Räikkönen gorillajelmezben vett részt egy motorcsónak-versenyen

Vágólapra másolva!
2007.08.02. 18:39
Kimi Räikkönen, a Formula-1-es világbajnokságban szereplő Ferrari pilótája az egyike azon versenyzőknek, akik nem vetik meg az egyéb élvezeteket az életben az F1-en kívül sem. A finn legutóbb rész vett egy motorcsónak versenyen hazájában, és a barátaival együtt gorillajelmezt vettek fel.
Kimi Räikkönen és a barátai mulatozás közben
Kimi Räikkönen és a barátai mulatozás közben
Kimi Räikkönen és a barátai mulatozás közben
Kimi Räikkönen és a barátai mulatozás közben

Nagyon sok szurkoló tudta, hogy Räikkönen részt vett a versenyen, azonban nem volt könnyű felismerni őt, hiszen a finn a barátaival együtt gorilla-jelmezben jelent meg.

„Igaz, hogy a múlt héten egy motorcsónakversenyen vettem részt Hankóban, és két barátommal együtt egy csapatot alkottunk igazi kapitánnyal, és igazi kormányossal” – nyilatkozott a pilóta az F1Racing.net internetes oldalnak.

„Legalább a legjobb öltözködésért járó díjat megnyertük” – zárta a mondandóját Räikkönen.

Az idei világbajnokság egyébként nem úgy alakuul a finn pilóta számára, ahogy azt vártuk tőle, hiszen az első futam megnyerése után csúnyán visszaesett a teljesítménye. Csak néhány hete lendült újra formába, amikor sorozatban két győzelmet aratott: nyert Franciaországban, majd Silverstone-ban sem bizonyult senki sem jobbnak nála. Jött azonban az Európai Nagydíj, ahol autója műszaki problémái miatt fel kellett adnia a versenyt. Ennek ellenére a finn bizakodó az idei szezon hátralévő versenyeivel kapcsolatban.

Igaz Räikkönen az angliai és a franciaországi teljesítményének köszönhetően feljebb zárkőzott az összetett pontversenyben a hétvégi Magyar Nagydíj előtt tizennyolc pont a hátránya az éllovas Lewis Hamilton mögött.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik