Michael Schumacher fia álnéven indul nemzetközi gokartversenyeken

Vágólapra másolva!
2008.05.14. 19:11
Címkék
Mick Schumacher, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher kilencéves fia tavasszal megkezdte a versenyszerű gokartozást, de a futamokon rendre álnéven indul el.
A kis Schumacher sem ügyetlen a volán mögött
A kis Schumacher sem ügyetlen a volán mögött
A kis Schumacher sem ügyetlen a volán mögött
A kis Schumacher sem ügyetlen a volán mögött

David Brabham, Damon Hill, Jacques Villeneuve, Michael Andretti, Nico Rosberg, Nakadzsima Kazuki, Nelsino Piquet – F1-es pilóták, akiknek apjuk is a száguldó cirkusz sztárjai közé tartoztak. Sokat segített nekik apjuk múltja, de rajtuk is múlt, hogy elverekedték magukat a Formula–1-ig. A trend pedig folytatódik…

Mick Schumacher, Michael Schumacher kilencéves fia a gokartpályákon kezdte meg pályafutását az elmúlt hetekben. Schumi támogatja az autósportért bolonduló, ráadásul rettentően tehetséges fiát, Micket, de hogy ne érje bármiféle – segítő vagy hátráltató – megkülönböztetés, megpróbálja versenyről versenyre álnevek mögé bújtatni.

A német szak- és főleg bulvársajtó által máris Quick Micknek becézett csemete korábban anyja lánykori vezetéknevén, Mick Betschként indult el spanyolországi versenyen, de ez túl egyértelmű volt, és a külföldi helyszínen is kellemetlen volt a körítés a kisfiú számára.

Kerpenben, a Schumacher által működtetett gokartpályán megrendezett Bambino Challenge-en Mika Krauthausen néven került a jegyzőkönyvbe, feltehetően Schumi kedvenc vetélytársa, Mika Häkkinen nevére utalva.

Krauthausen, azaz Schumacher az első versenyén a 25. helyről rajtolt és a 13. helyen ért célba, a másodikon a 13. pozícióból az ötödikre tornázta fel magát – jelentette a kölni Express.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik