Autósport: tavaly a Hungaroring volt a legfoglalkoztatottabb pálya

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.08. 13:11
A Hungaroring volt tavaly a legjobban foglalkoztatott európai versenypálya – hangsúlyozta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, hozzátéve: reméli, ez idén sem lesz ez másként.

„Eseménydús, szakmailag nagyon értékes szezon előtt állunk a Hungaroringen” – mondta a pálya csütörtöki idénynyitó sajtótájékoztatóján.„Eseménydús, szakmailag nagyon értékes szezon előtt állunk a Hungaroringen” – mondta a pálya csütörtöki idénynyitó sajtótájékoztatóján.

„A tavalyi csúcsévet negyven százalékkal túlszárnyaltuk az időarányos jegyeladással a július végi Formula–1-es futamra, amelynek nagyon jó fogadtatása van. Bízunk abban, hogy az idény kezdetével még jobban megnő az érdeklődés” – fogalmazott. Kitért arra, hogy 2500 hellyel már biztosan bővíteni kell a bronzlelátókat.

Kifejtette, hogy május 1-jén az elmúlt évekhez hasonlóan Formula–1-es versenyzők részvételével és látványos belvárosi show-val rendezik meg a Nagy Futamot. Június elején a német túraautó-bajnokság (DTM), majd a hónap közepén a kamion Európa-bajnokság futamaira kerül sor Mogyoródon, mielőtt július végén a Formula–1 versenyzői Magyarországra érkeznek.

Az idén új néven (WTCR) induló túraautó-vb magyarországi viadala április 29-én lesz. Ennek kapcsán hozzátette, mindenképp úgy szerették volna megrendezni a versenyhétvégét – melyre hamarosan kaphatóak lesznek a jegyek –, hogy azon legyen hazai résztvevő. Az elmúlt évben vb-ezüstérmes Michelisz Norbert a gyári Hyundai pilótájaként vág neki a sorozatnak. A Hondától távozott versenyző elmondta: három gyártói megkeresése is volt, s eleinte nem sejtette, hogy váltás lesz a vége, ám a szakmai érvek végül a Hyundai mellett döntöttek.

„Izgatott vagyok, hogy ebben a közegben mérettethetem meg magam” – szögezte le Michelisz, aki kiemelte, világbajnokok, brit túraautó-bajnokok is részt vesznek majd a sorozatban. Hozzáfűzte, előfordulhat, hogy saját csapata, a M1RA pilótái ellen kell versenyeznie.

Elmondta, hétfőn és kedden Barcelonában kétnapos teszten vett részt, amely alapján pozitívak a benyomásai, mert egyszerűen vezethető az autója. Az elmúlt idények WTCC-s autóihoz képest a különbségről elmondta, azok a versenygépek 1100 kilósak voltak büntetősúly nélkül, míg a WTCR autói 1285 kilósak.

„Robusztusabb és nézőbarátabb kocsik ezek, amelyekkel a kontakt szabadabban értelmezhető. A nézők szeretik a gyors autókat és a látványos ütközéseket is a túraautózásban” – mondta Michelisz.

Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke kiemelte, 2017 az egyik legsikeresebb éve volt a magyar autósportnak az elmúlt időszakban, Michelisz vb-ezüstje mellett különböző sorozatokban három Európa-bajnoki címet és négy Eb-dobogós helyezést értek el a magyar pilóták.

„Ezek az eredmények nem jöhetnének létre, ha nem nyújtana ennyi lehetőséget és nem működne ennyire együtt velünk a Hungaroring” – mutatott rá.

Legfrissebb hírek

Gyulay Zsolt: A hagyományos sportágakban nem befolyásolják a kvótaszerzési esélyeket a változások

Egyéb egyéni
2025.04.15. 13:50

Sporttudományos konferenciát rendeztek a sportirányítás LA10 programjának keretében

Egyéb egyéni
2025.03.31. 20:41

MOB: május 17-én lesz a következő közgyűlés

Egyéb egyéni
2025.03.31. 20:34

Hivatalosan is felveszi Nigel Mansell nevét a Hungaroring 4-es kanyarja

F1
2025.03.24. 13:07

A Hungaroring célegyenesével jelenleg még Max Verstappennek is meggyűlne a baja

F1
2025.03.24. 12:40

Gyulay Zsolt: Az F1 vezetői szerint a mogyoródi pálya fejlesztése pozitív példa

F1
2025.03.08. 08:48

Los Angeles 2028: 13 olimpiai bajnok is bekerült az LA10 program keretébe

Egyéb egyéni
2025.03.05. 16:41

Ismét telt ház várható a Hungaroringen

F1
2025.02.12. 11:07
Ezek is érdekelhetik