Piastri és elődei – Alonso és a két Verstappen is ünnepelt elsőt a Hungaroringen

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.07.22. 09:38
Oscar Piastri a hatodik olyan F1-es pilóta, aki a Hungaroringen aratta első győzelmét (Fotó: Árvai Károly)
Oscar Piastri vasárnap a hatodik olyan F1-es pilóta lett, aki a Hungaroringen aratta első futamgyőzelmét. Az ausztrál sikere után összeszedtük, kiknek hozta el az áttörést ilyen-olyan módon a már 39-szer megrendezett Magyar Nagydíj.

 

Piastri sikerét megelőzően öten győztek először az F1-ben a Hungaroringen, az első három ilyen (Damon Hill, Fernando Alonso és Jenson Button) később világbajnok lett, de Heikki Kovalainen és Esteban Ocon (utóbbi még…) le is ragadt egy sikernél – Piastri nyilván az előbbi csoporthoz csatlakozna.

Meg kell jegyezni, hogy Hamilton is itt nyert először a Mercedesszel 2013-ban, az volt a 22. győzelme, amelyet további 82 követett az istállónál – melyet 2024 végén elhagy majd.

ELSŐ GYŐZELMEK
1993: Damon Hill (brit, Williams-Renault)
2003: Fernando Alonso (spanyol, Renault)
2006: Jenson Button (brit, Honda)
2008: Heikki Kovalainen (finn, McLaren-Mercedes)
2021: Esteban Ocon (francia, Alpine) – ez volt egyben az Alpine-istálló első győzelme
2024: Oscar Piastri (ausztrál, McLaren-Mercedes)

Négy versenyző számára az első rajt lehetőségét hozta el a Magyar Nagydíj. 2002-ben Anthony Davidson a rémes formát mutató malajziai Alex Yoongot helyettesítette, egy évvel később Baumgartner Zsolt Ralph Firman edzésbalesetét követően ugrott be. 2006-ban a BMW Jacques Villeneuve gyenge formáját megelégelve váltott Robert Kubicára, 2009-ben pedig a Red Bull kíméletlen versenyzőpolitikájának áldozata lett Sébastien Bourdais, akit az akkori valaha volt legfiatalabb F1-es indulóként helyettesített Jaime Alguersuari.

ELSŐ NAGYDÍJRAJTOK
2002: Anthony Davidson (brit, Minardi-Asiatech)
2003: Baumgartner Zsolt (magyar, Jordan-Ford)
2006: Robert Kubica (lengyel, BMW Sauber)
2009: Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso-Ferrari)

Max Verstappennek is fűződik nagy elsője a Hungaroringhez, öt éve itt indult először az élről. Két éve George Russell tett ugyanígy – de Thierry Boutsennel ellentétben egyikük sem tudott nyerni a pole-ból.

ELSŐ POLE POZÍCIÓK
1990: Thierry Boutsen (belga, Williams-Renault)
2019: Max Verstappen (holland, Red Bull-Honda)
2022: George Russell (brit, Mercedes)

Verstappen édesapja, Jos 1994-ben itt volt először dobogós, éppen két héttel azután, hogy az autója lángra kapott a hockenheimi bokszutcában.

ELSŐ DOBOGÓS HELYEZÉSEK
1994: Jos Verstappen (holland, Benetton-Ford)
2006: Pedro de la Rosa (spanyol, McLaren-Mercedes)
2008: Timo Glock (német, Toyota)
2015: Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull-Renault)

Oscar Piastri menedzsere, Mark Webber 2009-ben először érte el a verseny leggyorsabb körét, amelyet további 18 követett karrierje során.

ELSŐ LEGGYORSABB KÖRÖK
1991: Bertrand Gachot (belga, Jordan-Ford) – ez volt egyben a Jordan-istálló első leggyorsabb köre
2009: Mark Webber (ausztrál, Red Bull-Renault)

Meg kell említenünk Nigel Mansellt is, a ma már 70 éves versenyző 1992-ben a Magyar Nagydíjon szerezte meg élete első és egyetlen F1-es világbajnoki címét a Williams-Renault-val.

 

Legfrissebb hírek

A Red Bull már Japán előtt megválik Lawsontól; Verstappen nem örül – sajtóhír

F1
31 perce

Hivatalosan is felveszi Nigel Mansell nevét a Hungaroring 4-es kanyarja

F1
2025.03.24. 13:07

A Hungaroring célegyenesével jelenleg még Max Verstappennek is meggyűlne a baja

F1
2025.03.24. 12:40

„A következő körben elkapott volna Russell" – Norris örül, hogy egyáltalán célba ért

F1
2025.03.23. 14:22

„Ha mindenki kiesik előlünk, akkor lehet esélyünk" – Verstappen úgy érzi, a Red Bull csak a negyedik erő

F1
2025.03.22. 14:16

„Nagyon meglepődtem" – Russell a másik McLarent is maga mögé utasítaná a kínai versenyen

F1
2025.03.22. 12:05

Hamilton magabiztos sikert aratott a kínai sprintversenyen; Norris a hibája után az utolsó pontszerző helyet csípte el

F1
2025.03.22. 04:45

Hamiltont sokkolta a pole pozíció; Verstappen nem érti, hogyan került az első sorba Kínában

F1
2025.03.21. 12:10
Ezek is érdekelhetik