Toto Wolff szerint Magyarország a legjobb F1-es nagydíjhelyszín

– Megtiszteltetés Magyarországon üdvözölni önt. Hogy érzi magát, milyenek a benyomásai hazánkról?
– Ha az ember Ausztriában él, főleg a közeli Bécsben, nagyon jól ismeri Magyarországot – mondta a Nemzeti Sport kérdésére a Mercedest irányító Toto Wolff a kelet-közép-európai újságírók kis csoportjának adott interjújában a Hungaroringen. – Tényleg nagyon szeretem ezt a helyet. Épp nemrég kérdezett valaki, melyik nagydíjra érdemes elutaznia, és e tekintetben Budapest az első számú a listán. Az ember nem javasolná valakinek Miamit, Las Vegast vagy Szingapúrt, mert azok nagyon zsúfolt hétvégék, nincs idő semmire, és nem léphetsz be bizonyos helyekre. Budapesten már akkor érezni, hogy pezseg a város, amikor megérkezel. Rengeteg itt a rajongó, a belváros pedig F1-lázban ég. Az ember megérkezik ide, és egyszerűen jól érzi magát. Emlékszem, amikor először néztem Magyar Nagydíjat, még a vasfüggöny mögötti futam volt. Már akkor is lenyűgöző volt, és ez nem változott. Nagyon jó itt lenni, csak pozitív érzéseim vannak a nagydíjhétvégéről.

– És milyen emlékei vannak a versenyekről? Ötször is nyert itt a Mercedes – minden alkalommal Lewis Hamiltonnal a volánnál.
– Hogy őszinte legyek, a múltbeli eredményeket illetően nagyon rossz a memóriám. Emlékszem például, hogy az egyik időmérőn kigyulladt Lewis autója, és hogy néhány éve teljesen egyedül állt a rajtrácson, ami kissé kellemetlen volt – viszont emlékezetes! Kérdeztem is a stratégánkat, James Vowles-t, hogy ez most jó nekünk vagy rossz? Azt mondta, egyértelműen rossz.

– Ezért dolgozik ő azóta a Williamsnél, nem igaz?
– Igen, pontosan ezért tessékeltük ki innen (nevet). Viszont tényleg nincsen egyetlen meghatározó emlékem a Hungaroringről. Egyszerűen jó érzés, hogy a rajongók mindenhol ott vannak, a reptéren, a hotelnél, a pályán, aztán megint a hotelnél és újra a reptérnél. Néhány helyszín más, mint a többi, és ez ilyen. Nagyon pozitív.

– Ami a csapatot illeti, nyilván nem árulja el, ki érkezik jövőre Lewis Hamilton helyére, de hogyan írná körül a megfelelő Mercedes-versenyzőt?
– Ösztönösen nem akarok még dönteni. Már morfondírozhattunk volna két hónapja is: válasszuk a fiatalságot és Kimi Antonellit, vagy inkább a stabilitás a lényeg a bajnokságban, és hívjuk mondjuk Carlos Sainzot? Esteban Ocon a Mercedes juniorversenyzője volt, Valtteri Bottasnak is rengeteg a tapasztalata nálunk, és sokszor alábecsülik a teljesítményét. Meg lehet fontolni egy távoli forgatókönyvet Max Verstappennel, de valamilyen oknál fogva egyszerűen úgy érzem, hogy ki akarok várni. Lehet, hogy végül nem lesz sok választásom, de a csapatnál jelenleg úgy hisszük, ez a helyes. Szóval nem tudok leírást adni a versenyzőről.

– Most, hogy egymás után két győzelmet is arattak, meggyőzhetik Maxot, hogy a jövőben csatlakozzon önökhöz?
– Csak a saját teljesítményünkre koncentrálunk, és a legjobb versenyzők – legyen szó bárkiről – úgyis a leggyorsabb autót akarják maguknak. Ez a dolgok természetes következménye. Csak saját magunkra kell figyelnünk, emiatt is akarok kivárni. Mert ha olyan autónk lesz, amellyel rendszeresen lehet küzdeni a győzelmekért, pole pozíciókért, érdekesek és vonzók leszünk a pilóták szemében. Ez a fő célunk.

– A Mercedesnek érzékeny veszteség volt Niki Lauda 2019-es halála. Ha változások jönnek a csapatnál, elképzelhető, hogy Helmut Marko csatlakozhat önökhöz hasonló szerepkörben?
– Helmut nem túl diplomatikus – soha nem is volt az. Versenyzőként, menedzserként és csapatvezetőként sem. Ő egyszerűen ilyen. Nekem is megvoltak a harcaim vele, néhány valós, néhány nem teljesen. De ami alapvetően összeköt minket, az a versenyzés. Hogy kap-e szerepet valaha a Mercedesnél? Ezen nem gondolkodunk, szerintem Helmutnak erős a kötődése a Red Bullhoz, ami Mateschitz úr Red Bullja volt, és még mindig nagy lojalitást érzek benne a cég iránt. Hogy pontosan miként viszonyul hozzá jelenleg, azt nem tudom, de szerintem elég durva lenne, ha egy nagy nap idejönne és azt kérdezné, együttműködünk-e. Az ő korában nyilván neki kell eldöntenie, mit akar. Versenyezni, igazgatni a szállodáit vagy fát vágni az erdőjében egy láncfűrésszel.

– Köztudott önről, hogy rendkívül egyedi, különleges a vezetési stílusa. A nehezebben alakuló időszakban változtatott a módszerein?
– Ez nagyon érdekes, különleges utazás. Most ötvenkettő vagyok, de harmincévesen még nyilván máshogy gondolkodtam. A személyiségemből és a képességeimből adódóan megvolt a saját stílusom, az alapján cselekedtem, viselkedtem, kommunikáltam. Amikor csatlakoztam a Mercedeshez, nagyon érzelmes voltam, nem kerestem kibúvókat, folyamatosan nyomást gyakoroltam a rendszerre, mert fel akartam rázni ezt a szervezetet, hogy a világbajnoki címért küzdhessünk. Csapatként felnőttünk, érettebbek és következetesebbek lettünk, ami hatással volt az eredményességünkre. Sok éven át nyújtottunk jó teljesítményt, és közben végig az voltam, aki vagyok, nem változtattam. De aztán jött 2022, jöttek a nehézségek. Nem hittük el, hogy ekkora a lemaradásunk a riválisok tempójához képest, de úgy voltunk vele, biztosan gyorsan visszatalálunk a régi önmagunkhoz. Hát, nem találtunk. Nem értettük, mi történik, tudtuk, hogy a világ legjobb mérnökeivel dolgozunk, de valami félrement. Na, akkor jöttem rá, hogy az addigi irányítási módszereim már nem működnek tovább.

– Miért gondolta így?
– Mert fennállt a veszélye, hogy a nyomás összeroppantja a csapatot. Gyakorlatiasabb lettem, arra helyeztem a hangsúlyt, hogy mélységében elemezzem a folyamatokat. A nyers és olykor könyörtelen stílus helyett jobbnak láttam, ha esélyt adok az embereknek, meg kellett értenem, hogy bizonyos dolgok nem változnak meg egyik napról a másikra. Más emberré kellett válnom, több türelemmel, kevesebb hirtelen érzelemmel, a rövid táv helyett a hosszú távú eredményességre kezdtem koncentrálni.

– Voltak olyan pillanatok, amikor azt hitte, az ön irányításával már nem térhetnek vissza a dolgok a régi kerékvágásba?
– A tavalyi idény végén majdnem elveszítettem egy nagyon fontos személyt a csapatomból, akit tisztelek, csodálok és nagyra értékelek. Jelezte, hogy nem segít neki a nyomás, egyszerűen nem tud megbirkózni vele. Megálltam egy pillanatra, és az volt a fejemben: nem akarom, hogy itt hagyjon minket. Megint válaszút elé kerültem, el kellett döntenem, hogy azt a szemléletet követem tovább, amit addig menedzserként és vállalkozóként, vagy változtatok, hogy megtartsam őt. A kialakult helyzet sokkolta a rendszert, én pedig akkor változtam meg igazán. Amikor az első versenyek rosszak voltak, nem fokoztam a nyomást, amit korábban helyesnek gondoltam, helyette inkább biztattam, támogattam a környezetemet, amiért csupa pozitív visszajelzést kaptam.

– Hol látja magát tizenöt év múlva? Hiszen az F1-es kalandja épp tizenöt évvel ezelőtt kezdődött, amikor résztulajdonos lett a Williamsnél.
– Az biztos, hogy nem akarok az összes versenyhétvégén ott lenni. Mondjuk korábban azt is megfogadtam, hogy 49 éves korom felett már nem leszek vezető pozícióban a versenyzés világában, mert olyan idősen már nevetséges azt felügyelni, mit csinálnak az autók a pályán. Aztán itt állok 53 évesen, és még mindig ezt csinálom. Amíg hozzá tudok járulni pozitív értelemben az istálló működéséhez, addig folytatom csapatfőnökként. De ha ezt már nem érzem, akkor maradok mondjuk elnök, és a székemből mondogatom: „Ti, idióták, ezt is elrontottátok, én sokkal jobban meg tudtam volna csinálni!”