Dehogy tűnt el! - exkluzív interjú Damon Hill-lel

– Milyen az élet a paddockban „sima" szakértőként?
– Nagyon izgalmasnak találom, mert az élő adás előtti pillanatok hasonlóak ahhoz, mint amikor az ember a rajtrácson várja az indulást. Hihetetlenül profi csapat tagjaként dolgozhatok a Sky Sportsnál, tehát örülök, hogy itt lehetek, és megoszthatom a tapasztalataimat a nézőkkel. Versenyzőként rengeteg tapasztalatot szereztem, tehát próbálok nagyobb rálátást biztosítani a dolgokra azoknak, akik jobban érdeklődnek a sport iránt, és úgy érzem ezzel az F1 hasznára is vagyok. Érdekes látni a változásokat, a csapatok munkáját és az újoncok kezdeti lépéseit.

– A mai újoncoknak viszont nem adatott meg, ami önnek.
– Micsoda?

– Egyikük sem mutatkozhatott be rózsaszín F1-es autó volánjánál egy hölgyet felváltva...
– Giovanna Amatira gondol? Igen, 1992-ben előttem ő vezethette a rózsaszín Brabhamet, de nem ment valami jól. Abban az időben bármit megtettem volna azért, hogy bekerüljek a Formula–1-be, ezért nem érdekelt, hogy kinek a helyén vagy milyen autóval mehetek.

– Elég későn, csupán 32 évesen jutott el a legjobbak közé. Igaz, hogy akkor már festenie kellett a haját, hogy ne tűnjön olyan öregnek?
– Már 15 évesen elkezdtem őszülni! Tehát egyszerűen féltem, hogy az emberek azt gondolják, túl vén vagyok én már az F1-hez, ezért ha nem is a legvadabb festékkel, de kénytelen voltam elfedni az ősz hajszálaimat.

– Aztán néhány hónapon belül a leglassabból a leggyorsabb autóba ülhetett át. Meglepte, hogy a Williams önt választotta 1993-ra?
– Korábban már teszteltem a csapatnál, tehát ismerős volt a környezet. Kaptam egy fantasztikus lehetőséget, melyet igyekeztem kihasználni.

– Ami sikerült is, hiszen a Hungaroringen megszerezte élete első győzelmét.
– Az egy káprázatos nap volt, sosem felejtem el. Imádom Magyarországot, valamilyen oknál fogva mindig is szerettem ott vezetni, nagyon feküdt nekem a pálya. Sok versenyző panaszkodott rá, számomra viszont az volt a Formula–1 gokartpályája, melyen mindig sikeresen szerepeltem. 1997-ben még egy Arrowszal is majdnem sikerült nyernem, pedig messze nem az volt a mezőny legjobb autója.

– Gondolta volna valaha, hogy egy ilyen gyenge kocsival a győzelemért küzdhet majd?
– Soha! Még csak nem is reménykedtem benne, hogy a közelébe kerülök.

– De akkor világbajnokként miért épp oda igazolt?
– Mert nem volt más választásom. Sajnos arra az évre egyetlen topcsapat sem hívott, más istállók pedig minden áron kétéves szerződést akartak kötni velem. Nekem viszont az volt a tervem, hogy egy átmeneti év után dobbantok a McLarenhez, de végül sajnos ez sem jött össze.

– Életét meghatározták a tragikus halálesetek is. Világbajnok édesapja után 1994-ben elvesztette csapattársát, Aryton Sennát is. Képes volt ezeket feldolgozni?
– Ehhez a sporthoz sajnos ez is hozzátartozik, nem lehet teljesen kizárni a veszélyt. Bár néhány hónapig egy csapatban szerepeltünk, én nem ismertem olyan jól Ayrtont, mint más versenyzők, persze így is megdöbbentett a tragédiája. Manapság viszont már annyira hihetetlen a fejlődés biztonság terén, hogy remélem, a többieknek nem kell már hasonlóakat átélni.