Alonso: Pénteken mindig jók vagyunk, aztán…

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.10. 18:03
null
Fernando Alonso elsősorban az időmérő miatt aggódik, a perrel fenyegetőző fotós miatt nem (Fotók: Action Images)
Magabiztosak a Red Bull pilótái a Spanyol Nagydíj első edzésnapját követően, míg Fernando Alonso, aki az első tréninget az élen, a másodikat 17 ezreddel Sebastian Vettel mögött a második helyen zárta, attól tart, hogy az időmérőn alulmarad fő riválisaival szemben, és a versenyen ráfarag erre. A múlt azt mutatja, hogy az első sorból kell indulni a barcelonai győzelemhez – ha nem esős a verseny. Az éjszakát átdolgozó McLarennél egyelőre nincs jele a javulásnak, és a pilóták is lemondóak, nem Barcelonában lesz meg az áttörés.

Sebastian Vettel nem fél Fernando Alonsótól. Bár az esős első edzést az élen záró spanyol a száraz pályás másodikon csak 17 ezreddel maradt le a címvédőtől, a német amondó, a Red Bull elég gyors ahhoz, hogy mindenkit maga mögött hagyjon a Spanyol Nagydíjon.

Éles csata várható a Ferrari és a Red Bull között
Éles csata várható a Ferrari és a Red Bull között

„A Ferrari a versenyen mindig gyors, de nem kell félnünk, megvan a tempónk ahhoz, hogy nyerjünk, és remélhetőleg az időmérőn kedvező helyzetbe kerüljünk" – mondta Vettel, aki a hosszabb menetek során Alonsónál és Kimi Räikkönennél is lassabb volt, de autójában vélhetően több üzemanyag volt, mint a Ferrariban és a Lotusban, és a nagyobb súly magyarázza a lemaradást.

A világbajnok szerint a Pirelli tartósabbá tett kemény keverékű gumiján alig érezhető a módosítás.

„Sejtettük, hogy nem fog csoda történni, ugyanannyi boxkiállásra lesz szükség, mint a korábbi versenyeken. Nem kell aggódnunk amiatt, hogy a Ferrarihoz vagy a Lotushoz képest több kerékcserére lesz szükségünk, nyugodtan készülődünk, bár tudjuk, vasárnap eshet az eső" – mondta Vettel.

A hazai pályán versenyző Fernando Alonso különösen visszafogott volt, attól tart, hogy a Ferrarinak továbbra sem sikerült tökéletesen felülkerekednie az időmérős gondjaival, ami Barcelonában kulcskérdés lehet, hiszen az eddigi 22 itteni versenyből 21-et az első sorból induló pilóta nyert meg, s az 1996-os futamon is csak azért győzött Michael Schumacher a harmadik rajtkockából rajtolva, mert szakadt az eső.

ALONSÓT PERELNÉ EGY FOTÓS
Fernando Alonsót az olasz La Repubblica információi szerint be akarja perelni egy fotós, aki a héten fényképeket szeretett volna készíteni a spanyolról és barátnőjéről, mire a pilóta – állítása szerint – elragadta tőle a készülékét, és a földhöz vágta. A sértett azt állítja, nem provokálta a párt, s 6000 eurós (közel 1.8 millió forintos) kártérítést követel, ha kell, a bíróságon is.

„A tempónk biztató egy körön és a hosszú menetekben is, de olyan sokszor történt már meg, hogy a pénteki reménykedés után a Red Bull szombat délután mindenkit faképnél hagyott, ráadásul az idén a Mercedes is tud valamit az időmérőkön – mondta Alonso. – Hét éve nem nyertem Barcelonában, álomszerű eredmény lenne, de ehhez sok mindennek össze kellene jönnie. A jó rajthely itt különösen kritikus, az első két sorból kell indulnod, hogy legyen esélyed. S az idén láthattuk, hogy három tized hátránnyal akár a nyolcadik helyen is találhatod magad."

A második edzést a harmadik helyen záró Mark Webber szerint nagyon jó napja volt a Red Bullnak, és ami fontosabb, könnyű és nehéz autóval is ugyanolyan időeredményeket ért el, mint Vettel.

„Elég szorosnak tűnik a verseny – mondta a 2010-es Spanyol Nagydíj győztese, aki három éve és két éve is a pole-ból indult Montmelóban. – Az edzés ama részét nagyon élveztem, amikor friss gumikon kimentünk, és nyomhattuk a gázt, de aztán jött a szokásos spórolós tesztelés, ami már unalmasabb. Ez a munkánk, mint ahogy mindenkinek, és az első edzés esőzése miatt most különösen fontos volt, hogy lássuk, milyenek az abroncsok. Vasárnap kiderül, mire jutottunk."

A Red Bull is sok új alkatrészt hozott el, az éjszakai elemzések során dől el, melyek maradnak fent az autón a szombati folytatásra, s melyeket csomagolnak vissza.

Kimi Räikkönen a délutáni edzésen a legközelebb került a szoros élbolyhoz, de ezer eurós bírságot is kapott a boxutcai sebességhatár átlépéséért. (Ugyanígy járt Jenson Button és Valtteri Bottas is, a Williams pilótája megúszta 100 euróval.) A Lotus pilótája szerint nem kell lemondania a vb-álmairól.

„Ha azt mondanám, nincs esélyünk a vb-cím megszerzésére, mit keresnék itt? Hülyeség lenne kategorikusan kijelenteni, hogy esélytelenek vagyunk, inkább megpróbálunk mindent megtenni a jó eredmény érdekében. Persze két-három rossz verseny rosszat tenne a reményeinknek, de most ki kell használnunk, hogy ennyire jól kezdtük a szezont, és ha tudunk, még jobbá kell tennünk az autót. A jó rajthelyek is jönni fognak."

A vb-pontverseny harmadik helyén álló Lewis Hamilton az edzések előtt azt mondta, a z erős idénykezdet ellenére óvatlanság lenne a világbajnoki címről álmodozni, de a napi munkával annak ellenére elégedett volt, hogy az élcsapatok közül a nehéz autós menetek során az ezüst gépeken koptak el leggyorsabban a gumik – ez nem is újdonság.

„A csapat remek munkát végzett, az első köröktől kezdve éreztem, hogy az újításokkal jobb a kocsi, de hogy ennek a többiekhez viszonyítva milyen hatása lesz, még korai lenne megmondani. Az az igazság, hogy délelőtt a vizes pályán elégedettebb voltam, mint a délutáni edzésen" – mondta Hamilton, aki még nem nyert Barcelonában, de kétszer is volt második, tavaly pedig büntetés miatt veszítette el pole pozícióját.

A Mercedes ismét egy körön nagyon gyors, de az sem újdonság, hogy teli tankolt autóján túl gyorsan elkopnak a gumik.

Úgy tűnik, a Mercedesben megint csak egy-két gyors kör van
Úgy tűnik, a Mercedesben megint csak egy-két gyors kör van

A pénteki edzések alapján a McLarennek nem sikerült előrébb lépnie, sőt ha csak az időeredményeket nézzük, a Force India után a Toro Rosso is a wokingiak elé került. Sam Michael sportigazgató szerint nem is lehetett arra számítani, hogy varázsütésre az élmezőnybe kerül a Jenson Button, Sergio Pérez páros, de azt is be kell látni, hosszú folyamat eredménye lehet, hogy az autók a győzelemért csatázzanak.

„A versenyeken a hatodik helyezés lehet a célunk, nem érdemes arra számítani, hogy máris az első sorba kerülünk. Tudjuk, melyik fejlesztés miért került fel az autóra, és azt is, hogy még dolgozni kell velük, időbe telik, mire mindent összehangolunk és tökéletessé válik" – mondta a szakember, akinek csapata péntekre virradóra a lázas munka miatt elhasználta egyik 2013-as kvótáját a kettőből az éjszakai munkavégzésre.

A két pilóta rövidre is zárta pénteki értékelését: legjobb esetben a pontszerzés lehet a céljuk, az idei vb-csata pedig biztosan nélkülük zajlik majd. Michael azért elmondta, teljesen új irányba indult el a csapat, s a következő versenyeken érkező új alkatrészek ezt az új alapot igyekeznek erősebbé tenni.

„Az első néhány versenyen nem ott voltunk, ahol lennünk kell, ezért elhatároztuk, hogy változtatunk az alapokon" – mondta Michael, s azt is megerősítette, hogy a Lotustól távozó James Allison technikai igazgató biztosan nem a McLarenhez tart. A barcelonai paddockban nyílt titok, hogy a Ferrarihoz tér vissza, ahol 2000-től 2005-ig dolgozott már.

A Williamsnél érzik a fejlesztések pozitív hatását, de túl kis lépésekkel haladnak előre ahhoz, hogy a tavalyi pole és győzelem megismétlésének lehetősége még csak fel is vetődjön.

Button és a McLaren a pénteki edzésnap után nem bízhat gyors javulásban
Button és a McLaren a pénteki edzésnap után nem bízhat gyors javulásban
SPANYOL NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
1. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:22.808 átlag: 202.371 km/ó 34 kör
2. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:22.825 0.017 mp h. 35
3. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:22.891 0.083 36
4. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:23.030 0.222 32
5. Felipe Massa brazil Ferrari 1:23.110 0.302 37
6. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:23.140 0.332 35
7. Nico Rosberg német Mercedes 1:23.398 0.590 45
8. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1:23.840 1.032 37
9. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:24.058 1.250 31
10. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:24.104 1.296 25
11. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:24.175 1.367 32
12. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:24.306 1.498 35
13. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 1:24.854 2.046 31
14. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 1:24.888 2.080 38
15. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 1:25.167 2.359 38
16. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:25.321 2.513 32
17. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:25.441 2.633 37
18. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:25.851 3.043 36
19. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 1:25.963 3.155 30
20. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 1:26.078 3.270 31
21. Charles Pic francia Caterham-Renault 1:26.930 4.122 35
22. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 1:26.970 4.162 26
1. SZABADEDZÉS
1. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:25.252 átlag: 196.570 km/ó 20 kör
2. Felipe Massa brazil Ferrari 1:25.455 0.203 mp h. 20
3. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 1:25.667 0.415 25
4. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1:26.042 0.790 21
5. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1:26.212 0.960 24
6. Lewis Hamilton brit Mercedes 1:26.374 1.122 19
7. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 1:26.456 1.204 20
8. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 1:26.614 1.362 21
9. Nico Rosberg német Mercedes 1:26.621 1.369 21
10. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:26.755 1.503 16
11. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 1:26.940 1.688 26
12. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 1:27.061 1.809 24
13. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 1:27.135 1.883 6
14. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 1:27.250 1.998 26
15. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1:27.576 2.324 24
16. Heikki Kovalainen
finn Caterham-Renault 1:28.373 3.121 14
17. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 1:28.600 3.348 19
18. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 1:28.887 3.635 14
19. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:29.457 4.205 11
20. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:29.473 4.221 21
21. Rodolfo González
venezuelai Marussia-Cosworth 1:30.314 5.062 13
22. Jenson Button brit McLaren-Mercedes idő nélkül
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik