDMÉNYE:
1. F. Massa brazil Ferrari 1:30,112 1:29,830 1:29,599
2. M. Schumacher német Ferrari 1:31,279 1:28,954 1:29,711
3. R. Schumacher német Toyota 1:30,595 1:30,299 1:29,989
4. J. Trulli olasz Toyota 1:30,420 1:30,204 1:30,039
5. F. Alonso spanyol Renault 1:30,976 1:30,357 1:30,371
6. G. Fisichella olasz Renault 1:31,696 1:30,306 1:30,599
7. J. Button brit Honda 1:30,847 1:30,268 1:30,992
8. R. Barrichello brazil Honda 1:31,972 1:30,598 1:31,478
9. N. Heidfeld német BMW-Sauber 1:31,811 1:30,470 1:31,513
10. N. Rosberg német Williams 1:30,585 1:30,321 1:31,856
11. K. Räikkönen finn McLaren 1:32,080 1:30,827
12. R. Kubica lengyel BMW-Sauber 1:31,204 1:31,094
13. P. de la Rosa spanyol McLaren 1:31,581 1:31,254
14. M. Webber ausztrál Williams 1:31,647 1:31,276
15. V. Liuzzi olasz Toro Rosso 1:31,741 1:31,943
16. C. Albers holland Spyker-Midland 1:32,221 1:33,750
17. D. Coulthard brit Red Bull 1:32,252
18. R. Doornbos holland Red Bull 1:32,402
19. S. Speed amerikai Toro Rosso 1:32,867
20. Szato T. japán Super Aguri 1:33,666
21. T. Monteiro portugál Spyker-Midland 1:33,709
22. Jamamoto Sz. japán Super Aguri idő nélkül
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik