Formula-1: a lengyel sajtó egekig magasztalja Kubicát

Vágólapra másolva!
2008.06.09. 23:34
Címkék
Szuperlatívuszokban írnak a lengyel lapok a Kanadai Nagydíjról, amelyen Robert Kubica révén az ország, s egyáltalán Kelet-Európa első Forma-1-es diadala született meg.
Gazeta Wyborcza: "Idén ez a lengyel sport eddigi legnagyobb sikere. Kubica történelmi győzelme amúgy már a levegőben lógott, hiszen fantasztikusan teljesít a szezonban, és állt már dobogón is. Eddig azonban mindig hiányzott valami, nevezhetjük szerencsének vagy az ég ajándékának is." Rzeczpospolita: "Kubica bebizonyította, hogy tud küzdeni. A montreali futam sorsdöntő szakaszában mindent kihozott a BMW-ből, és most legalább a következő futamig kiélvezheti négypontos előnyét a világbajnoki pontverseny élén." Dziennik: "Megvan! Robert Kubica megszerezte karrierjének első F1-es diadalát. Az ország kedvence kanadai sikerével már vezet a vb-rangsorban. Mindezt azon a pályán vitte véghez, amelyen tavaly csaknem életét vesztette." Super Express: "Robert Kubica hihetetlen! Valóra váltotta az álmainkat, és megnyerte a kanadai versenyt. A Forma-1 az egyik legköltségesebb, legelitebb és legtekintélyesebb sportág, amelyben tegnap végre felhangzott a lengyel himnusz is. Üzenjük a világ összes F1-rajongójának, hogy tanulják a szövegét, mert egyre gyakrabban fogják hallani." Fakt: "Kubica gigantikus sikert aratott. Első lengyelként nyert F1-es futamot, 15 másodperccel megelőzve Nick Heidfeldet és 23-mal David Coulthardot. Alig hihető, hogy kis híján ezen a pályán ért véget Robert karrierje tavaly, amikor borzalmas balesetet szenvedett."
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik