„Lehetséges, hogy megszerzi a 8. vb-címét” – Steiner szerint Hamilton jó döntést hozott a Ferrarival

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.03.27. 15:55
Steiner szerint Hamilton az új kihívást találta meg a Ferrariban (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Haas korábbi csapatfőnöke, Günther Steiner úgy gondolja, Lewis Hamilton jó döntést hozott azzal, hogy a Ferrarihoz igazolt,

Mint ismert, Lewis Hamilton február elején jelentette be, hogy aktiválja a kilépési záradékát a 2025 végéig érvényes szerződésében a Mercedesszel, és a nagy szabályváltoztatásokat megelőző évet már a Ferrari színeiben teljesíti. Az átigazolás megosztotta a közvéleményt, de a Scuderia eddigi 2024-es teljesítménye a korábbi Formula–1-es csapatfőnök, s jelenleg a Sky Sports F1 szakértőjeként is dolgozó Günther Steiner szerint alátámasztani látszik, hogy a hétszeres világbajnok jó döntést hozott. 

Az elmúlt két idényt figyelembe véve ugyanis a maranellói istálló volt az egyetlen, amelynek sikerült megálljt parancsolnia a Red Bull sikersorozatának, s Carlos Sainz Jr. vezérlétével a tavalyi Szingapúri Nagydíj után a múlt hétvégi Ausztrál GP-n is győzedelmeskedett. A Ferrari a legutóbbi sikerével négy pontra közelítette meg a „vörös bikákat" a konstruktőri tabellán, miközben a dupla kiesését elszenvedő „ezüstnyilak" lemaradása már hetvenegy pont. 

Úgy tűnik, jó döntést hozott. Egyszer már megtette, amikor a McLarentől a Mercedeshez szerződött, szóval talán ezúttal is ez történik. Ugyanakkor úgy vélem, leginkább az új kihívást kereste. Tizenegy éve van a csapatnál, hat vb-címet szerzett, és jó kapcsolatot ápol mindenkivel. Szerintem ez az utolsó lépés a pályafutásában, és új kihívást szeretett volna. Nyilvánvalóan elég jó dolog, ha lehetőséged van ezt az utolsó kihívást a Ferrarival teljesíteni."

A Miami Nagydíj újonnan kinevezett nagykövete azt sem zárja ki, hogy Hamilton a maranellóiakkal szerzi meg a hőn áhított nyolcadik világbajnoki címet. „Semmi sem lehetetlen. Teljesen új szabályrendszer lép életbe 2026-tól, ami az erőforrást és a karosszériát is érinti, szóval az autókat átdolgozzák. Ha van egy kis szerencséje,  jó helyen van, és a Ferrari jó versenygéppel áll elő, akkor lehetséges, hogy megszerzi a nyolcadik bajnoki címét."

Steiner Hamilton potenciális utódjáról is szót ejtett, szerinte ha Max Verstappen távozik a Red Bulltól, akkor az „ezüstnyilak" jelenthetik számára a következő állomást. „Azt hiszem, az utóbbi időben csillapodtak a kedélyek, szóval úgy gondolom, nem lenne könnyű kilépnie a szerződéséből. Nincs rálátásunk a kontraktusára, de úgy vélem, jelenleg jó csapatban van. Max saját érdeke ez, szereti az autót, szereti a csapatot, szóval ha nincs olyan, ami személyesen különösen zavarná őt, akkor szerintem nem igazán akar távozni. Nagyon sok sikert ért el az alakulattal, és a Red Bull biztosította a számára a lehetőséget, hogy bemutatkozhasson a Formula–1-ben, szóval ha rendeződnek a személyes kapcsolatok, akkor marad."

„Jelenleg mindenki számára érdekes opciót jelent Verstappen az F1-ben, szóval leginkább arról szól, ő hová szeretne menni. Lehet ez hely a Mercedes, ahol felszabadult egy ülés Hamilton Ferrarihoz igazolásával, és az Aston Marin is esélyes lehet. Ugyanakkor úgy gondolom, ha Max bárhova megy, akkor az a Mercedes lesz."

38. AUSZTRÁL NAGYDÍJ
MÁRCIUS 22., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:18.564
2. szabadedzés1. Leclerc 1:17.277
MÁRCIUS 23., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Leclerc 1:16.714
Időmérő1. Verstappen 1:15.915
MÁRCIUS 24., VASÁRNAP
Verseny1. Sainz, 2. Leclerc, 3. Norris
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Japán Nagydíj, SzuzukaÁprilis 7., 7.00
Kínai Nagydíj, SanghajÁprilis 21., 9.00
Miami Nagydíj, MiamiMájus 5., 22.00

 

 

Legfrissebb hírek

„Pokoli küzdelem lesz magunk mögött tartani Piastrit" – a Red Bull taktikája bevált, de mit hoz a verseny?

F1
11 órája

„Agyátültetésre van szükségem” – Hamilton továbbra is szenved az időmérőn a Ferrarival

F1
12 órája

„Cserben hagytam magamat. Cserben hagytam a csapatot” – Norris idiótának érzi magát

F1
13 órája

Verstappen a pole pozícióban, Norris a falban zárta a dzsiddai időmérőt

F1
17 órája

A McLaren óriási fölényben a szaúdi időmérő előtt; Hamilton a top 10-en kívül

F1
20 órája

„Sok hátránya van Verstappennek" – az Aston Martinnál és a Mercedesnél sincs hely a holland számára?

F1
23 órája

Hamilton nem tudja, képes lesz-e bejutni a Q3-ba; Leclerc szerint bármi lehetséges Dzsiddában

F1
2025.04.18. 23:33

Norris vezérletével a McLaren kettőse az élen; Cunoda összetörte a Red Bullt a második szaúdi edzésen

F1
2025.04.18. 18:35
Ezek is érdekelhetik