F1: Többet kellene gondolkodnia – Verstappent édesapja is figyelmeztette

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.17. 14:23
null
Verstappen ismét a figyelem középpontjába került (Fotó: AFP)
Két futam alatt két kemény manőverrel hívta fel magára a figyelmet Max Verstappen, a Red Bull versenyzője. Az ifjú holland rengeteg kritikát kapott ezekért, főként a Sebastian Vettel megforgatását eredményező sanghaji akciójáért. Ez ügyben korábbi Formula–1-es pilóta édesapja, Jos Verstappen is megszólalt.

 

Max Verstappen a Kínai GP hajrájábanpróbálta maga mögé utasítani Sebastian Vettelt,ám elmérte a lehetőségeit és mindketten megforogtak. A hollandot az esetért tíz másodperces időbüntetéssel sújtották, s ő maga iselismerte a futamot követően,hogy lehetett volna türelmesebb. Édesapja, Jos Verstappenis azt javasolja fiának, hogy jobban mérlegelje manőverei lehetséges következményeit a jövőben.

„A Vettel elleni előzés nem ment jól, de amúgy is lehetetlen volt – vélekedik a korábbi versenyző. – Egyszerűen rosszul ítélte meg a helyzetet. Bizonyos körülmények között Maxnak jobban át kellene gondolnia a lehetőségeit. Azt viszont nem szeretném, hogy változtasson a vezetési stílusán. A rajtnál két riválist is megelőzött, amit tökéletesen csinált, és mindannyian ilyen manővereket szeretnénk látni, olyanokat viszont nem, mint a Vettel elleni. Kontrollálnia kell magát, és többet gondolkodnia."

Verstappen egy héttel korábban a mezőny másik négyszeres világbajnokával, Lewis Hamiltonnal is összerúgta a port. Ennek a nagydíjat követőennagyobb visszhangja lett kettejük között,ám a brit elleni manőverben Jos Verstappen továbbra sem talál semmi kivetnivalót.

„Nem hiszem, hogy ezzel bármi probléma lett volna, még mindig úgy vélem, hogy szépen csinálta – fogalmazott az édesapa. – Utólag lehet azt mondani, hogy Maxnak több helyet kellett volna hagynia, de Hamilton is megtehette volna ugyanezt. Ezért volt ez csak versenybaleset, amiért mindketten elvitték a balhét."

Legfrissebb hírek

Lewis Hamilton: Hosszú idő óta most a legjobb az előérzetem

F1
2025.03.01. 07:57

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00

Sainz zárt az élen a Williamsszel a bahreini teszt második napján

F1
2025.02.27. 17:00

Jóváhagyták: két kötelező boxkiállás lesz Monacóban

F1
2025.02.27. 11:02

Norris-elsőség, áramszünet és hosszabbítás a bahreini teszt első napján

F1
2025.02.26. 18:02

Pályán az F1-es mezőny – képeken a tíz új versenyautó!

F1
2025.02.26. 12:08

Vége a várakozásnak – minden, amit a szerdán rajtoló bahreini tesztről tudni érdemes

F1
2025.02.25. 14:29

Bemutatkozott a 2025-ös Red Bull, az RB21-es – képek

F1
2025.02.25. 10:45
Ezek is érdekelhetik