F1: Vettel hasonlóan erős versenytempóra számít

Vágólapra másolva!
2013.09.07. 15:51
Sebastian Vettel öt éve Monzában a Toro Rosso pilótájaként az esős időmérőn élete első pole pozícióját szerezte meg, szombat délután, öt évvel később pedig ugyanitt már a 40. rajtelsőségét ünnepelheti. A Red Bull pilótája elismeri, különleges számára ez a pálya, ahol eddigi mindkét pole-ját győzelemre váltotta.

„Különleges a monzai pálya, szeretek ide visszajönni,a 2008-as emlékeim csodálatosak. Két éve is nyertem itt, de az első volt igazán különleges – mondta Vettel. – Nagyon jó az autó, pénteken eltaláltuk a beállításokat, és sikerült átmenteni a tempót az időmérőre. Mivel elvileg nem fekszik nekünk a pálya, Mark második helye különösen kellemes meglepetés. Reméljük, a verseny is ugyanilyen jó lesz. A kanyarokban kiváló az autó, és az egyenesekben sem vagyunk túl lassúak."

Mark Webber utolsó európai F1-es időmérőjén csak csapattársától kapott ki, de nem elégedetlen a 2. hellyel.

„Mondtam a srácoknak a csapatnál, hogy egyéni legjobbamat szeretném elérni, ami sikerült is, és nagy lépést tettem afelé, hogy a versenyem is jól sikerüljön. Seb köre nagyon jó volt, nem könnyű összehozni hibátlan kört – mondta Webber, aki szerint nem nagy dolog, hogy az utolsó európai F1-es futamán indul. – Brazília, az idényzáró biztosan sokkal érzelgősebb lesz. Élvezem a versenyzést, ha könnyeket hullajtanék, az azt jelentené, hogy nem hoztam jó döntést. Aki látni akar még Európában versenyezni, jöjjön el jövőre Le Mans-ba!"

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik