Formula–1: Martin Brundle felveszi a küzdelmet az FIA-val

Vágólapra másolva!
2007.12.10. 11:01
Címkék
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) Martin Brundle korábbi Formula–1-es pilóta véleménye szerint megpróbálja megrendszabályozni, megfélemlíteni a sajtót. Az FIA az ITV című televízió szakkommentátoraként is dolgozó Brundle cikke miatt vélhetőleg rágalmazás miatt bepereli a Sunday Times című újságot.
Martin Brundle (jobbra) harcias álláspontra helyezkedett az FIA-val szemben
Imago
Martin Brundle (jobbra) harcias álláspontra helyezkedett az FIA-val szemben
Martin Brundle (jobbra) harcias álláspontra helyezkedett az FIA-val szemben
Imago
Martin Brundle (jobbra) harcias álláspontra helyezkedett az FIA-val szemben

Brundle a 2007-es Olasz Nagydíj hétvégéjén megjelenő írásában azt írta, hogy az autósport világszervezete „boszorkányüldözést” folytat a McLaren-Mercedes ellen az úgynevezett kémügyben.

A cikk négy nappal azelőtt jelent meg, hogy a motorsport-világtanács kizárta a McLarent a konstruktőr-világbajnoki pontversenyből, és 100 millió dollárra büntette az istállót.

Brundle most újra tollat fogott, és a vasárnapi Sunday Timesban azt állította, nem véletlen, hogy az FIA éppen most fenyegetődzik jogi lépésekkel.

Szerinte mindez azért van így, mert az FIA csak pár napja döntött arról, hogy nem bünteti meg a Renault-t, noha úgy találta, hogy a francia csapat felhasznált bizonyos, a wokingiaktól származó információkat.

„Ez egy figyelmezetést a többi újságírónak és sajtóterméknek, hogy válogassák meg a szavaikat, amikor erről az utóbbi döntésről írnak” – fogalmazott Brundle.

„Arra számítok, hogy a jövő évben valamilyen módon korlátozzák majd az akkreditációmat, hogy megnehezítsék a közvetítési munkámat, hogy megbüntessenek.”

„Azt is el tudom képzelni, hogy megint levelet írnak az ITV-nek, hogy a kommentárjaim nem felelnek meg a követelményeknek. Mindez annak ellenére is megtörténhet, hogy példátlan módon hatszor kaptam meg a sportközvetítéseimért a Királyi Televíziós Társaság díját.”

Az Ayrton Senna kortársaként és egykori riválisaként is ismert Brundle fenntartja magának a jogot, hogy bírálja az FIA-t, erre ugyanis a tapasztalata és a Formula–1 iránti szenvedélye felhatalmazza.

A 48 éves Martin Brundle 1984 és 1996 között versenyzett a száguldó cirkuszban, 158 nagydíjon indult, és 98 pontot szerzett.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik