Red Bull: Nem a sebesség dönt, hanem a jó helyzetfelismerés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.24. 19:47
null
Lewis Hamiltonnak az eső is kellett a pole pozíció megszerzéséhez – vajon vasárnap segít neki az időjárás? (Fotók: Reuters)
Lewis Hamiltonnak másodpercei voltak arra, hogy elkezdje utolsó mért körét a Belga Nagydíj időmérő edzésén, amelyen ezzel a körrel megszerezte az első rajtkockát a vasárnapi versenyre. Az angol elismerte, hogy a Mercedese szárazon ezúttal nem elég gyors, de a riválisok nagy része esős versenyre számít. A Red Bullnál elégedettek a 2. és a 3. helyezéssel, és 9. rajtkockája ellenére még Fernando Alonso sem mondott le a győzelemről.

Lewis Hamilton elismerte, a jó időzítés segítette az első rajtkockához a Belga Nagydíj időmérő edzésén. A Mercedes pilótája bízik benne, hogy vasárnap is esni fog, mert száraz pályán nem érzi elég gyorsnak az autóját.

„Nagyszerűen időzítettünk, köszönöm a csapatnak. Nagyon meglepett, hogy enyém a pole pozíció, hiszen az első kanyart elrontottam, és a fedélzeti kijelzőm is azt mutatta, hogy a kör során egyre nagyobb a hátrányom. Három, négy, öt másodperc, de nem figyeltem, nyomtam a gázt, ahogy tudtam – mondta Hamilton. – Jól érzem a kocsit a változó körülmények között, megtaláltam a határt, és a középső szektorban mindent kihoztam az autóból."

SZAVAZÁS

A Magyar Nagydíj megnyerése után mire lesz képes Lewis Hamilton az F1-es idény hátralévő részében?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Hamilton a verseny kapcsán óvatosan fogalmazott.

„Száraz pályán nem mi vagyunk a leggyorsabbak, kicsit aggódom emiatt. Esőben viszont sok múlik a pilótán, és ezt igyekeztem kihasználni. Ha jók az előrejelzéseink, a versenyen is lesz eső, ami miatt nem lehet jósolni, hiszen a gumikkal jól kell gazdálkodni, és nem mindegy, ki milyen ütemben áll majd ki a boxba" – mondta Hamilton.

Csapatfőnöke, Ross Brawn szerint nagy kockázatot vállalt a Mercedes azzal, hogy Hamiltont a két Red Bull mögött tartotta, hiszen kis híján kifutottak az időből, és majdnem nem kezdhették el a mért kört.

„Ilyenkor mindenki számolgat és megpróbálja a lehető legkedvezőbb helyzetbe hozni a kocsit, és tényleg határeset volt, hogy Lewis elkezdje idejében a körét – mondta Brawn. – A körben már minden Lewison múlt, ő látta, hogy mit engedhet meg magának. A pálya száradt, remek munkát végzett. Egyre inkább otthon érzi magát a csapatnál, kezd összeállni az istálló, és ennél jobb teljesítményeket is fogunk még látni."

Sebastian Vettel a visszapillantó tükréből csodálta Lewis Hamilton pole-körét, és belátta, egy-két kanyarban ő is gyorsabb lehetett volna. A második rajthellyel így is elégedett.

„Mindannyiunk számára nagyon nehéz időmérő volt, az utolsó kört elkezdve fogalmam sem volt arról, milyen körülményekre számíthatok a pálya másik felén. Amikor a végéhez közeledtünk, meglepően száraz volt, így sokat lehetett javítani – mondta Vettel. – Így az járt a legjobban, aki a legkésőbb kezdte a körét. Lewis közvetlenül mögöttem jött, a középső szektorban szenzációs volt, láttam a tükörben, amint közeledik, és gondoltam, egy-két kanyarban gyorsabb lehettem volna. Így is elégedett vagyok, bármi lehetséges, várhatóan a versenyen is változó lesz az időjárás."

58. BELGA NAGYDÍJ
PÉNTEK
Alonso volt a leggyorsabb az első spái szabadedzésen
Vettel zárt az élen, de defektet kapott a Red Bullja
Räikkönen: Nem kaptam választ a Red Bulltól
SZOMBAT
Vettel maradt az élen, de eltűnt a pénteki előnye – 3. szabadedzés
Őrült időmérő, Hamilton zsinórban negyedszer a pole-ban
VASÁRNAP
14.00: a verseny rajtja
Az NSO az összes edzésről, valamint a versenyről is élő tudósítással számol be.

BELGA PÁLYÁK. Ez az 58. Formula–1-es Belga Nagydíj. Spa-Francorchamps a 46. alkalommal ad otthont versenynek (28-adszor a 14 kilométeresről 7 kilométeresre rövidített pályán), amelyet korábban Zolderben tízszer, Nivelles-ben kétszer tartottak meg.

Mark Webber néhány másodpercen át pole pozíciós volt, de végül meg kellett elégednie a harmadik rajtkockával.

„Nagyon élvezetes csatát vívtunk a pole pozícióért, jó esélyem volt rá. Az autóban ülve ilyen körülmények között nem tudhatod, mennyire vagy gyors, csak az időeredményed árulja el. Ilyenkor könnyen hülyét csinálhatsz magadból, de szerencsére mi jól döntöttünk a kényes esetekben" – fogalmazott Webber.

Christian Horner csapatfőnök elmondta, a két autó kis híján az ötödik sorba szorult.

„Tíz évet öregedtem ezen az időmérőn, szórakozott velünk az időjárás. Hihetetlen, hogy a csapat képes volt ilyen gyorsan kicserélni a kerekeket, és volt még egy körünk, ez volt a kulcs, különben a kilencedik és a tizedik helyen végeztünk volna – mondta Horner. – Nagyon sok eső lesz vasárnap, hiszünk benne, hogy versenybe szállhatunk Lewisszal. Nem a puszta sebesség fog dönteni, hanem a jobb helyzetfelismerés."

Fernando Alonso a Ferrarinál a Magyar Nagydíj után kialakult vita után igyekezett derűlátóan nyilatkozni, annak ellenére bizakodik, hogy csak az ötödik sorból kezdheti a futamot. Elmondta, hisz benne, hogy nyerhet, csak azt nem tudja, hogyan kerül majd az előle indulók elé.

„A körülmények áldozatai lettünk. Az első szakaszban a vizes pályán első lettem, a másodikban szárazon a második. Mindez azt mutatja, hogy az autó elég jó – mondta Alonso. – Néhányan mehettek egy plusz kört a harmadik szakasz végén, amikor teljesen elállt az eső, és ekkor három-négy helyet visszaestünk."

Alonso szerint Spában a kilencedik rajthelyről is meg lehet nyerni a versenyt:

„Győzni akarok, hiszem, hogy lehetséges, és meg tudjuk csinálni. Sebastian tavaly a 11. helyről indult itt, és második lett. Spa mindig lehetőséget ad a nagy felzárkózásra, a pálya és az időjárás lehetővé teszi ezt. Ha száraz lesz a verseny, szintén bizakodhatunk, mert gyors az autó. Az egyetlen probléma, hogy valahogy meg kell előznünk az elöl haladókat."

Felipe Massa csalódott volt, de Fernando Alonso hisz a győzelemben
Felipe Massa csalódott volt, de Fernando Alonso hisz a győzelemben

Felipe Massa nem leplezte csalódottságát.

„Borzasztó ez a tizedik hely, persze tudom, hogy most minden azon múlt, ki mikor van a pályán. A szerencse elhagyott minket, de hosszú a verseny, és ha van pálya, amelyen bármi megtörténhet, ez az. Izgalmas, élvezetes versenyre számítok" – mondta Massa.

Paul di Resta, a Force India skót pilótája jó döntést hozott az időmérő harmadik szakaszában, amikor a többiekkel ellentétben nem ment ki az elején slick gumikon, hanem várt kicsit, és amikor eleredt az eső, intermediate gumikon hagyta el a boxutcát. Egy darabig úgy tűnt, az övé lesz az első rajtkocka, de az edzés végén elállt az eső, és négyen is megelőzték. Kicsit csalódott, de nem túlságosan bosszús.

„A csapat a kezembe adta a döntést, és vakmerően azt mondtam, várjunk kicsit, hogy jobban essen az eső, és akkor kimegyek az intermediate-en. Amikor kimentem a pályára, még több esernyőt láttam kinyílni a lelátókon, és éreztem, hogy ez az én napom lehet. Az időzítés tökéletes volt, de sajnos az autó nem elég gyorsa a vizes pályán. Maradhatott volna még az eső pár percig. Pechem volt, de az ötödik rajthelynek is örülnünk kell, és bízni abban, hogy száraz pályán versenyzünk, mert esőben nem sok esélyünk lesz" – mondta Di Resta.

TOVÁBBI NYILATKOZATOK

Nico Rosberg (4.): – A szerencse nem az én oldalamon állt. Amikor elértem a kockás zászlót, én voltam a leggyorsabb, de a mögöttem lévő srácok szárazabb pályán mehettek, így az első háromból is kiszorultam. Az autónk mindenféle körülmény között jó.
Jenson Button (6.):
– A száraz pályás tempónkkal elégedettek voltunk, de esőben még jobb a helyzet. Megérdemelten indulok a hatodik rajtkockából, tényleg versenyképesek vagyunk. Ha a versenyen is ilyen lesz az idő, bármi lehet. Boldog vagyok, bizakodom.
Romain Grosjean (7.):
– Nem volt egyszerű időmérő edzés a változó körülmények között, és ugyan örömteli, hogy bejutottunk az első tízbe, nem a hetedik helyezésben reménykedtünk. Minden azon múlt, hogy hol vagy a legjobb pillanatban, a végén csak arra volt szükség, hogy utolsóként kezdd meg a gyors köröd.
Kimi Räikkönen (8.):
– A második szakaszban száraz pályán gyorsak voltunk, ha vasárnap nem fog esni, minden rendben lesz a versenyen, annak ellenére, hogy nem rajtolunk jó helyről. Vizes körülmények között nem működik a legjobban az autó, meglátjuk, hogy mi történik.
Nico Hülkenberg (11.):
– Délelőtt szenvedtem a közepes keverékű gumikon, és a délutánom sem alakult könnyebben, de mindenkinek meg kellett küzdenie az időjárással. Mindössze három tizeddel maradtunk le a harmadik szakaszról, ami jó kiindulási alap, remélem, hogy a versenytempónk jó lesz, és sikerül szerezni néhány pontot.
Adrian Sutil (12.):
– Csalódott vagyok, mert szerintem megvolt az esélyünk a jobb eredményre. A második szakaszban az utolsó felvezető körömet túl korán kezdtem meg, azt követően folyamatosan gyorsult a pálya, ráadásul még fel is tartottak, emiatt is sok időt veszítettem.
Sergio Pérez (13.):
– Ilyen körülmények között a legjobb helyen kell lenned a legjobb pillanatban, de mi nem tudtunk mindent kihozni magunkból, mert nem tudtunk bejutni a harmadik szakaszba, pedig az autó egész jó volt vizes aszfalton. Túl sokáig várakoztunk a boxban, pedig a száradó pályán jelentősen javíthattunk volna a köridőinken.
Giedo van der Garde (14.):
– Jó döntést hoztunk a csapattal, amikor felraktuk a száraz pályára való gumikat, ez a legjobb kvalifikációs eredményem, ráadásként mind a két Marussiát sikerült megelőzni, emiatt nagyon boldog vagyok. A hazai versenyemként tekintek erre a nagydíjra, nagyon sok a holland szurkoló.
Jules Bianchi (15.):
– Életemben először jutottam a második szakaszba, nagyon boldog vagyok, mint ahogy a csapat is. Ez nem szerencse volt, mindenki számára adva volt a lehetőség, hogy a slick gumikat válassza. Amikor kimentünk, a mi guminknak még túl vizes volt a pálya, az intereknek meg túl száraz. De a végén mi jártunk jól. Jó lesz felállni a nyolcadik sorba.
Max Chilton (16.):
– Nem tudom letörölni a mosolyt az arcomról. Nagyon feküdtek nekem ezek a körülmények, nagyon élveztem az időmérőt. Kemény versenyünk lesz holnap, meg kell óvni a pozíciónkat, és a Caterhamek előtt kell maradnunk.
Pastor Maldonado (17.):
– Túl korán tettük fel az intermediate gumikat, és mire elkezdtem a második gyors körömet, máris elkezdett javulni a pálya állapota. A versenytempónk nem rossz, keményen fogjuk nyomni, hogy előrébb tudjunk majd kerülni, szerintem van esélyünk az első tízben végezni.
Jean-Éric Vergne (18.):
– Egyszerű a válasz arra, hogy mi történt ma, hibázott a csapat. Ilyen dolgoknak nem lenne szabad előfordulniuk, de mindenki szokott hibázni. Ez frusztráló, mert az autó minden körülmények között jó, szerintem az első öt közé is beférhettünk volna. Amint kimentem a boxból másodjára is, tudtam, hogy bajban vagyok, ráadásul beszorultam néhány autó mögé.
Daniel Ricciardo (19.):
– Már a kvalifikáció legelején kimentünk a pályára, és minden remekül is alakult, de szerintem kicsit várhattunk volna tovább is a boxban, mert az intermediate gumik két kör alatt elkoptak, ráadásul a pálya állapota is feljavult.
Valtteri Bottas (20.):
– Csalódás ez a kvalifikáció, kifogott rajtunk az időjárás. Gyorsabban száradt a pálya annál, mint amire számítottunk, ráadásul az intermediate gumikon minden egyes kanyarban csúszkáltunk, ez is sok időnkbe került.
Esteban Gutiérrez (21.):
– Ma már elégedettebb voltam az autóval, sikerült megoldanunk azokat a problémákat, amelyek a második szabadedzésen adódtak. A kvalifikáción túl korán tettük fel a friss intermediate gumikat, ami rossz döntésnek bizonyult, ugyanis a pálya elkezdett száradni, a gumik pedig egy kör alatt elkoptak.
Charles Pic (22.):
– A csapat úgy döntött, hogy kétféle taktikát próbál ki a gumikkal, én másodszor is az intermediate gumikat kaptam meg. Talán kimentem volna a slickeken, ha nem hívnak súlyellenőrzésre, és nem veszítek annyi időt, hogy három mért kört futhassak. Ennyi kellett ugyanis ahhoz, hogy felmelegedjenek azok a gumik.

BELGA NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Lewis Hamilton brit Mercedes 2:01.012 átlag: 208.362 km/ó
2. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 2:01.200 0.188 mp h.
3. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 2:01.325 0.313
4. Nico Rosberg német Mercedes 2:02.251 1.239
5. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 2:02.332 1.320
6. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 2:03.075 2.063
7. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 2:03.081 2.069
8. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault 2:03.390 2.378
9. Fernando Alonso spanyol Ferrari 2:03.482 2.470
10. Felipe Massa brazil Ferrari 2:04.059 3.047
11. Nico Hülkenberg német Sauber-Ferrari 1:49.088
12. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1:49.103
13. Sergio Pérez mexikói McLaren-Mercedes 1:49.304
14. Giedo van der Garde holland Caterham-Renault 1:52.036
15. Jules Bianchi francia Marussia-Cosworth 1:52.563
16. Max Chilton brit Marussia-Cosworth 1:52.762
17. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 2:03.072
18. Jean-Éric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari 2:03.300
19. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari 2:03.317
20. Valtteri Bottas finn Williams-Renault 2:03.432
21. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 2:04.324
22. Charles Pic francia Caterham-Renault 2:07.384
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik