F1: brit luxusmárka kopogtat a sportág kapuján – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.05. 12:38
null
Az Aston Martin 1959-ben és 1960-ban gyári csapattal öt versenyen indult, legjobb eredménye a hatodik helyezés volt
Újabb autógyár F1-be való beszállásáról pletykálnak Silverstone-ban, ahol az Aston Martin neve került összefüggésbe előbb a Red Bull-lal, majd a Force Indiával. Ám a brit luxusautógyár nem saját motort építene, hanem a Mercedes erőforrását venné a neve alá.

 

Előbb a Renault-val szakítani akaró Red Bullról lehetett pletykákat hallani.

„Tavaly óta hetente felhívják a vezetőséget, mert jó motort akarnak. Ám nem állnak szóba velük. Azok után, ahogy a Renault-ról beszélnek, ki akar a beszállítójuk lenni?” – idézett a motorsport.com egy magát megnevezni nem kívánó mercedeses forrást.

Az Autocar magazin úgy értesült, Andy Palmer, az Aston Martin igazgatója a Red Bull-lal tárgyalt arról, hogy hasonló partneri viszonyt építsenek ki, mint amilyenben most az Infinitivel vannak az osztrákok. Érdekes, a távol-keletiek részéről is Palmer kötötte az üzletet a Red Bull-lal, még amikor a Nissan luxusmárkájánál dolgozott. Az Autocar szerint a Red Bullnak szállított Mercedes-motorokat Aston Martinnak neveznék, a Daimler ugyanis öt százalékban a brit márka tulajdonosa.

„Erről még csak nem is tárgyaltunk. Nem hallottam még az Aston Martin ötletéről, sem a Red Bull ilyen terveiről. Minden reggel Helmut Markóval reggelizem, tudnék róla, ha tárgyalnának. Hogyan is adhatnánk nekik motorokat, ha már megvan a négy csapatunk, és ez a limit?” – érvelt Niki Lauda.

A motorsport.com szerint az nyithatna utat a Red Bull felé, ha a Renault a Lotust visszavásárolva hozná létre gyári csapatát.

Ami pedig az Aston Martint illeti, vasárnap Andy Palmer a Force India vezetőivel ebédelt, azaz nem elképzelhetetlen, hogy a jövőben mégis lesz Aston Martin néven illetett Mercedes-motor az F1-ben.

Legfrissebb hírek

„A McLaren és a Ferrari gyorsabb" – a Red Bull nem a várt szintet hozta a bahreini teszten

F1
5 órája

Az FIA két kiskaput is bezárt a szabálykönyvben a 2025-ös idény előtt

F1
7 órája

A Ferrari nyert a bíróságon – csak nyáron érkezhet az új technikai igazgató az Aston Martinhoz

F1
8 órája

Elkezdődött a Newey-éra az Aston Martinnál

F1
13 órája

Lewis Hamilton: Hosszú idő óta most a legjobb az előérzetem

F1
2025.03.01. 07:57

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00

Sainz zárt az élen a Williamsszel a bahreini teszt második napján

F1
2025.02.27. 17:00

Jóváhagyták: két kötelező boxkiállás lesz Monacóban

F1
2025.02.27. 11:02
Ezek is érdekelhetik