F1: a Sauber megint csúszik dolgozói kifizetésével

Vágólapra másolva!
2016.04.08. 13:02
A februári után a márciusi fizetéseket is késve utalja dolgozóinak az F1-es Sauber-istálló, amely csak Marcus Ericsson svéd támogatói csoportjának köszönhetően vehet részt a Kínai Nagydíjon.

Ericsson szponzorai belementek, hogy a szerződésükben foglalthoz képest előre fizessenek,mert a csapat csak így tudott útra kelni Sanghajba a jövő heti futamra. A béreket ebből az előlegből legkésőbb jövő hétfőre átutalják. Egy hónapja hasonló volt a helyzet, s akkor is megoldódott.Egy hónapja hasonló volt a helyzet, s akkor is megoldódott.

Monisha Kaltenborn csapatfőnök a Bahreini Nagydíjra nem utazott el, s valószínűleg Kínában sem lesz ott, mert a svájci központban tárgyal szponzorjelöltekkel. Ha nem jár sikerrel, a következő egy-két hónap is Ericsson, valamint Felipe Nasr támogatóiinak jóindulatán múlik.

A FOM áprilistól utalja árt a csapatoknak az idei jutalmi pénzüket, de a Sauber azok közé tartozik, akik tavaly év végén előleget kértek, így rajta ez a folyósítás még nem segít.

A csapat nyilvánvaló gondjait mutatja, hogy képtelen fejlesztések finanszírozására, Mark Smith technikai igazgató hetekkel ezelőtt el is hagyta a Saubert.

 

Legfrissebb hírek

Lewis Hamilton: Hosszú idő óta most a legjobb az előérzetem

F1
2025.03.01. 07:57

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00

Sainz zárt az élen a Williamsszel a bahreini teszt második napján

F1
2025.02.27. 17:00

Jóváhagyták: két kötelező boxkiállás lesz Monacóban

F1
2025.02.27. 11:02

Norris-elsőség, áramszünet és hosszabbítás a bahreini teszt első napján

F1
2025.02.26. 18:02

Pályán az F1-es mezőny – képeken a tíz új versenyautó!

F1
2025.02.26. 12:08

Vége a várakozásnak – minden, amit a szerdán rajtoló bahreini tesztről tudni érdemes

F1
2025.02.25. 14:29

Bemutatkozott a 2025-ös Red Bull, az RB21-es – képek

F1
2025.02.25. 10:45
Ezek is érdekelhetik