F1: „Nagyon jó itthon lenni, de így azért mégsem az igazi”

 

– Milyen belülről ez a bizarr hangulatú, zárt kapus Magyar Nagydíj?
– Rettenetesen fura – mondta a Nemzeti Sportnak Jánvári Zsolt, a Williams rendszertechnikusa. – Gyakorlatilag nincsenek itt emberek, és ez az egész hangulatra rányomja a bélyegét. Nagyon jó itthon lenni, remek a szervezés, de így azért mégsem az igazi. Nincsenek itt az ismerős arcok, nem hallani magyar hangot, páran lézengenek csupán a paddockban. Egyszerűen fura.

– Mennyire macerás betartani a vírushelyzettel járó rengeteg egészségügyi előírást?
– Nagy fejfájást okoz, szenved vele mindenki. Aki ezeket a szabályokat megírta, az nem dolgozik itt, annak nem kell péntek éjszaka összeraknia egy versenyautót... Ettől függetlenül igyekszik mindenki maximálisan betartani az előírásokat.

– Mennyire morgolódnak brit csapattársai, hogy a pályán és a szálláshelyen kívül ezúttal nem mehetnek máshová?
– Nagyon-nagyon... Egyszerűen imádják Budapestet, az éttermeket, a hangulatot, a város pezsgését, és nagyon le vannak törve, hogy ezt most nem élhetik át. Már mindenkinek megvan a saját kedvenc étterme, én is szerveztem sok programot a srácoknak, vinni akartam őket például airsoftozni, de aztán bejelentették, hogy maradniuk kell a hotelben.

– A „csapatbuborék” miatt önre is vonatkoznak ezek a korlátozások?
– Magyar állampolgárként elvileg nem, de mivel egy csapat vagyunk, úgy döntöttem, én is a kollégákkal maradok a szállodában – amiben tudok, próbálok segíteni a srácoknak. A szabályok értelmében most mindenki külön szobában lakik.

– Igaz, hogy a csapatokon belül is „albuborékokat” jelöltek ki?
– Igen, az az elv, hogy akik az egyik autón dolgoznak, azokat különválasszák azoktól, akik a másikon. Külön-külön mozog a két autó technikusi és mérnöki legénysége, a kisbuszok és az egyéb helyiségek is úgy vannak kialakítva, hogy ne érintkezzünk. Például most nem is megyek fel az irodába, ha valami elintéznivaló van, akkor telefonon vagy rádión szólok, hogy ne hagyjam el a saját buborékom.

– Mennyire dühítő mindeközben azt látni, hogy más csapatoknál egymás nyakában lógva ünneplik a dobogót, a győztes versenyző pedig először beleiszik a pezsgőbe, aztán lelocsol mindenkit?
– Tudomásul kell venni, hogy ezek a szabályok, és mindenkinek megpróbálni igazodni az előírásokhoz.

– Az osztrák versenyhétvégékhez képest van bármi különbség a Hungaroring paddockjában?
– Nincs, ugyanolyan minden.

– Hogy oldják meg az étkezést?
– A hotelben minden csapat részére elszeparált reggelizőhelyiségek vannak kialakítva, vagyis a szállodánkban külön teremben étkeznek a mercedesesek, a ferrarisok, a haasosok és mi is. Ebben a négy külön helyiségben szolgálják fel a reggelit és a vacsorát, a pályán pedig a korábbi Paddock Club helyén gondoskodik az ebédről – és adott esetben a vacsoráról – az elmúlt években a VIP-vendégeket kiszolgáló Do&Co. Nagyon jó minőségű, változatos ételekkel látnak el minket, igaz, úgy tudom, meg is kérik az árát a csapatoktól.

– Miben változott a mindennapi rutinjuk az elmúlt évekhez képest?
– Sokkal-sokkal több a munka! Egyrészt kevesebben is vagyunk, másrészt pedig három nagydíjat húzunk le sorozatban egymás után. A szállítási nehézségeket is figyelembe kell venni, mert most nem úgy működik, hogy beraknak valamit Grove-ban a kisbuszba, és valaki idehozza. Elég húzós.

– És ez még enyhe kifejezésnek tűnik ahhoz képest, hogy egyetlen üres hétvége után sorozatban megint három versenyt kell teljesíteniük, aztán ismét ugyanez a menetrend. Hogy fogják ezt bírni?
– Ez mindenkinek nagyon nagy kérdés. Már most mindenki nagyon ki van merülve, és tudjuk, hogy egy hét kihagyás után mindjárt itt a következő hármas futam, s így tovább. Nagyon sok válás lesz, az biztos! Még azt is ki akarták találni, hogy a silverstone-i futamok idején sem mehetnek haza még azok sem, akik ott laknak a szomszéd városban. A családosok egyre többet mondogatják, hogy sok mindent átéltek már az F1-ben, de ez azért tényleg durva lesz. Most még mindenkit visz előre a lendület és a kezdeti lelkesedés, ám a második angol hétvégén felerősödhetnek a méltatlankodó hangok.

– Ez is mutatja, hogy az F1 a vadkapitalizmus megtestesítője, hiszen a versenyrendezéssel kapcsolatos bevételhajszolás árát az alsó szinteken dolgozók fizetik meg.
– Ez ilyen. Amíg bírjuk, bírjuk, aztán majd meglátjuk.

– Fizikailag, mentálisan vagy érzelmileg leginkább megterhelő ez az erőltetett menet?
– Inkább mentálisan és érzelmileg.

– A laikusok erre szokták mondani, hogy az F1-ben dolgozók csak ne panaszkodjanak, mert ha Lewis Hamilton évente 40 millió fontot keres, akkor biztosan még a technikusok is dúskálnak a pénzben, holott ha órabérre lebontjuk a fizetésüket...
– ...akkor egy Angliában dolgozó tescós takarító jussa jön ki. Ezt a munkát csak azok csinálják, akiknek a motorsport a becsípődésük.

– De mindezzel együtt, gondolom, emelkedett pillanat lesz a verseny előtt a Himnuszt meghallgatni.
– Igyekszem nem könnyezni majd! Óriási büszkeség minden alkalommal ez a pillanat. A csapattársak is mindig észreveszik, mennyit jelent ez nekem, és mindenki odanéz, bólint egyet, hogy igen, „ez most neked szól”.