A McLaren szárnyalt a magyarországi időmérő előtt

Vágólapra másolva!
2024.07.20. 13:42
Norris a második edzés után a harmadikon is a leggyorsabbnak bizonyult (Foró: Árvai Károly)
Lando Norris vezérletével a McLaren kettőse zárt az élen a Formula–1-es Magyar Nagydíj harmadik szabadedzésén. A wokingiak mögött Max Verstappen (Red Bull) érkezett, míg az első ötös sorát George Russell (Mercedes) és Carlos Sainz Jr. (Ferrari) tette teljessé.

A Magyar Nagydíj nyitó napján Lando Norris érte el a leggyorsabb kört, a McLaren britje ugyanakkor nem ragadtatta el magát az eredmény láttán, és bevallotta, egyelőre nem teljesen érzi magát kényelmesen az autóban, miközben előrebocsátotta, szerinte akár nyolc versenyző is harcba szállhat a pole pozícióért a szombat délutáni időmérőn.

Noha az átdolgozott padlólemezzel készülő Ferrari, valamint a jelentős fejlesztési csomagot hozó Red Bull is erősnek tűnt pénteken, a Mercedes kevésbé érezte jól magát a rekkenő hőségben. Az idő ugyanakkor szombatra némileg lehűlt, és a felhők is bekúsztak a pálya felé, aminek eredményeként az aszfalt hőmérséklete közel húsz Celsius-fokkal csökkent a pénteki nyitányhoz képest. Mindez azt valószínűsítette, akár az „ezüstnyilak” is közelebb kerülhetnek, így a harmadik szabadedzés legnagyobb kérdése az volt, a változó időjárási körülmények miként alakítják át az egyébként is szoros küzdelmet az élen.

Noha Charles Leclerc balesete miatt némi pályaidő kiesett a pénteki felkészülés során, elég lassan indult be az élet a Hungaroringen, amit jól jelzett, hogy tíz perc elteltével mindössze a Red Bull kettőse rendelkezett mért körrel – a teljes fejlesztési csomagot megkapó Max Verstappen, illetve az első nap második felében remek tempót mutató Sergio Pérez a kemény keveréken gyűjtötte az adatokat.

Félidőhöz közeledve ugyanakkor megtelt a pálya, és a pénteken leggyorsabb Norris erős körrel hívta fel magára a figyelmet, miközben több versenyző, köztük Leclerc is szemmel láthatóan küszködött az autóval, ami több elfékezésben és pályaelhagyásban mutatkozott meg. Míg a „vörös bikák” továbbra is a fehér oldalfestésű Pirelliket nyúzták, egyre többen tették fel a lágy gumit, ami átrendezte a sorrendet is. Fél órával a vége előtt Russell nevével kezdődött az időlista, őt Norris, a két Ferrari, illetőleg az RB-kettőse követte a sorban, miközben a Haas versenyzőpárosa is az első tízesben foglalt helyet.

Bár a gyakorlás egy pontján a Mercedes duója állt az élen, a várt  javulás elmaradt a hűvös időben: a vezető Russell a negyedik, míg Lewis Hamilton  egészen a tizedik helyig szorult vissza, utóbbi ráadásul egy látványos megforgást is bemutatott a tízes kanyarban a gyakorlás végéhez közeledve.  

Míg az „ezüstnyilak” elmaradtak a várakozásoktól, a McLaren újabb parádés körökkel jelezte, autója igazán jól érzi magát Magyarországon. Norris 1:16.098-as körét egyedül a márkatársa, Oscar Piastri tudta megközelíteni, így a brit, ausztrál kettős hangolhat az élen az időmérőre.

A harmadik Verstappen lett, aki amellett, hogy közel három tizeddel elmaradt a wokingiaktól, míg az utolsó percekben nagy elfékezéssel vonta magára a figyelmet. Negyedikként Russell érkezett, majd Carlos Sainz Jr., Daniel Ricciardo, Alexander Albon, Nico Hülkenberg, Cunoda Juki, valamint Hamilton zárta a top 10-et.

Leclerc a tizenegyedik, míg Pérez a tizenharmadik helyen fejezte be az utolsó gyakorlást, ami nem jelent jó előjelet a számukra a folytatás előtt, hiszen ha nem tudnak előrelépni, könnyen előfordulhat, hogy már a második szakaszban véget ér számukra a kvalifikáció, ami nehéz helyzetbe hozná őket a versenyre.

Folytatás 16 órakor az időmérővel.

1.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:16.098átlag: 207.253 km/ó17 kör
2.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:16.1420.044 mp h.17
3.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda RBPT1:16.3790.28127
4.George RussellbritMercedes1:16.5640.46615
5.Carlos Sainz Jr.spanyolFerrari1:16.6390.54116
6.Daniel RicciardoausztrálRB-Honda RBPT1:16.6520.55415
7.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:16.6610.56316
8.Nico HülkenbergnémetHaas-Ferrari1:16.6960.59815
9.Cunoda JukijapánRB-Honda RBPT1:16.7440.64616
10.Lewis HamiltonbritMercedes1:16.7860.68814
11.Charles LeclercmonacóiFerrari1:16.8030.70517
12.Valtteri BottasfinnSauber-Ferrari1:16.8040.70620
13.Sergio PérezmexikóiRed Bull-Honda RBPT1:16.9540.85625
14.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:17.0010.90321
15.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:17.0850.98722
16.Logan SargeantamerikaiWilliams-Mercedes1:17.1681.07015
17.Csou Kuan-jükínaiSauber-Ferrari1:17.2911.19315
18.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:17.4991.40115
19.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:17.5071.40917
20.Esteban OconfranciaAlpine-Renault1:17.5751.47716
magyar nagydíj, a harmadik szabadedzés végeredménye
39. MAGYAR NAGYDÍJ
Július 19., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Sainz 1:18.713
2. szabadedzés1. Norris 1:17.788
Július 20., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Norris 1:16.098
Időmérő16.00–17.00
Július 21., VASÁRNAP
A verseny (70 kör, 306.63 km) rajtja:15.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Belga Nagydíj, Spa-FrancorchampsJúlius 28., 15.00
Holland Nagydíj, ZandvoortAugusztus 25., 15.00
Olasz Nagydíj, MonzaSzeptember 1., 15.00

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik