Csalódottság, öröm és zavarodottság az F1-ben a brit káosz után

Vágólapra másolva!
2008.07.06. 19:24
Címkék
Nem akármilyen versenyt hozott a gyorsasági autós világbajnokság, azaz a Formula–1 kilencedik futama, az 59. Brit Nagydíj, amelyet a hazai közönség előtt autózó Lewis Hamilton nyert meg. Az időnként szakadó esőben rendezett viadalt 13 pilóta fejezte be, de alig akadt olyan versenyző, aki nem járt legalább egyszer a pályán kívül.
Barrichello három év után pezsgőzhetett újra
Fotó: Reuters
Barrichello három év után pezsgőzhetett újra
Barrichello három év után pezsgőzhetett újra
Fotó: Reuters
Barrichello három év után pezsgőzhetett újra

A silverstone-i pálya fölött vasárnap már délelőtt kinyíltak a csapok, a verseny végül vizes pályán rajtolt el, és hamar el is kezdett esni. Nem kellett azonban addig várni az első kiesésekre és megpördülésekre, a visszavonulását csütörtökön bejelentő David Coulthard már az első körben kiszállt és magával rántotta Sebastian Vettelt is.

„Nagyon sajnálom a történteket, elnézést kérek az érintettektől, a csapatomtól és Vetteltől is. Két Red Bullos autót is kiszedtem a versenyből, nyilvánvaló, hogy ez a lehető legrosszabb húzás volt a részemről.”

„Egy olyan versenyen, mint ez a mai is volt, minden előzési lehetőséget meg kell ragadni, én meg azt hittem, hogy látok ott egy kis helyet. Sajnos azonban rosszul láttam, hiba volt elkezdeni előzni – magyarázott DC még a verseny alatt a boxutcában nyilatkozva.

Szintén exkuzálta magát a futam után a Williams japánja, Kazuki Nakadzsima, aki a hetedik helyet siratta, amelyet az utolsó körben passzolt le Jarno Trullinak, azaz végül a nyolcadik helyen haladva találkozott a kockás zászlóval.

„Nagyszerű, hogy újra pontot szereztem, de szégyellem magam, amiért az utolsó körben nem tudtam már megtartani a hetedik helyet. Az igazság, hogy Trulli gumijai ennyivel jobb állapotban voltak a végén” – mondta a japán, aki az egy ponttal gazdagodva jelenleg csapattársával Nico Rosberggel holtversenyben a 12. a pontversenyben.

Minden további nélkül nevezhetjük a nap meglepetésének Rubens Barrichellót, aki az emlékezetes 2005-ös amerikai verseny óta először állhatott dobogóra – akkor Ralf Schumacher balesete miatt csak 6 autó állt rajthoz.

A 36 éves brazil sikerét nagy részben a csapatfőnök, Ross Brawn remek taktikájának köszönhető – a páros annak idején a Ferrarinál is együtt dolgozott és a „boss” számolgatásai akkor is számtalanszor értek pódiumot Barrichellónak.

„Rubens remekül versenyzett, akkor nyomta, amikor kellett, a futam középső részén meg egyenesen fantasztikus volt. A csapat is parádézott, rendkívül jó időben hívták ki a versenyzőket és megfelelő gumikat választott. Kicsit, mintha visszajöttek volna a régi szép idők” – hangzott Brawn szolid ám ömörtől átitatott értékelése némi nosztalgikus felhanggal.

A régi szép idők kitétel természetesen a Ferrarinál eltöltött időszakra vonatkozott, ahol azért Brawn idejében nem fordult elő, hogy az egyik versenyző csontutolsóként zárjon két kör hátrányban. Most Felipe Massával pont ez történt.

„A pályán lévő rengeteg víz miatt alig tudtam egyenesen tartani az autót, de ettől függetlenül a rengeteg hibámat nehéz megmagyarázni. Elátkozott versenyhétvége volt ez nekem: pénteken összetörtem a kocsit, szombaton az időmérőn gondunk volt a tankolással, a versenyen meg hatszor megpördültem. Na, szóval nem az én hétvégém volt ez, el kell felejteni” – próbálta megmagyarázni a brazil, hogy olyan zavarban volt a vizes pályán, mint aki először ül Formula–1-es autóban.

A világbajnoki sorozat a Német Grand Prix-vel folytatódik, a hockenheimi versenyt két hét múlva rendezik.

ÖSSZEFOGLALÓ CIKKÜNK A VERSENYRŐL

A BRIT NAGYDÍJ VÉGEREDMÉNYE

1. Hamilton McLaren-Mercedes 1h39:09.440
2. Heidfeld BMW Sauber + 1:08.500
3. Barrichello Honda + 1:22.200
4. Raikkönen Ferrari + 1 kör
5. Kovalainen McLaren-Mercedes + 1 kör
6. Alonso Renault + 1 kör
7. Trulli Toyota + 1 kör
8. Nakadzsima Williams-Toyota + 1 kör
9. Rosberg Williams-Toyota + 1 kör
10. Webber Red Bull-Renault + 1 kör
11. Bourdais Toro Rosso-Ferrari + 1 kör
12. Glock Toyota + 1 kör
13. Massa Ferrari + 2 kör

NEM ÉRTEK CÉLBA

Kubica BMW Sauber 40. kör
Button Honda 39. kör
Piquet Renault 36. kör
Fisichella Force India-Ferrari 17. kör
Sutil Force India-Ferrari 11. kör
Vettel Toro Rosso-Ferrari 1. kör
Coulthard Red Bull-Renault 1. kör

A VB-PONTVERSENY ÁLLÁSA A 9. FUTAM UTÁN (MÉG 9 VAN HÁTRA)

PILÓTÁK
1. Lewis Hamilton 48 pont
2. Felipe Massa 48
3. Kimi Räikkönen 48
4. Robert Kubica 46
5. Nick Heidfeld 36
6. Heikki Kovalainen 24
7. Jarno Trulli 20
8. Mark Webber 18
9. Fernando Alonso 13
10. Rubens Barrichello 11
11. Nico Rosberg 8
12. Nakadzsima Kazuki 8
13. David Coulthard 6
14. Timo Glock 5
15. Sebastian Vettel 5
16. Jenson Button 3
17. Sebastien Bourdais 2
18. Nelson Piquet Jr. 2
KONSTRUKTŐRÖK
1. Ferrari 96
2. BMW-Sauber 82
3. McLaren-Mercedes 72
4. Toyota 25
5. Red Bull 24
6. Williams 16
7. Renault 15
8. Honda 14
9. Toro Rosso 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik