Valóra vált álom – Lewis Hamilton-sorozat, 3. rész

Amilyen felhőtlenül alakult a McLaren és a Hamilton család viszonya 1998-tól, annyira elmérgesedett 2004-re. A nézeteltérést az okozta, hogy amíg a wokingiak úgy érezték, az európai F3-ban szerzett egy futamgyőzelem és összetettbeli ötödik hely fényében a versenyző még nem érett meg a kategóriaváltásra, Hamiltonék mindenképpen az F1 előszobájának számító GP2-ben akarták folytatni – úgy, ahogy a régi gokartos harcostárs, Nico Rosberg. Bár a pilóta nyilvánvalóan rengeteget köszönhetett a McLarennek, azt is tudta, tehetségére már mások is felfigyeltek, így apjával együtt úgy döntött, vállalja a konfliktust – a szakítást is megkockáztatva. És a felek valóban nem tudtak dűlőre jutni a jövőt illetően, így rövid ideig hivatalosan is külön utakon folytatták. Hamiltonék ekkor keresték fel a Williamst egy esetleges együttműködéssel kapcsolatban, amelyre a patinás brit alakulat hajlott volna – fájdalom, a költségvetés jó részét garantáló motorpartner, a BMW nem.

„Felhívtak minket és megkérdezték, találkozhatnának-e velünk – emlékezett vissza a Williams akkori társtulajdonosa, Patrick Head. – Eljöttek és azt mondták: »Ron Dennis ejtett minket.« Akkoriban a BMW volt a legnagyobb partnerünk, ezért Frank (Williams) felhívta a sportigazgatójukat, Mario Theissent, és azt mondta neki: »Figyelj, úgy tűnik, ez a srác egész jó lehet a jövőben, és azt kérdezi, tudnánk-e segíteni neki.« Erre Mario azt felelte, nincsenek felkészülve rá, hogy bármilyen segítséget nyújtsanak, mi, a Williamsnél pedig anyagilag nem voltunk olyan helyzetben, hogy finanszírozzuk a versenyeztetését. Ennyin múlt, hogy Lewis – Frank legnagyobb bosszúságára – nem Williams-pilóta lett…”

A keserű élmény kijózanította a két Hamiltont, akik ezután bűnbánóan kullogtak vissza Dennishez, és más lehetőség híján beleegyeztek, hogy a további támogatásért cserébe Lewis újabb évet töltsön el az európai F3-ban. Hogy a konfliktus után tényleg minden a régi kerékvágásban haladjon tovább, Hamilton – mintegy fájdalomdíjként – még 2004 decemberében tesztlehetőséget kapott a McLaren az évi F1-es autójának volánja mögött. A brit versenyző 21 kört tett meg Silverstone-ban, és miután kiszállt a bivalyerős, szélvészgyors autóból, talán már minden korábban érzett dühe elszállt: „Fantasztikus élmény volt tapasztalni a McLaren-Mercedes MP4-19 erejét és tapadását. Amióta az eszemet tudom, az az álmom, hogy F1-es autót vezessek, és az élmény minden korábbi várakozásomat felülmúlta. Azt kívántam, bárcsak tovább maradhattam volna a pályán, de így is nagyon hálás vagyok a McLaren-Mercedesnek ezért a lehetőségért.”

A megingott bizalom tehát egy kis élményautózás hatására valóban helyreállt, Hamilton azonban nem elégedett meg ennyivel: bizonyítani akarta támogatóinak, hogy valóban megérett a váltásra, ezért olyan F3-as szezont futott, amelyet ellenfelei talán azóta is emlegetnek. Pedig a 2005-ös mezőnyben olyan későbbi F1-es tehetségek versenyeztek, mint Sebastian Vettel, Adrian Sutil vagy Paul di Resta, Hamilton azonban valósággal elsöpörte őket: húsz versenyen 15 győzelmet aratva toronymagasan lett bajnok, és ekkor már a McLarenben sem maradt szemernyi kétely sem a folytatásról.

Ám hiába a dominancia, a britet kissé azért így is zavarta, hogy mindeközben barátja, Nico Rosberg a GP2-ben bajnoki címet szerzett, mert úgy érezte, abban a kategóriában is meg tudta volna előzni a gokartban már legyőzött excsapattársat. Sokat azonban nem kellett bánkódnia emiatt, mert az események körülötte is kezdtek felpörögni: a McLaren közbenjárására ugyanannál az ART-csapatnál kapott szerződést, amellyel Rosberg bajnok lett, vagyis a 2006-os idénynek egyértelműen azzal a céllal vágott neki, hogy megismételje a német eredményét.

Ekkor már globális szinten is nőtt az érdeklődés iránta, hiszen az F1 előszobájába lépő, ráadásul a McLaren kötelékébe tartozó versenyző mindenképpen izgalmas jövőképpel kecsegtetett. Hamiltonnak azért is volt mérföldkő ez a szezon, mert először kellett azzal a nyomással megbirkóznia, hogy mindenki rögtön bajnoki címet vár tőle, ráadásul olyan kategóriában, amelyben az összes indulónak a világbajnoki sorozat a célja. Versenyeit Ron Dennisék is árgus szemekkel figyelték, mert nagy reményeket fűztek ifjú tehetségükhöz – különösen onnantól fogva, hogy a júliusi F1-es Amerikai Nagydíjat követően szétváltak útjaik Juan-Pablo Montoyával. A pilótafelállást tekintve ekkor képlékeny volt a helyzet a McLarennél, mert bár Fernando Alonsót nagyon hamar átigazolták 2007-re, Kimi Räikkönent a Ferrari csábította egyre nagyobb erővel, így benne volt a pakliban, hogy még egy új versenyzőre szükség lesz a következő idényben. Hamilton ekkorra már domináns versenyek egész sorával bizonyította gyorsaságát, és végül a GP2-es bajnoki címet is megszerezte Nelson Piquet Jr. előtt.

Amikor szeptemberben hivatalossá vált, hogy Räikkönen távozik a csapattól, a McLarennek valóban óriási fejtörést okozott, kit válasszon a második világbajnoki címe felé robogó Alonso mellé. Amíg a spanyolt leszámítva a legjobb versenyzők már elkötelezték magukat a többi élcsapathoz, a többiek láttán Dennis csak fanyalgott, így egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a szerencsés kiválasztott házon belül, a tesztpilóta – ám a 2006-os szezon második felét végigversenyző – Pedro de la Rosa, valamint a GP2-ben vitézkedő Hamilton közül kerül ki. A döntés akkoriban korántsem volt olyan egyértelmű, mint manapság tűnhet, hiszen a vb-címre hajtó topcsapatok a legritkább esetben kockáztatnak újoncokkal, ráadásul a juniorszériákban mutatott dominancia gyakran semmit sem számít az F1-ben: elég csak Vitantonio Liuzzi vagy Stoffel Vandoorne szereplésére gondolnunk.

Alonso ekkor kényelmes helyzetben érezte magát, mert a papírforma alapján sem a veterán honfitárs De la Rosa, sem az újonc Hamilton nem jelenthetett rá valós veszélyt. A McLaren úgy gondolkodott, marketingszempontból nem lenne igazán előnyös két spanyol szerepeltetése, a csapat vezetői ráadásul érzelmileg is közelebb álltak saját nevelésű, fiatal pilótájukhoz. A döntés ennek ellenére sem volt könnyű, de előbb-utóbb meg kellett hozni, és végül mindent összegezve Hamilton mellé tették le a garast. Az akkor 21 éves brit leigazolását hivatalosan november végén jelentették be, amikor RonDennis mindenkit figyelmeztetett, első idényében senki se várjon csodát az újonctól: „Ha jó autóval tudunk előállni, nem irreális futamgyőzelemről beszélni, de erre a szezon elején biztosan nem számíthatunk – túl nagy elvárás lenne. De ha ugyanazt az elszántságot mutatja, mint a GP2-ben, biztos vagyok benne, hogy elégedettek leszünk az eredményeivel. Fontos, hogy türelmesek legyünk vele.”

Utóbbi mondatát Dennis olyannyira komolyan gondolta, hogy nyíltan el is mondta fiatal versenyzőjének, ne keseredjen el, ha eleinte körönként fél másodperccel lassúbb lesz a kétszeres világbajnok, címvédő Alonsónál, hiszen ez a realitás. Ekkoriban a spanyol is csupán abbéli aggályát fejezte ki Dennisnek, hogy egy rutintalan újoncra rámehet a konstruktőri bajnokság – a saját csapaton belüli dominanciájáról a leghalványabb kételyek sem fogalmazódtak meg benne. Noha az őszi teszteken Hamilton jól szerepelt, és több mint ezer kilométert lehúzott a 2006-os F1-es autó volánjánál, a bejelentés után csupán annyit tűzött ki célként, hogy minél többet tanuljon a Michael Schumachert is legyőző, extraklasszis csapattárstól:

„Az első év elképesztően nehéz lesz egy olyan kaliberű versenyző mellett, mint Fernando. De fiatal vagyok, és szeretnék sokat tanulni, valamint a lehető legjobb munkát végezni. Szerintem igenis előnyös, hogy a legjobb versenyző a csapattársam, mert nagyon tapasztalt, nagyon tehetséges, és néhány évvel idősebb is nálam. Rengeteget adhat a csapatnak, s én rengeteget tanulhatok tőle. Lépésről lépésre kell haladnom, kihasználnom a rendelkezésre álló időt, élvezni a pillanatot, és a lehető legtöbbet ellesni Fernandótól. Egy álmom vált valóra ezzel a lehetőséggel, de tudom, hogy elképesztő kihívás előtt állok. A csapat azzal nyugtat, hogy ne görcsöljek, csak élvezzem az idényt, de én a lehető legkeményebben akarok dolgozni.”

A téli időszakban persze pró és kontra minden ellenfél, exversenyző és önjelölt szakértő elmondta a véleményét Hamilton várható kilátásairól, ám az, ami a következő 12 hónapban történt, a legvadabb álmaikban sem köszönt vissza…

(A következő részben: Kozmikus erejű belépő)