F1: Jenson Button a szezon végén visszavonul – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.21. 11:33
A brit Telegraph szerint Jenson Button ezen a héten Japánban bejelenti, hogy a szezon végén befejezi Formula–1-es karrierjét.

A 2009-ben világbajnoki címet szerző Button F1-es karrierje már egy évvel ezelőtt is veszélyben volt, de az angol még egy szezont elvállalt a McLarennél, amely az idén újra összeállt a Hondával. Ám a csapat gyenge szereplése frusztrálja az angolt, aki állítólag leszögezte, csak akkor marad 2016-ban a csapatnál, ha négymillió euróval megemelik a fizetését.

A rémes szezonja miatt jövőre a korábbiaknál sokkal alacsonyabb FOM-juttatást kapó McLaren viszont éppen arra törekszik, hogy visszább fogja a büdzséjét, így megválik Buttontól, aki jövőre a sportautó-vb-ben (WEC) szerepelne, s mellette televíziós karrierbe kezdene a Top Gear műsorvezetőjeként.

Ha igaz a Telegraph értesülése, a McLaren jövőre bevetheti GP2-es menőjét, a belga Stoffel Vandoorne-t, vagy visszaültetheti autójába Kevin Magnussent.

Ugyanakkor Olaszországban olyan vad pletykák kaptak szárnyra, amelyek szerint Fernando Alonso is távozna, mert tetszik neki a Red Bull és a Ferrari házasságának terve. Mindezt arra alapozzák, hogy Alonso Szingapúrban a Red Bull motorhome-jában járt. Bennfentes olasz újságírók Alonsóhoz közeli forrásból úgy értesültek, a spanyol a sajtóban megjelenő nyilatkozataival ellentétben borzasztóan viseli a Scuderia jó formáját. A spanyol As egy olasz szakírót idézve azt írja, Alonso az idei Ferrarival a vb-címért küzdene.

 

 

Legfrissebb hírek

„A McLaren és a Ferrari gyorsabb" – a Red Bull nem a várt szintet hozta a bahreini teszten

F1
7 órája

Az FIA két kiskaput is bezárt a szabálykönyvben a 2025-ös idény előtt

F1
10 órája

A Ferrari nyert a bíróságon – csak nyáron érkezhet az új technikai igazgató az Aston Martinhoz

F1
11 órája

Elkezdődött a Newey-éra az Aston Martinnál

F1
16 órája

Lewis Hamilton: Hosszú idő óta most a legjobb az előérzetem

F1
2025.03.01. 07:57

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00

Sainz zárt az élen a Williamsszel a bahreini teszt második napján

F1
2025.02.27. 17:00

Jóváhagyták: két kötelező boxkiállás lesz Monacóban

F1
2025.02.27. 11:02
Ezek is érdekelhetik