Elhunyt a száguldó cirkusz egyetlen amerikai születésű világbajnoka

Vágólapra másolva!

2008.08.29. 10:27

Címkék

Nyolcvanegy éves korában elhunyt Phil Hill, korábbi Formula–1-es világbajnok. Az 1961-es szezon bajnokát – aki Parkinson-kórban szenvedett – egy kaliforniai kórházban érte a halál. Hill 1961-ben a Ferrari pilótájaként nyerte meg a gyorsasági autósok világbajnokságának egyéni pontversenyét, pályafutása során három nagydíjon diadalmaskodott, ő volt az egyetlen amerikai születésű világbajnok.

Fotó: Imago (archív)

Útban a vb-cím és a tragédia felé: a 4-es számú Ferrariban Hill, mögötte von Trips az 1961-es Belga GP-n

Fotó: Imago (archív)

Útban a vb-cím és a tragédia felé: a 4-es számú Ferrariban Hill, mögötte von Trips az 1961-es Belga GP-n

A BIZTONSÁG BAJNOKA

„A legelképesztőbb az volt, hogy egy olyan időben versenyzett, amikor a halál mindennapos volt a versenypályán, és mégis életében egy sérülést szenvedett el: egy Pan-Am verseny után a kocsiból kiszállva elvágta a kezét” – írta Hillről John Lamm, a Road&Track Magazine szerkesztője. Hill több alkalommal is azért adott fel versenyeket, mert nem érezte elég biztonságosnak az autóját.

Egy Formula–1-es világbajnokkal ismét kevesebb van közöttünk: 81 éves korában Parkinson-kórban elhunyt Phil Hill, a száguldó cirkusz egyetlen amerikai születésű (és első amerikai) győztese.

A miami születésű, de egész életében Kaliforniában élő pilóta 1949-ben kezdte versenyzői pályafutását egy Jaguar volánjánál. 1956-ban már Enzo Ferrari szerződtette, de csak két év múlva, a Francia GP-n ülhetett először a tűzvörös versenyautóba Formula–1-es versenyen. Még 1958-ban felhívta magára a figyelmet, amikor belga csapattársával szakadó esőben megnyerték a Le Mans-i 24 órás viadalt.

1961-ben aztán végrehajtotta a legbravúrosabb duplák egyikét is: egy évben megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt és a Formula–1-es világbajnokságot is. A nagyon kiegyensúlyozottan versenyző Hill két-két alkalommal állhatott az évben a dobogó első, második, illetve harmadik fokára. De vb-győzelmét a végzetnek is köszönhette…

HILL VON TRIPS HALÁLÁRÓL

„Ebben a sportban fontosabb a „mit ne csinálj”, mint a „mit csinálj”. Trips megpróbált beférkőzni egy olyan helyre, amelyen már ott volt Clark Lotusa, és ezt nem kellett volna. Szörnyű. De másrészt von Trips úgy halt meg, hogy azt csinálta, amit imádott, szenvedés és előjel nélkül. Ez nekem is figyelmeztetés. Eljön az idő, mikor a saját életem sokkal fontosabb lesz, mint a versenyzés, és nem is fogom kockára tenni” – nyilatkozta a New York Timesnak a „Why Men Race With Death”, azaz „Miért versenyeznek a férfiak a halállal?” című cikkben, világbajnoki címe után.

Az utolsó előtti (hetedik) nagydíjon, Monzában ugyanis Hill ferraris csapattársa, a német Wolfgang von Trips vezetett a vb összetett versenyében, és az Olasz GP-n már egy harmadik hely is a végső diadalt jelentette volna neki. Németország felkészült első Formula–1-es világbajnoka ünneplésére, de a tragédia közbeszólt: von Trips Jim Clark Lotusával ütközött, Ferrarija kivágódott, és tizennégy nézőt is megölt – a német pilótával együtt.

„Von Trips és én fej-fej mellett haladtunk az egyenesben, majd olyan 100 mérföldes sebességgel érkeztünk a kanyarba. Von Trips ment belül, én kicsit mögötte és a külső íven. Aztán kitört az autója felém, a hátsó kereke az első kerekemnek ütközött. Ez volt a végzetes pillanat. Kétszer megpördült, nekicsapódott a korlátnak, majd visszafelé a kocsimnak ütközött, és végül a nézők között kötött ki” – idézte vissza a tragikus másodperceket a szintén a versenypályán életét vesztő legendás skót pilóta, Jim Clark.

A német gróf halála után Hill nyerte a monzai futamot, és ezzel a világbajnokságot is – Stirling Moss sorozatos balesetei és motorhibái miatt nem tudott a nyomába érni. A kaliforniai pilóta az utolsó (hazai) futamon már nem is indult el. Neki és von Tripsnek köszönhetően a Ferrari először hódította el a konstuktőri trófeát.

Hill 1962-ben hagyta el a Ferrarit, és Giancarlo Baghettivel együtt abba az ATS istállóba szerződött, amelyet a Ferraritól emigráló mérnökök és tervezők alapítottak. 1966-ig versenyzett a száguldó cirkuszban, 51 nagydíjon három győzelmet aratott karrierje alatt. 16 alkalommal állhatott dobogóra.

Versenyzői karrierjét 1967-ben a Brands Hatch-i BOAC 500-on aratott győzelemmel zárta, így elmondhatta magáról, hogy első helyen végzett élete legelső és legutolsó versenyén is.
Visszavonulása után veteránautókkal foglalkozott, televíziós kommentátorként is dolgozott, valamint a Road és Track magazin megbecsült szakírója volt.

2003-ban diagnosztizálták Parkinson-kórral, amelynek komplikációi okozták végzetét, 81 éves korában.

„Nagy szomorúság ez a hír nekem, hisz egy nagy ember hunyt el, aki rengeteget tett a Ferrariért. Háromszor nyert Le Mans-ban és Sebringben, világbajnoki címet szerzett a Formula–1-ben, a Ferrari nagy bajnoka volt. Hiányozni fog a szenvedélye, és az a szeretet, amit az autóink iránt érzett” – méltatta Luca di Montezemolo, a Ferrari főnöke.